Tárgyak létrehozása neki: Legion Commander
Alább technikai információkat találsz, melyek szükségesek egy érvényes tárgy létrehozásához a következő számára: Legion Commander.


Legion Commander története

Figyelmeztetés nélkül jöttek. Kőcsarnok városfalai között rázkódás, majd szörnyű hang kélt, és az ismeretlen feketeségből bestiák hada sorjázott elő megszámlálhatatlan számban, lánggal és aljas mágiával felfegyverkezve, anyákat és fiúkat mészárolva le és ragadva el sötét céljukhoz. Az egykor hatalmas Kőcsarnok katonai erejéből csak a rettenthetetlen Tresdin parancsnok vezette Bronzlégió volt elég közel, hogy feleljen a csatába hívásra. Belovagoltak a városba, véráztatta sikátorokon és égő piactereken küzdve át magukat, utat vágva a szörnyűséges csődületen át a váratlan invázió forrásáig: egy éteri hasadékig a főtéren, melynek peremén azok rettegett bajnoka tombolt.

Az alvilági horda maró ragyogásba burkolt vezére meglendítette hatalmas kardját, félbevágva egy légióst, kinek húsa épp oszlani kezdett. Tresdin felemelte vérmocskos kardját, és a bestiára szögezte tekintetét. Az megfordult, és fogak garmadáját villantva ki rámosolygott. Mit sem törődve a körülöttük tomboló csatával, egymásra rontottak.

Csapást csapás után hárítva, a páros halálos párbajt lejtett, miközben a Bronzlégiót utolérte körülöttük a vég. Tresdin előreszökkent, mikor ellensége meglendítette kardját, hogy fogadja őt. Fordult a kocka. A támadás váratlanul Tresdinbe csapódott, kegyetlen ütést kapott oldalról, de még ha el is vesztette egyensúlyát, máris gyűjtötte erejét egy újabb csapáshoz. Penge csikordult pengén, átvágta a keresztvasat majd a markolatot szorító göcsörtös mancsot, félelmetes szikra- és vérzuhatagtól kísérve hasítva azt ketté. Az aljas nézőközönség elképedve bámulta, ahogy Tresdin támadásba lendül és ellenfele húsába mélyeszti kardját, egyenest annak lüktető szívébe. A felhőket kettéválasztó üvöltéssel a bestia vér- és kínzuhataggá robbant. Az alvilági átjáró hullámzani kezdett, és a hasadékot a túloldalról fenntartó erő olyan hirtelen enyészett el, ahogyan megjelent. A megmaradt megszállókkal Kőcsarnok acélja gyorsan végzett.

Bár győztek, az életben maradtak nem sok okot láttak az ünneplésre: a város romokban hevert, és nem sok volt a túlélő. Kibontva a harci lobogókat, Tresdin szövetségbe gyűjtötte, akit lehetett. Izzó haraggal esküdött kegyetlen bosszút az alvilág erői ellen, és legyen átkozott bárki, aki az útjába mer állni.

Modell- és textúrafájlok

Használd a hősmodellt tárgyad kontextusban való megnézéséhez. Legion Commander modell letöltése

Tárgyhelyek és erőforrás-korlátaik

Head
  • LoD0 háromszögkorlát: 3000
  • LoD1 háromszögkorlát: 1200
  • Textúraméret: 512H x 512W
Shoulders
  • LoD0 háromszögkorlát: 3000
  • LoD1 háromszögkorlát: 1200
  • Textúraméret: 256H x 512W
Arms
  • LoD0 háromszögkorlát: 1500
  • LoD1 háromszögkorlát: 600
  • Textúraméret: 256H x 256W
Back
  • LoD0 háromszögkorlát: 3000
  • LoD1 háromszögkorlát: 1200
  • Textúraméret: 512H x 512W
Weapon
  • LoD0 háromszögkorlát: 2500
  • LoD1 háromszögkorlát: 1000
  • Textúraméret: 256H x 256W
  • Ennek a modellnek elsődlegesen ezekhez a csontokhoz kell kapcsolódnia: weapon_0
Legs
  • LoD0 háromszögkorlát: 2500
  • LoD1 háromszögkorlát: 1000
  • Textúraméret: 256H x 512W