Invoker

A mágia legkorábbi, és egyesek szerint leghatásosabb formájában elsősorban az emlékezés művészete volt. Nem kellett hozzá technológia, varázspálcák vagy bármilyen más kellék a varázsló elméjén kívül. A rituálék összes dísze csupán emlékeztető volt, mely arra szolgált, hogy segítsen a mágusnak részletesen felidézni azt a jellegzetes mentális formulát, mely egy adott varázslat erejét felszabadította. Akkoriban a leghatalmasabb mágusok azok voltak, kiknek a legjobb memória adatott meg, de mégis, az idézetek olyan összetettek voltak, hogy minden varázslónak szakosodnia kellett. A legkitartóbbak is csak remélhették, hogy életük során három, legfeljebb négy varázsigét kielégítően képesek lesznek felidézni. Az átlagos varázslók megelégedtek kettő ismeretével, és nem volt ritka, hogy egy falusi mágus csak egyet tudott, és még ahhoz is kódexek segítségét kellett igénybe vennie, nehogy megfeledkezzen valamiről, azon ritka alkalmakkor, mikor annak használatára kérték. Azonban e korai varázstudók között volt egy kivétel, egy zseni hatalmas elmével és bámulatos memóriával, akit Invokerként ismertek. Fiatal korában a koraérett varázsló nem négy, nem öt, még csak nem is hét igézetet sajátított el: nem kevesebb, mint tíz varázsigének tudott parancsolni, és azonnal képes volt őket használni. Sokkal többet tanult meg, de azokat haszontalannak találta, így egyszer kipróbálta, majd örökre törölte őket elméjéből. Egy ilyen varázslat volt a Múlhatatlan Ige; egy élet-hosszabbító varázslat, mely olyan hatalmas, hogy azok, akik a világ első napjaiban elmormolták, még ma is köztünk vannak (hacsak atomjaikra nem zúzták őket). A legtöbb ilyen majdnem halhatatlan csendben él, félve titka beismerésétől: Invoker viszont nem az a fajta, aki elkendőzné adottságait. Ő ősi, mindenkinél tanultabb, és elméje valahogy képes magába foglalni még hatalmas önbecsülését is... és az Igézeteket, melyekkel a világ lassú végnapjainak szürkületében szórakoztatja magát.