Tárgyak létrehozása neki: Monkey King
Alább technikai információkat találsz, melyek szükségesek egy érvényes tárgy létrehozásához a következő számára: Monkey King.


Monkey King története

A hegy 500 évig nehezedett rá, és csak a feje maradt szabadon kőbörtöne elképesztő súlya alatt, mit a régi istenek idéztek meg gyerekes lázadásának elfojtására. Szabadon levő arcának vonásait moha nőtte be, füléből fűcsomók sarjadtak, látását pedig az orcája körüli földből serkenő vadvirágok gátolták. A legtöbben úgy hitték, már rég halott, az istenek megkínozták a mennyek elleni háborúja megtorlásaként, míg végül már csak legendája élt tovább. De azt mesélik, a Monkey King nem halhat meg.

Így tehát várt. Addig tűrt, míg az istenek eljöttek, hogy esélyt adjanak neki a kegyelemre. S mikor valóban megnevezték az árat, Sun Wukong elfogadta ajánlatuk: elkísér egy ifjú tanítványt egy titkos zarándoklatra, megvédi démonoktól és az út veszélyeitől, és hazavezeti őt, birtokában egy áhított ereklyével. Ha teljesíti, alázatosan engedelmeskedve a szent küldetésüket végző ember parancsainak, Wukong bizonyíthatja, hogy megjavult.

Sun Wukong ez egyszer becsülettel teljesítette az isteneknek tett esküjét, és levezekelte múltbéli lázadása bűneit. A tanítvány, ki sokat tanult megpróbáltatásai során, visszatért templomába, kezében az ereklyével; Wukong pedig, aki most először ápolt jó viszonyt bármely jelentősebb istennel, egy rövid időre hajlandó volt feladni a kalandok és dicsőség iránti korábbi éhségét. De a Monkey King született csínytevő... és az istenek megsértését sose lehet megunni.

Modell- és textúrafájlok

Használd a hősmodellt tárgyad kontextusban való megnézéséhez. Monkey King modell letöltése

Tárgyhelyek és erőforrás-korlátaik

Head
  • LoD0 háromszögkorlát: 3000
  • LoD1 háromszögkorlát: 1200
  • Textúraméret: 512H x 512W
Shoulders
  • LoD0 háromszögkorlát: 3000
  • LoD1 háromszögkorlát: 1200
  • Textúraméret: 512H x 512W
Weapon
  • LoD0 háromszögkorlát: 2500
  • LoD1 háromszögkorlát: 1000
  • Textúraméret: 256H x 256W
  • Ennek a modellnek elsődlegesen ezekhez a csontokhoz kell kapcsolódnia: weapon
Armor
  • LoD0 háromszögkorlát: 4000
  • LoD1 háromszögkorlát: 1600
  • Textúraméret: 512H x 512W