Tárgyak létrehozása neki: Phoenix
Alább technikai információkat találsz, melyek szükségesek egy érvényes tárgy létrehozásához a következő számára: Phoenix.


Phoenix története

Az Őrző első napja magányosan ragyogott az érintetlen sötétségen keresztül; a tudatos fény egyetlen pontjaként, melynek sorsa melegséget szórni a végtelen ürességbe. E vakító jelzőtűz megszámlálhatatlan eónon át gyűjtötte mérhetetlen energiáját, mielőtt előtört belőle egy szupernóva pusztító lángcsóvája. Ebből az infernóból új jelzőtüzek zuhogtak ki, szülőjükkel megegyező csillag-utódok, kik beutazva a kivilágítatlan óceánt, csillagkép-rendekben állapodtak meg. Idővel azonban rájuk is a szupernóvák tüzében való osztódás sora várt. Így ismétlődött a születés és újjászületés e kápráztató körforgása, míg a Titán fáradságos munkájával kifaragott összes egek végre sziporkázni és ragyogni kezdtek.

Ebből az örökkévaló tűzpróbából omlott a létezésbe a csillag, melyet a halandók Phoenixnek hívnak majd, s mint ősei, ő is a végtelen kozmoszba lökődött, hogy helyet találjon csillagtestvérei között. Ám az iránti kíváncsisága, amit a halványuló öregek dédelgetnek a sötétségben, elhatalmasodott az ifjoncon, így hosszú ciklusokon át figyelt és tanult. Megtudta, hogy hamarosan az egész és a töredék világokban is figyelemre méltóan változatos szövetségek kezdenek mozgolódni, elhúzódó, kozmikus jelentőségű konfliktusba bonyolódva egy olyan síkon, melynek sokkal nagyobb befolyásra lesz szüksége, mint amit egy haldokló csillag távoli sugarai nyújthatnának. Így a napok újszülött fia földi formát öltött, alig várva, hogy melegen ragyoghasson bárhol, ahol a legsötétebbnek tűnik a helyzet, és talán megtalálja nap-sorsát.

Modell- és textúrafájlok

Használd a hősmodellt tárgyad kontextusban való megnézéséhez. Phoenix modell letöltése

Tárgyhelyek és erőforrás-korlátaik

Head
  • LoD0 háromszögkorlát: 3000
  • LoD1 háromszögkorlát: 1200
  • Textúraméret: 512H x 512W
Back
  • LoD0 háromszögkorlát: 5000
  • LoD1 háromszögkorlát: 2000
  • Textúraméret: 512H x 512W
Supernova (Ultimate)
  • LoD0 háromszögkorlát: 3000
  • LoD1 háromszögkorlát: 1200
  • Textúraméret: 512H x 512W