Bemutatkozik
két új hős

Pangolier

Lendületes stílussal sokra viheted

 Közelharci Végjátékos Zúzó Bénító Szívós Menekülő Harcindító

Égve a vágytól, hogy egy szempillantás alatt belevesse magát a veszélybe, a Pangoliert az ellenség mozgásának megzavarása, és a káosz sűrűje élteti. Pengéjét a páncélok résein fortélyosan átvezetve, a támadásokat pedig oltalmazó pikkelyeivel könnyedén elhárítva, ez a kecses kardforgató mindig készen áll csatába gurulni.

A világ legjobb harcosa?
Még csak vetélytársa sincs...

A Nivan Gavallérokként ismert férfiak és nők kardforgatással, csilláron lengéssel és cifra románccal teli életet élnek. És bár mindegyikük tartja hitvallásukat, miszerint „a kalandos élet az egyetlen, amit élni érdemes”, Donté Panlin hőstettei mégis bámulatba ejtik a legmerészebb kardforgatókat is.

Nincs szörny, amit ne vágna le. Nincs teremtés, akinek ne udvarolna. Nincs zsarnok, akivel szembe ne szegülne. És nincs nemes, aki ékesszólásának ellen tudna állni.

Pangolier képességei

Swashbuckle

Pangolier új pozícióba rohan, majd gyors szúrásokkal támadja a célzott irányba eső ellenségeit, fizikai sebzést és találati hatásokat okozva.

Shield Crash

Pangolier felugrik, majd visszacsapódik a földre. A körülötte lévő ellenségek sebződnek, ő pedig az eltalált hősök száma alapján növekvő mértékű, ideiglenes sebződéscsökkenést kap.

Heartpiercer

Pangolier, tökéletesen kiismerve ellenségeit, fürgén átcsúsztatja pengéjét a védelmükön, esélyt adva támadásainak, hogy rövid késleltetés után lassítsák a célpontot, és teljesen figyelmen kívül hagyják annak páncélját.

Rolling Thunder

Pangolier egy varázsimmunis gömbbé húzza össze magát és előretör, sebezve és bénítva bármely eltalált ellenséget. A Shield Crash is használható, amíg ez a képesség aktív, akadályok átugrására. Rövid fenntartási ideje van.

Dark Willow

Egy kis csínybe még senki sem halt bele

 Távolsági Támogató Zúzó Bénító Menekülő

Az ellenség tán csak egy finom szárnyrebbenést lát majd az árnyékok közt Dark Willow-ból, ahogy üldözőit kijátssza, és csalafinta tündértrükkökkel irányítja ellenfelei mozgását. Bármely tanulható mágiánál ősibb erőket szólítva helyhez köti az ellenségeket, mielőtt a tündér birodalom teljes dühét és rettegését rájuk szabadítaná.

Ezek a bolondok erre nem számítanak...

A gyermekek imádnak történeteket mesélni a tündérek pajkos kalandjairól... De csak azért, mert a gyermekek nem tudják, hogy a legtöbb tündér utálatos kis dög. És az utálatos tündérek világában kevés nevet emlegetnek nagyobb megvetéssel, mint Napszél Mireskáét. Egy tündér kereskedőmágnás lányaként Mireska Revtelben nőtt fel; egy könyörtelen országban, ahol a manipuláció és gyilkosság mindennapos volt. És noha Mireska ügyesen lavírozott az életének minden elemét átjáró etikett, íratlan törvények és szociális rítusok között, meglehetősen unalmasnak találta az egészet. Így Mireska azt tette, amit a legtöbb lázadó gyermek: felgyújtotta a szülői birtokot, és házi lidérce, Jex társaságában útra kelt, hogy a vándor szélhámosok életét élje.

Bramble Maze

Dark Willow létrehoz egy szederbokor-labirintust, amely rátekeredik az ellenségekre, akik belesétálnak egy bozótba, sebezve és legyökereztetve őket.

Shadow Realm

Dark Willow visszahúzódik az Árnyvilágba, megtámadhatatlanná válva, és minél hosszabb ideig marad az árnyékban, annál több mágikus sebzésbónuszt szerezve a következő támadásához.

Cursed Crown

Dark Willow elátkozott tündérkoronát rak egy ellenségre. Négy másodperces késleltetés után a célpont és minden közeli ellenség megbénul.

Bedlam

Dark Willow társa, Jex körülötte köröz, sebezve a közeli ellenségeket. Nem használható, amíg a Terrorize aktív.

Terrorize

Dark Willow társa, Jex félelmet ébreszt az ellenségeiben, akik így a saját kútjuk felé szaladnak. Nem használható, amíg a Bedlam aktív.

Dark Willow képességei

Szintén e frissítésben

Etienne Bosszúja

Tartalék fegyver egyedi Swashbuckle effekttel és hanggal.

Napszél Örökség

Öv tárgy egyedi Bramble Maze effekttel.

Pajti, az Apród

Futár, és Donté önjelölt apródja.

Kíváncsi Elcsípő Kelepce

Wardtörzsek, amelyeket egykoron csak Revtel királyi méltóságai növesztettek.

Tövisekkel együtt - Ostoba vitézség

Gúnyolódások Dark Willow és Pangolier számára.

A Hadakozó Végzetek Jelképei

Halhatatlan Csomag

Megveszem: $9.99 $14.99
33% kedvezmény 2017. november 30-ig

Rangsorolt szezonok

Ebben a frissítésben átdolgoztuk a játékkereső rangsor rendszerének működését mind a rangsorolt, mind a rangsorolatlan játékosok esetében, áttérve egy hat hónapos szezonális rendszerre. Ezek a rendszeres szezonok biztosítják, hogy a JáR aktuális és pontos legyen minden játékosnál, ami mindenki számára jobb minőségű játékokat fog eredményezni.

Az egyes szezonok során minden játékos egy medált fog szerezni a profiljához az adott szezonbeli maximális tudása alapján. Hét különböző medál van, és minden medálon belül öt csillagnyi előrehaladás a következő medál megszerzéséhez. A jelenlegi és az előző szezonban szerzett medálod meg fog jelenni minden játékos számára a meccsek előtt.

Az egyes szezonok kezdetekor minden játékos újrakalibrálja a JáR-t, az előző szezon JáR-ja alapján. A jelenlegi szezon előtti JáR-értéked rögzítésre kerül és választható lesz a profilodból, a rangsorolt játékosok pedig továbbra is nyomon követhetik az aktuális szezonális JáR-értéküket.

Hogy mindenkinek lehetőséget adjunk a felkészülésre, az első szezon két hét múlva kezdődik.

Az útmutató-rendszer fejlesztése

A hősútmutatók mostantól megtekinthetők a Tanulás oldalon, könnyű hozzáférést biztosítva a játékosok számára egy gazdag közösségi Dota tudásanyaghoz a tárgy-, képesség- és adottság-összeállításokról mind a 115 hőshöz. Emellett mozgathatod és jegyzetekkel láthatod el az útmutatókat azok szerkesztéséhez vagy saját létrehozásához, és akár közzé is teheted őket, hogy más játékosok használhassák. Minden útmutató megemlíti a játékmenet-frissítését és hogy milyen szerephez való, így soha többé nem fogod elveszve érezni magad a csatában.

Turbo mód

Hozzáadtuk a Turbo módot a Dota játékkeresési sorához. Ez az új játékmód megtartja az All Pick szabályait, de lerövidíti a meccs hosszát több aranyat és TP-t adva a hősöknek, gyengébbé téve a védelmező tornyokat, és csökkentve az újraéledési időt. A Turbo laza szabályai és a vásárlást bárhol engedő boltrendszere könnyed, gyors meccseket tesznek lehetővé, amik tökéletesek új hősök és stratégiák kipróbálásához, és a barátok egy elnézőbb környezetben való bevezetéséhez a Dotába.

Ability Draft frissítés

Az Ability Draft egy teljesen új draftolási felülettel lett frissítve. Plusz, a játékosok mostantól felcserélhetik a képességek gyorsbillentyű-sorrendjét, és cseveghetnek csapattársaikkal a draft során. Tizenöt, korábban nem használt hőshöz is támogatást adtunk hozzá, és számos másik kapcsán javítottunk rendellenes viselkedéseket. Gondolod, hogy képes lennél ütős képességek legyőzhetetlen kombinációját összeállítani? Keress játékot, és derítsd ki.

Ancient Apparition modellátdolgozás

Ezzel az új Ancient Apparition hősmodellel és környezeti effekttel Kaldr megjelenése fagyosabb mint valaha.

Pingkorong

A pingelés működéséhez új kiegészítéseket adva a játékosoknak több kommunikációs eszközük van, mint eddig bármikor. Mostantól használhatod a pingkorongot hősöd mozgási célkitűzéseinek jelzésére, Ward-helyek bejelentésére, és a hagyományos támadás/visszavonulás parancsok kiadására. A pingek a pályán és a minitérképen is meg fognak jelenni, és a hely jelzése is társítva lesz hozzájuk a csapatos csevegésben.

Pengeküllem Hagyaték Hangcsomag

A Pengeküllem Hagyaték Juggernaut Titokzatos minden tulajdonosa kapni fog egy új hangcsomagot a hőshöz, amit felszerelhet, hogy lecserélje Juggernaut alapértelmezett hangját egy különleges, Titokzatos változatra. A Juggernaut hangjában mostantól nagyra becsült harcosok egy ősi klánjának ereje szól. Ismét kapcsolatba kerülve az élők világával, a Maszkok Szigetének ezen őselődei nem fognak újra elnémulni.

Játékmenet-frissítések

Általános változások

    Draftolás

    • All Pick draftolási sorrendje mostantól: A-BB-AA-BB-AA-B
    • Minden nap 10 hős lesz automatikusan kiválasztva bónusz hősként aznapra. A bónusz hősök egy ingyen Enchanted Mangót adnak választásukkor (nem lehet eladni).
    • A véletlenszerű választás mostantól nem ad bónusz aranyat. Helyette választ egy hőst az aznapi bónusz hősök közül, és egy ingyen Iron Branch-et ad (az Enchanted Mangón felül).
    • Újraválasztás eltávolítva.

    A vonalakon

    • A középső vonalon mostantól nincs egy plusz közelharci creep.
    • A creepek mostantól közelebb találkoznak a csapatok biztonságos vonalához.
    • A beáldozások ellenségnek (akitől a creepet elvetted) adott TP-je 70%-ról 25%-ra csökkentve.
    • A beáldozások beáldozónak adott TP-je 30%-ról 25%-ra csökkentve.
    • Amikor a semlegesek vonali creepeket ölnek, az mostantól ugyanolyan, mint amikor az ellenséges creepek ölik meg a semlegeseket: nem beáldozás, és így teljes TP-t ad. Saját magad kell beáldoznod a creepet, hogy elvedd a TP-jét az ellenségtől.
    • A teljes hullám TP-je (a 4 creepé) 210-ről 240-re növelve.
      • A közelharci creepek TP-je 40-ről 57-re növelve.
      • A távolsági creepek TP-je 90-ről 69-re csökkentve. (A két változás együttes eredménye a 240 TP.)
    • A közelharci creepek aranyjutalma 4-gyel növelve.
    • A távolsági creepek aranyjutalma 12-vel növelve. (A hullámonkénti teljes aranymennyiség 24-gyel növelve.)
    • Az első semleges creepszületés 30 másodpercről 1 percre változtatva.
    • Az 1-5. szintig járó alap hősölési TP-jutalom (a segítési részen kívül) 100/120/140/160/180-ról 30/60/90/120/150-re csökkentve. (A segítési képlet alapján továbbra is kapsz plusz TP-t a hősölésekért.)
    • A TP-szerzési távolság 1300-ról 1500-ra növelve.
    • Az 1. szintről a 2. szinthez szükséges TP-mennyiség 240-ről 200-ra csökkentve.
    • A 2. szintről a 3. szinthez szükséges TP-mennyiség 360-ról 400-ra növelve.
    • Az 1-es szintű tornyok ÉP-je 1400-ról 1600-ra növelve.

    Town Portal Scrollok

    • A hősök mostantól egy TP Scroll-lal kezdenek, ami újratöltődés alatt van a játék kezdetén.

    Oltárok és Glyph of Fortification

    • Eltávolítottuk az oltárokat a bázisról (jelentéktelen épületekre lettek cserélve).
    • A Glyph hatására a creepepjeid mostantól sebezhetetlenek lesznek az időtartam alatt.

    Creepek

    • A plusz ostromló creep mostantól a 30. percnél születik a 40. perc helyett.
    • Az ostromló creepek ÉP-je 50-nel növelve.
    • Javítottuk, hogy a plusz vonali creepek a kelleténél egy perccel később születtek (helyesen a 15/30/40/45. percnél közelharci/közelharci/távolsági/közelharci).
    • A vonali creepek fejlődése mostantól megáll a megacreepeknél. (Korábban, ha egy játék tovább tartott mint kb. 4 óra, lehetséges volt, hogy a creepek erősebbek legyenek mint a megacreepek.)

    Páncélműködés

    • A páncélképlet 0,06 * páncél / (1 + 0,06 * páncél)-ról 0,05 * páncél / (1 + 0,05 * páncél)-ra igazítva.
    • Az ügyességpontonkénti páncél 1/7-ről 1/6-ra alakítva.
    • Az 1-es szintű tornyok páncélja 14-ről 17-re növelve.
    • A 2-es és 3-as szintű tornyok páncélja 16-ról 19-re növelve.
    • A 4-es szintű tornyok páncélja 24-ről 29-re növelve.
    • Roshan alap páncélja 15-ről 18-ra növelve.
    • A jelentéktelen épületek páncélja 12-ről 14-re növelve.
    • Az oltárok páncélja 20-ról 24-re növelve.
    • Az Ősök páncélja 15-ről 18-ra növelve.
    • A közelharcos barakkok páncélja 15-ről 18-ra növelve.
    • A távolsági barakkok páncélja 10-ről 12-re növelve. (Ezek a változások összhangban vannak az épületek fenti képletváltozás előtti általános sebzéscsökkentésével.)

    A bázis épületei

    • Eltávolítottuk a 4-es szintű tornyok ÉP-töltődését (korábban 3 volt).
    • Az Ősök ÉP-töltődése 3-ról 8-ra növelve.

    Pályaváltozások

    • Átdolgoztuk a Dire középső vonalát (mindkét oldalon végig lehet sétálni a perem mentén anélkül, hogy eltalálhatnának).
    • Igazítottunk a középső vonal rámpáján, hogy keskenyebb legyen.
    • A középső oltárokat közelebb vittük a fő dzsungelterülethez.
    • Felcseréltük az oldalsó vonalak oltárait és Adomány rúnáit.
    • Igazítottunk az oldalsó vonalak terepén, hogy szélesebb legyen.
    • A fő dzsungel Adomány rúnáit közelebb vittük a biztonságos vonal táborterületéhez (a folyó rámpájának közelébe).
    • Átdolgoztuk a Dire biztonságos vonal dzsungelterületét.
    • Igazítottunk a biztonságos vonalak nehéz táborain (vagy az oldalsó vonalra, vagy a kis táborba csalhatók ki).
    • Eltávolítottuk a biztonságos vonalak közelében levő erdei tábornál lefelé vezető rámpák egyikét.
    • Eltávolítottuk a következő Ward-helyeket: Radiant ősi creepek/Roshan, alsó Radiant rúna, Dire fő dzsungel (az ősi tábor közelében).
    • Számos egyéb fa- és látótér-igazítás.

    • A folyó alsó erőnövelő rúnáját kissé feljebb tettük a folyón.
    • Igazítottunk a Dire biztonságos vonal dzsungelterületére vezető rámpán, hogy keskenyebb legyen.
    • Felcseréltük a közepes és nehéz táborokat a fő dzsungelben (mostantól a nehéz tábor van közelebb a középső vonal 2-es szintű tornyához).
    • Igazítottunk a fák elhelyezkedésén a kicsalható Radiant kis tábor előtt.
    • Kisebb változtatásokat eszközöltünk a Dire oldalsó vonala felé vezető Radiant rámpa előtt lent elhelyezkedő fáknál a kék kristályok közelében (mostantól járható a terep a fák körül).
    • Csökkentettük a Dire oldalsó vonaláról a Radiant biztonságos vonalának dzsungele felé vezető rámpa méretét.
    • Kissé feljebb vittük a Radiant biztonságos vonalának nehéz táborát.
    • Kissé csökkentettük a Radiant titkos bolt alatt futó rámpa méretét.
    • Egy kissé jobbra tettük a rámpát a Dire oldalsó vonalnál (ami összeköti a Radiant biztonságos vonalat a nehéz táborral).
    • A Radiant nehéz tábor (a 2-es szintű középső torony közelében) mostantól nincsen gödörben.
    • Kissé igazítottunk a fák elhelyezkedésén, a rámpákon és a terepen a Dire fő dzsungel fölött és körül.
    • Igazítottunk a Radiant ősi tábortól a folyó felső része felé vezető rámpán.

    Roshan

    • A harmadik Roshan-ölés mostantól egy egyszer használatos, elfogyasztható Refresher Orbot dob. Az újratöltődési idő független a Refresher Orbétól.

    Újraéledési idő

    • Az 1-5. szintű hősök újraéledési időzítője 8/10/12/14/16-ról 5/7/9/13/16-ra alakítva.

    A semlegesek aggrója

    • A semlegesek mostantól alszanak éjszaka. Alvás közben egyáltalán nincs aggrótávolságuk.
    • Eltávolítottuk a speciális semlegeshúzási aggrókivételeket a hősök esetében (az érintettek: Chaos Knight, Earth Spirit, Morphling, Pudge, Clockwerk, Rubick és Tiny).
    • A semlegesek vonali creepaggrója mostantól attól függ, hogy melyik semleges születési négyzetben vannak (engedélyezve a hagyományos biztonságos/oldalsó vonali kicsalható táboroknál).

    Captains Mode

    • A Captains Mode-ban mostantól van egy plusz tiltás az első szakaszban (összesen 6 tiltás van a módban).

    Illúziók

    • Az illúziók mostantól 80%-kal kevesebb sebzést okoznak Roshannak ahelyett, hogy azonnal meghalnának, amikor megtámadják.
    • Az illúziókra mostantól hat az életerő- és manatöltődés.
    • Roshan Slam képességének sebzése mostantól 70 + percenként 8-cal nő helyett 70 + percenként 5-tel nő.

    A kút

    • A kút sebzése 190-199-ről 220-240-re növelve.
    • A kút manatöltése a manamennyiség 4%-a + másodpercenként 14 manáról a manamennyiség 6%-ára növelve.
    • A kút ÉP-töltése 4%-ról 5%-ra növelve.

    Nettó érték

    • A nettó érték rangsorolási faktora (ami meghatározza, mennyi aranyat kapnak a segítésből a leggazdagabb és a legszegényebb hősök) 0,75->1,25-ről 0,7->1,3-ra alakítva.

    Hex

    • A hex mostantól nem szüntethető meg.

    Kezelőfelület

    • Új kezelőfelületi jelzést adtunk hozzá a Felszerelésnél, ami mutatja a némított állapotot.
    • Hozzáadtunk egy új beállítást, hogy a fenntartott képességeid megszakítása megállást igényeljen.

    Egyedi támadásmódosítók

    • Eltávolítottuk a megmaradt egyedi támadásmódosítókat.
    • Az életlopás mostantól nem egyedi támadásmódosító (additívan adódik össze).
    • Az Arcane Orb mostantól nem egyedi támadásmódosító.
    • A Mana Break mostantól nem egyedi támadásmódosító (nem adódik össze a Diffusal Blade Mana Breakjével).

    Egyéb változások

    • Eltávolítottuk a sziklaszirtek korlátozásait Rubick, Magnus, Dark Seer és egyéb hősök esetében.
    • Eltávolítottuk a Pudge és Vengeful Spirit képességeivel összefüggő akadálytalan mozgást.
    • Roshan mostantól minden percben fejlődik, és nem csak 4 percenként. (A bónuszok át lettek alakítva, így az eredmény ugyanaz, csak egyenletesebb.)
    • Javítottuk, hogy a támadásokból érkező mágikus sebzésforrásokat nem blokkolták a Barrier-típusú képességek (Pipe of Insight, Hood of Defiance, Flame Guard).
    • Javítottuk az összeadódások számlálójának olvashatóságát az erősítések ikonjain.

    • A 0,4-es fordulási sebességgel rendelkező hősök fordulási sebessége 0,5-re javítva. (Az érintettek: Mirana, Puck, Razor, Shadow Shaman, Tidehunter, Witch Doctor, Warlock, Beastmaster, Venomancer, Wraith King, Viper, Clinkz, Enchantress, Spectre, Spirit Breaker, Lone Druid, Elder Titan, Oracle és Winter Wyvern.)

    • Mostantól láthatod az ellenség manatöltődési értékeit (korábban csak az ÉP-töltődés értékei látszottak).

    • A Regeneráció rúna töltése 100/67 ÉP/manáról a max. ÉP/mana 6%-ára változtatva.

    A semlegesek képességei

    • A semleges Centaur Conqueror War Stomp képességének varázsláspontja 0,5-ről 0,4-re csökkentve.
    • A semleges Centaur Conqueror War Stomp képességének manaköltsége 100-ról 50-re csökkentve.
    • A semleges Hellbear Smasher Thunder Clap képességének varázsláspontja 0,5-ről 0,4-re csökkentve.
    • A semleges Hellbear Smasher Thunder Clap képességének manaköltsége 100-ról 50-re csökkentve.
    • A semleges Wildwing Ripper Tornado képességének varázsláspontja 0,75-ről 0,4-re csökkentve.
    • A semleges Satyr Mindstealer Mana Burn képességének varázsláspontja 0,5-ről 0,3-ra csökkentve.
    • A semleges Ancient Prowler Shaman Desecrate képességének varázsláspontja 0,9-ről 0,4-re csökkentve.
    • A semleges Ancient Thunderhide Slam képességének varázsláspontja 0-ról 0,3-re növelve.
    • A semleges Dark Troll Summoner Ensnare képességének varázsláspontja 0,5-ről 0,3-ra csökkentve.
    • A semleges Dark Troll Summoner Ensnare képességének manaköltsége 150-ről 75-re csökkentve.
    • A semleges Dark Troll Summoner Raise Dead képességének varázsláspontja 0,5-ről 0,3-ra csökkentve.
    • A semleges Harpy Stormcrafter Chain Lightning képességének varázsláspontja 0,5-ről 0,3-ra csökkentve.
    • Lövedéket adtunk hozzá a Dark Troll Summoner Ensnare képességéhez.
    • A semleges Satyr Banisher Purge képessége mostantól működik tornádóban levő egységeken.
    • A semleges Centaur Courser és Hellbear Cloak Aura képessége hősökön 5%-ról 10%-ra növelve.

Tárgyváltozások

    Futár

    • A futár ára 100-ról 200-ra növelve.
    • A földi futár mozgási sebessége 350-ről 380-ra növelve.
    • A repülő futár mozgási sebessége 430-ról 450-re növelve.
    • A repülő futár fejlesztés mostantól nem vásárolható meg. A futár mostantól automatikusan fejlődik a játék 3. perce után.
    • A repülő futárnak mostantól Futár pajzsa van a sebességlöket helyett (újratöltődési idő: 200, időtartam: 2).
    • A futár mostantól nem tudja újratölteni a Bottle-t.
    • A futár mostantól nem vásárolható meg egynél többször.

    Bolt

    • A következő tárgyakat eltávolítottuk az oldalsó boltból: Quarterstaff, Orb of Venom, Blades of Attack, Sage's Mask, Stout Shield, Ring of Regen, Ring of Health és Bottle (1 töltettel).
    • A következő tárgyat hozzáadtuk az oldalsó bolthoz: Ring of Protection.
    • A következő tárgyakat hozzáadtuk a titkos bolthoz: Voidstone, Ring of Health és Bottle (teli töltve).

    Támogató tárgyak

    • Az Observer Wardok ára 60-ról 80-ra növelve.
    • Az Observer Wardok TP-jutalma 25-ről 100-ra növelve.
    • A Tango ára mostantól 4 használatért 125 arany helyett 5 használatért 150 arany.
    • A Smoke of Deceit ára 50-ről 80-ra növelve.

    Egyéb

    • A Gauntlets of Strength ára 150-ről 135-re csökkentve.
    • A Slippers of Agility 150-ről 135-re csökkentve.
    • A Mantle of Intelligence ára 150-ről 135-re csökkentve.
    • A Wraith Band receptjének ára 170-ről 165-re csökkentve.
    • A Bracer receptjének ára 175-ről 165-re csökkentve.
    • A Null Talisman receptjének ára 155-ről 165-re növelve.
    • A Wraith Band/Bracer/Null Talisman mostantól a +3 sebzés helyett +1 elsődleges tulajdonságpontot ad.
    • A Veil of Discord mostantól nem ad +6 sebzést.
    • A Veil of Discord intelligenciabónusza 12-ről 14-re növelve.
    • A Dagon mostantól nem ad +9 sebzést.
    • A Dagon intelligenciabónusza 2-vel növelve.
    • A Drum of Endurance mostantól nem ad +3 sebzést.
    • A Drum of Endurance erőbónusza 1-gyel növelve.
    • A Rod of Atos mostantól nem ad +6 sebzést.
    • A Perseverance mostantól nem ad +10 sebzést.
    • A Linken's Sphere mostantól nem ad +15 sebzést.
    • A Refresher Orb mostantól nem ad +20 sebzést.
    • A Refresher Orb manatöltése 250%-ról 300%-ra növelve.
    • A Lotus Orb mostantól nem ad +10 sebzést.

Aether Lens:Átdolgozott tárgy

    Régi:

      Ezt adta:
        +220 varázslási távolság
        +250 mana
        +100% manatöltődés
        +6% varázslaterősítés

    Új:

      Ezt adja:
        +250 varázslási távolság
        +450 mana
        +125% manatöltődés

Battle Fury:Recept átdolgozva

  • Mostantól Demon Edge kell hozzá a Claymore + Broadsword helyett (az ára 400-zal csökkent).
  • Támadási sebzés 55-ről 50-re csökkentve.
  • A Cleave távolsága 570-ről 625-re növelve.
  • A Cleave végsugara 300-ról 330-ra növelve.

Boots of Speed:

  • Mozgási sebességbónusz 45-ről 40-re csökkentve.

Boots of Travel:

  • Az épületprioritizáló távolság 325-ről 700-ra növelve.

Bloodstone:Recept átdolgozva

  • Mostantól Perseverance kell hozzá Soul Ring + recept helyett.
  • A kezdeti töltetek száma 12-ről 14-re növelve.
  • Mostantól nem gyógyít egy területen a hősöd körül halálkor.

Butterfly:

  • A Flutter időtartama 4-ről 2 másodpercre csökkentve.
  • A Flutter mostantól nem kapcsolja ki a kitérést.

Desolator:

  • Páncélcsökkentés 7-ről 6-ra csökkentve.

Diffusal Blade:Átdolgozott tárgy

  • Mostantól nem szünteti meg a gyengítéseket.
  • Mostantól nincsenek töltetei.
  • Mostantól nem fejleszthető.
  • Újratöltődési idő 15 másodpercre növelve.

Drums of Endurance:

  • Az aktív képesség támadási sebességbónusza 25-ről 35-re növelve.

Ethereal Blade:

  • A lövedéksebesség 1200-ról 1275-re növelve.

Eye of Skadi:

  • Mostantól nincs szükség hozzá Orb of Venomra.

Force Staff:

  • Újratöltődési idő 20-ról 23-ra növelve.

Glimmer Cape:

  • Mostantól nem szerelhető szét.

Hurricane Pike:

  • Mostantól Wraith Band kell hozzá az 500 aranyas recept helyett.

Iron Talon:Tárgy eltávolítva

  • Az Iron Talon el lett távolítva a játékból.

Javelin:

  • Mostantól 25% pontosságot biztosít.
  • Ár 1500-ról 1100-ra csökkentve.
  • Mostantól nem ad +10 sebzést.
  • A pontosság aktiválódásakor 100 mágikus sebzést okoz (fej fölött jelezve).

Skull Basher:

  • Recept ára 750-ről 1150-re növelve.
  • Mostantól nem ad +10 sebzést.
  • A Bash-ek elől nem lehet kitérni.
  • Az aktiválódáskor okozott sebzés 85-ről 100-ra növelve (fej fölött jelezve).

Abyssal Blade:

  • Mostantól nem ad +10 sebzést.
  • A Bash-ek elől nem lehet kitérni.
  • Az aktiválódáskor okozott sebzés 85-ről 100-ra növelve (fej fölött jelezve).

Monkey King Bar:Átdolgozott tárgy

    Régi:

      Ez kellett hozzá:
        Demon Edge (2200)
        2x Javelin (3000)
        Összesen: 5200

      Ezt adta:
        +66 sebzés
        +True Strike
        +35%-os esély 160 mágikus sebzés és 0,01 másodperces minibénítás okozására.

    Új:

      Ez kell hozzá:
        Hyperstone (2000)
        2x Javelin (2200)
        Összesen: 4200

      Ezt adja:
        +60 támadási sebesség
        +75% pontosság + 60 tiszta sebzés aktiválódáskor (A pontosságot kiváltó támadás a tiszta sebzést is kiváltja; áthatol a varázsimmunitáson.)

Linken's Sphere:

  • Mostantól nem lehet manuálisan magadat célozni vele.

Magic Wand:Recept átdolgozva

    Régi:

      Ez kellett hozzá:
        Magic Stick (200)
        2x Iron Branch (100)
        Circlet (165)
        Összesen: 465

      Ezt adta:
        +4 minden tulajdonság

    Új:

      Ez kell hozzá:
        Magic Stick (200)
        2x Iron Branch (100)
        Enchanted Mango (100)
        Összesen: 400

      Ezt adja:
        +2 minden tulajdonság
        +1,5 életerő-töltődés

Necronomicon:Átdolgozott tárgy

  • Mana Burn eltávolítva az Archerről.
  • A 3. szintű Archer mostantól Purge képességgel rendelkezik (lassítás + megszüntetés, csak ellenségeket célozhat). Újratöltődési idő: 15.
  • Régi:

      Ez kellett hozzá:
        Staff of Wizardry (1000)
        Belt of Strength (450)
        Recept (1200)

      Ezt adta:
        +8/12/16 erő
        +15/21/24 intelligencia

    Új:

      Ez kell hozzá:
        2x Sage's Mask (650)
        Belt of Strength (550)
        Recept (1300)

      Ezt adja:
        +10/15/20 erő
        +100/125/150% manatöltődés

Poor Man's Shield:Tárgy eltávolítva

  • A Poor Man's Shield el lett távolítva a játékból.

Orb of Venom:

  • Az időarányos sebzés mostantól nem szünteti meg a fogyasztható tárgyak hatását, és nem kapcsolja ki a Blinket. (Úgy viselkedik, mint Venomancer Poison Sting képessége.)

Pipe of Insight:

  • Az aktív Barrier képesség mostantól hathat az épületekre.

Ring of Regen:

  • Ár 325-ről 300-ra csökkentve.

Satanic:Recept átdolgozva

  • Mostantól Claymore kell hozzá Mithril Hammer helyett.

Sentry Wardok:

  • A Sentry Wardok mostantól nem jelennek meg automatikusan az Observer Wardok előtt a tárgy megvételekor.

Silver Edge:

  • Mostantól nem alkalmaz ellenséges sebzéscsökkentést.
  • Mozgási sebességbónusz 20%-ról 25%-ra növelve.

Smoke of Deceit:

  • A készlet újratöltődési ideje 11 percről 10 percre csökkentve.

Solar Crest:

  • Pontosság 35%-ról 40%-ra növelve.

Soul Ring:Átdolgozott tárgy

    Régi:

      Ez kellett hozzá:
        Sage's Mask (325)
        Ring of Regen (325)
        Enchanted Mango (100)
        Összesen: 750

      Ezt adta:
        +3 életerő-töltődés
        +50% manatöltődés

      A Sacrifice képesség újratöltődési ideje: 30

    Új:

      Ez kell hozzá:
        Ring of Regen (300)
        2x Gauntlets of Strength (270)
        Recept (185)
        Összesen: 755

      Ezt adja:
        +6 erő
        +2 életerő-töltődés

      A Sacrifice képesség újratöltődési ideje: 25

Stout Shield:

  • A sebzéskivédés 16/8-ról 18/9-re növelve.

Urn of Shadows:

  • A sebzéstípus tisztáról mágikusra változtatva.
  • Sebzés 150-ről 200-ra növelve.

Vladmir's Offering:

  • A Vladmir's Aura mostantól összeadódik a Ring of Aquila/Ring of Basilius aurájával.

Meteor Hammer:Új tárgy

    Ez kell hozzá:
      Ogre Axe (1000)
      Staff of Wizardry (1000)
      Ring of Regen (300)
      Sage's Mask (325)
      Összesen: 2625

    Ezt adja:
      +12 erő
      +12 intelligencia
      +4 életerő-töltődés
      +1,5 manatöltődés

    Aktív:
      Fenntartás: 3 másodperc. Megidéz egy meteort, ami egy 300-as hatóterületre lesújtva 1,75 másodpercre bénít. 6 másodperces gyengítést alkalmaz, ami 60 sebzést okoz másodpercenként az épületeken (115-öt más egységeken). Varázslási távolság: 600. Újratöltődési idő: 40. Manaköltség: 125. A fenntartás idejére látómezőt kapsz a becsapódás helyén. A meteor becsapódása elpusztítja a fákat. A meteornak 0,5 másodperc kell a földet éréshez.

Aeon Disk:Új tárgy

    Ez kell hozzá:
      Vitality Booster (1100)
      Energy Booster (900)
      Recept (1750)
      Összesen: 3750

    Ezt adja:
      +250 életerő
      +250 mana
      +25% hatásellenállás (Csökkenti az olyan hatások időtartamát, mint az elhallgattatás/bénítás/lefegyverzés/legyökereztetés/félelem/stb. A lassítással rendelkező időarányos sebzéses gyengítéseknél csak a lassítás értékét csökkenti, a sebzésmennyiséget változatlanul hagyva.)

    Passzív:
      Valahányszor sebződsz és életerőd 80% alatt van, erős megszüntetést alkalmaz a hősödön, és 2,5 másodperces erősítést kapsz, ami nullára csökkent minden beérkező és kimenő sebzést. Újratöltődési idő: 100. Csak játékosalapú sebzés aktiválja.

Spirit Vessel:Új tárgy

    Ez kell hozzá:
      Urn of Shadows (875)
      Vitality Booster (1100)
      Wind Lace (250)
      Recept (600)
      Összesen: 2825

    Ezt adja:
      +250 életerő
      +30 mozgási sebesség
      +2 minden tulajdonság
      +2 páncél
      +1 manatöltődés

    Aktív:
      Az Urn of Shadows viselkedése mellett egy ellenséges célpontra varázsolva 70%-kal csökkenti annak életerő-töltődését és gyógyulását, valamint másodpercenként elszívja a célpont aktuális életerejének 3%-át. Szövetséges célpontra varázsolva 20%-kal felerősíti annak életerő-töltődését és gyógyulását, valamint másodpercenként növeli a célpont életerejét az aktuális életerejének 1%-ával.

Nullifier:Új tárgy

    Ez kell hozzá:
      Sacred Relic (3800)
      Helm of Iron Will (900)
      Összesen: 4700

    Ezt adja:
      +65 sebzés
      +5 páncél
      +5 életerő-töltődés

    Aktív:
      Megszünteti a célpont erősítéseit, és elnémítja azt 5 másodpercre. Valahányszor az elnémított célpontot támadás éri, 100%-kal lassítva lesz 0,4 másodpercig. A lassítás a lövedék beérkezésekor aktiválódik. Újratöltődési idő: 14. Manaköltség: 100. Varázslási távolság: 600. Lövedéksebesség: 1200.

Kaya:Új tárgy

    Ez kell hozzá:
      Staff of Wizardry (1000)
      Robe of the Magi (450)
      Recept (500)
      Összesen: 1950

    Ezt adja:
      +16 intelligencia
      +10% varázslaterősítés
      +10% manaköltség- és manavesztés-csökkentés (olyan dolgokra van hatással, mint a manaégetés, Mana Break stb.)
      Megjegyzés: több példánya nem adódik össze.

Töltődési képletek

Összegzés

  • Az életerő- és manatöltődés képlete is át lett dolgozva. Az életerő és a mana esetében is egy közvetlen értéket kapsz. Ezután az erő és az intelligencia felerősíti az életerő, illetve a mana töltődését. A Void Stone például 1,0 manatöltődést biztosít a 100% helyett.

Statisztikaleírások

  • A statisztikák leírási területe megmondja, hány százalékkal nő az életerőd/manád a tulajdonságaidnak köszönhetően, valamint hogy mi a töltődés abszolút értéke, és az intelligencia/erő alapú bónuszok értéke.

Manaképlet

  • Átdolgoztuk a manatöltődés képletét, hogy a százalékalapú bónuszok helyett (mint például a Void Stone stb.) nyers bónuszok legyenek. Az intelligencia minden egyes pontja 2%-kal erősíti a manatöltődést.

    • Régi: (0,01 + 0,04 * intelligencia) * (1 + százalékos bónuszok) + fix bónuszok

    • Új: (alap + fix bónuszok) és intelligenciapontonként 2%-kal nő

    • 1. megjegyzés: jelenleg minden hősnek 0,9 az alapértéke, de a jövőben ez egyenként igazítva lehet majd (ahogy most az ÉP-töltődés).
    • 2. megjegyzés: igazítottunk a különféle tárgyak, adottságok és képességek manatöltésén (lásd alább a listákat).

    • Tárgyigazítások
      • Általánosságban, azok a tárgyak, amik eddig 50% manatöltődést adtak, mostantól 0,5 manatöltődést adnak, amik eddig 100%-ot adtak, mostantól 1,0-t adnak stb.
      • Egyéb tárgyértékek:
        • Aether Lens: 1,25
        • Battle Fury: 2,25
        • Bloodstone töltetek: 0,4
        • Bloodthorn: 2,25
        • Bottle: 40
        • Clarity: 3,2
        • Drum of Endurance: 0,75
        • Eul's Scepter of Divinity: 2,25
        • Linken's Sphere: 2,25
        • Lotus Orb: 1,75
        • Orchid Malevolence: 2,25
        • Perseverance: 1,5
        • Raindrops: 0,5
        • Ring of Aquila: 0,5
        • Ring of Basilius: 0,5
        • Scythe of Vyse: 2,25
        • Solar Crest: 1,0
        • Vladmir's Offering: 0,65

    • Az Adottságok arányosítva lettek, hogy megfeleljenek az új képletnek.

    • Képességigazítások
      • Crystal Maiden aurája szövetségeseken 1/1,5/2/3-ról 0,8/1,0/1,2/1,4-re alakítva.
      • Crystal Maiden aurája saját magán 2/3/4/8-ról 1/2/3/4-re alakítva.
      • A Death Pulse manatöltése 1/3/5/7-ről 2/2,25/2,5/2,75-re alakítva.

    • Egyéb igazítások
      • Az oltárok manatöltése 40-ről 30-ra csökkentve.
      • Az oltárok manatöltési értéke mostantól nem növekszik az idő múlásával.

      Életerő

    • Átdolgoztuk az életerő-töltődés képletét. Az erő minden egyes pontja 0,7%-kal erősíti az életerő-töltődést.

      • Régi: alap + 0,06 * erő + fix bónuszok

      • Új: (alap + fix bónuszok) és erőpontonként 0,7%-kal nő
      • 1. megjegyzés: az új képletben az összes hősnek 1,5-tel növeltük az alapértékét.
      • 2. megjegyzés: igazítottunk a különféle tárgyak, adottságok és képességek életerő-töltésén (lásd alább a listákat).

    • Tárgyigazítások
      • Abyssal Blade: 7
      • Armlet of Mordiggian: 4
      • Az Armlet of Mordiggian életszívása 45-ről 54-re növelve.
      • Bloodstone: 7
      • Bottle: 80
      • Crimson Guard: 6
      • Force Staff: 5
      • Guardian Greaves aura: 3,5
      • A Guardian Greaves kritikus gyógyítása: 12
      • Headdress Aura: 2
      • Helm of the Dominator: 8
      • Hood of Defiance: 6,5
      • Hurricane Pike: 5,5
      • Linken's Sphere: 5,5
      • Lotus Orb: 5,5
      • Mekansm Aura: 3,5
      • Perseverance: 5,5
      • Pipe of Insight: 6,5
      • Pipe of Insight aura: 2
      • Refresher Orb: 11
      • Ring of Health: 5
      • Ring of Regen: 1,5
      • Soul Ring: 2
      • Tranquil Boots: 12
      • Urn of Shadows: 35
      • Vanguard: 5,5
      • Veil of Discord: 5
      • Vladmir's Offering: 2,5

    • Az Adottságok arányosítva lettek, hogy megfeleljenek az új képletnek.

    • Képességigazítások
      • A Chemical Rage életerő-töltése 50/75/100-ról 40/48/56-ra csökkentve.
      • A Cold Embrace alap töltése 25-ről 15-re csökkentve.
      • A Death Pulse ölésenkénti töltődésszorzója 10-ről 6-ra csökkentve.
      • A Death Pulse ölésenkénti töltődési időtartama 7-ről 6-ra csökkentve.
      • A Death Pulse életerő-töltése 1/3/5/7-ről 2/3/4/5-re alakítva.
      • A Scorched Earth életerő-töltése 16/24/32/40-ről 12/18/24/30-ra csökkentve.
      • A Dragon Blood életerő-töltése 3/6/9/12-ről 4/6/8/10-re alakítva.
      • A Feral Impulse életerő-töltése 1/4/7/10-ről 1/3/5/7-re csökkentve.
      • Az Inner Vitality küszöb alatti életerő-töltési bónusza 20/40/60/80%-ról 22/30/38/46%-ra alakítva.
      • Az Inner Vitality küszöb feletti életerő-töltési bónusza 5/10/15/20%-ról 6/8/10/12%-ra alakítva.
      • A Living Armor életerő-töltése 4/8/12/16-ról 4/7/10/13-ra csökkentve.
      • A Press The Attack életerő-töltése 30/40/50/60-ról 30/35/40/45-re csökkentve.
      • A Reactive Armor életerő-töltése 1/1,2/1,4/1,6-ról 1/1,15/1,3/1,45-re csökkentve.
      • A Satyr Tormenter Unholy Aura képességének életerő-töltése 6-ról 5,5-re csökkentve.

    • Egyéb igazítások
      • Az oltárok ÉP-töltése 90-ről 75-re csökkentve.
      • Az oltárok ÉP-töltési értéke mostantól nem növekszik az idő múlásával.

    Tulajdonságváltozások

    Hőstulajdonságok

    • Manapontonkénti intelligencia 11-ről 12-re növelve.
    • Minden Ügyesség-hős alap mozgási sebessége 5-tel csökkentve.
    • Az erő, ügyesség, és intelligencia tulajdonságok mostantól egyedi előnyöket adnak a hősöknek, amik az adott típusba tartoznak (a +1 sebzés mellett).

    Előnyök

    • Az erő +0,15% hatásellenállást biztosít. (Csökkenti az olyan hatások időtartamát, mint az elhallgattatás/bénítás/lefegyverzés/legyökereztetés/félelem/stb. A lassítással rendelkező időarányos sebzéses gyengítéseknél csak a lassítás értékét csökkenti, hogy a sebzésmennyiség változatlan maradjon.
    • Az ügyesség +0,06% mozgási sebességet biztosít.
    • Az intelligencia +0,15% mágiaellenállást biztosít.
    • A statisztikák részre mutatva mostantól látható ezen előnyök hatása a hősöknél.

    Tulajdonság-összegzés

    • Erő
      • +20 életerő
      • +0,7% életerőtöltődés-erősítés

      • Előny: +1 sebzés
      • Előny: +0,15% hatásellenállás

    • Ügyesség
      • +1/6 páncél
      • +1 támadási sebesség

      • Előny: +1 sebzés
      • Előny: +0,06% mozgási sebesség

    • Intelligencia
      • +12 mana
      • +2,0% manatöltődés-erősítés
      • +0,07% varázslaterősítés

      • Előny: +1 sebzés
      • Előny: +0,15% mágiaellenállás

    Hősváltozások

    Adottság Fák

  • Minden Hősadottság Fa át lett tervezve. Számos új, képességspecifikus Adottságot adtunk hozzá.
  • Abaddon:

    1. 10. szint: +25 mozgási sebesség VAGY +20% TP-szerzés
    2. 15. szint: +6 páncél VAGY +50 Mist Coil gyógyítás/sebzés
    3. 20. szint: 15% újratöltődés-csökkentés VAGY +90 sebzés
    4. 25. szint: +250 Aphotic Shield életerő VAGY +25% Curse of Avernus mozgáslassítás

    Alchemist:

    1. 10. szint: +25 támadási sebesség VAGY +5 páncél
    2. 15. szint: +50 sebzés VAGY +250 életerő
    3. 20. szint: +25% cleave-sebzés VAGY +200 Unstable Concoction sebzés
    4. 25. szint: -8 mp Unstable Concoction újratöltődési idő VAGY -0,2 Chemical Rage alap támadás időköz

    Ancient Apparition:

    • A Chilling Touch időtartama 30-ról 20/24/28/32-re alakítva.
    • A Chilling Touch mostantól nem csökkenti a szövetségesek támadási sebességét.
    • A Chilling Touch mágikus sebzése 50/60/70/80-ról 30/45/60/75-re csökkentve.
    • A Chilling Touch mostantól egy összeadódó 30%-os lassítást alkalmaz 0,3 másodpercig.
    1. 10. szint: +60 arany / perc VAGY +10% varázslaterősítés
    2. 15. szint: +20 életerő-töltődés VAGY -1,5s Ice Vortex újratöltődési idő
    3. 20. szint: +80 Chilling Touch sebzés VAGY +8% Ice Vortex lassítás és ellenálláscsökkentés
    4. 25. szint: +4% Ice Blast ölési küszöb VAGY 4 Cold Feet töltet

    Anti-Mage:

    1. 10. szint: +175 életerő VAGY +20 támadási sebesség
    2. 15. szint: -1 mp Blink újratöltődési idő VAGY Irányíthatatlan Blink-illúzióEgy 25%-os sebzésű illúziót hoz létre, ami 250%-ot sebződik és 10 másodpercig tart. Nem lehet irányítani.
    3. 20. szint: +300 Blink varázslási távolság VAGY +10 minden tulajdonság
    4. 25. szint: -50 mp Mana Void újratöltődési idő VAGY +30% Spell Shield

    Arc Warden:

    1. 10. szint: +25 támadási sebesség VAGY +5 páncél
    2. 15. szint: +2 mp Flux időtartam VAGY +350 életerő
    3. 20. szint: +100 harctáv VAGY 10% újratöltődés-csökkentés
    4. 25. szint: +30% életlopás VAGY +350 Spark Wraith sebzés

    Axe:

    1. 10. szint: +8 erő VAGY +40 támadási sebesség
    2. 15. szint: +3 manatöltődés VAGY +30 mozgási sebesség
    3. 20. szint: +20 életerő-töltődés VAGY A támadások Counter Helixet aktiválnakA támadásoknak is esélye van a Counter Helixre.
    4. 25. szint: +100 Berserker's Call hatóterület VAGY +120 Battle Hunger sebzés / mp

    Bane:

    • Bane mostantól anélkül támadhatja a Nightmare hatása alatt álló egységeket, hogy felébresztené őket.
    • Minden varázsláspont 0,5-ről 0,4-re csökkentve.
    • A Nightmare mostantól nem okoz 20 sebzést másodpercenként.
    1. 10. szint: Az Enfeeble sebzést lop VAGY +6 páncél
    2. 15. szint: +150 varázslási távolság VAGY +40% TP-szerzés
    3. 20. szint: +100 Enfeeble sebzéscsökkentés VAGY +75 mozgási sebesség
    4. 25. szint: +7 mp Fiend's Grip időtartam VAGY +250 Brain Sap sebzés/gyógyítás

    Batrider:

    • A Flamebreak lövedéke mostantól láthatóan ívben repül.
    1. 10. szint: +5 páncél VAGY +6% varázslaterősítés
    2. 15. szint: +300 életerő VAGY +2 mp Flamebreak égetési időtartam
    3. 20. szint: +50 mozgási sebesség VAGY 15% újratöltődés-csökkentés
    4. 25. szint: +8 mp Firefly időtartam VAGY -13 mp Flamebreak újratöltődési idő

    Beastmaster:Átdolgozott hős

    • Wild Axes átdolgozva:
      • A Wild Axes kiterjedése (hogy a hatótáv közepén a fejszék milyen messze vannak egymástól) 353-ról 450-re növelve.
      • A Wild Axes találati hatósugara 140-ről 175-re növelve.
      • A Wild Axes manaköltsége 105/110/115/120-ról 60/65/70/75-re csökkentve.
      • A Wild Axes sebzése 70/100/130/160-ról 40/70/100/130-ra csökkentve.
      • A Wild Axes újratöltődési ideje 13-ról 8-ra csökkentve.
      • A Wild Axes mostantól egy összeadódó gyengítést alkalmaz az egységeken, ami minden fejszetalálat után 6/8/10/12%-kal felerősít minden sebzést, amit a célpont Beastmastertől vagy annak egységeitől szenved el. A gyengítés 10 másodpercig tart.
    • A Primal Roar hatására mostantól Beastmaster és az összes egysége 30%-os mozgási sebességbónuszt kap 3 másodpercig.
    • Call of the Wild átdolgozva; mostantól csak egyetlen képesség.
      • A vadállatok 60 másodpercig tartanak. Újratöltődési idő: 60. Manaköltség: 50/60/70/80.
      • 1. szint: 1. szintű vadkan
      • 2. szint: 2. szintű vadkan
      • 3. szint: 3. szintű vadkan + sólyom
      • 4. szint: 4. szintű vadkan + sólyom + véletlenszerű semleges
      • Vadkan ÉP-je: 275/350/425/500
      • Vadkan támadási sebzése: 10/25/40/55-ről 20/30/40/50-re alakítva
      • Vadkan lassítása: 10/20/30/40%
      • Vadkan lassítási időtartama: 3
      • A sólyom mostantól nem válik láthatatlanná.
      • Sólyom ÉP-je: 40/60/80/100-ról 350-re növelve
      • Sólyom páncélja: 5
      • Sólyom mozgási sebessége: 450
      • Sólyom éjszakai látómezeje: 1000
      • Sólyom nappali látómezeje: 1000
      • A semleges egy véletlenszerű semleges lesz a következő listáról: Alpha Wolf, Hellbear Smasher, Satyr Tormenter, Centaur Conqueror, Dark Troll Summoner.
    1. 10. szint: +30 mozgási sebesség VAGY +25% TP-szerzés
    2. 15. szint: +40 vadkan sebzés VAGY +7 páncél
    3. 20. szint: +500 életerő VAGY +120 Wild Axes sebzés
    4. 25. szint: +2 megidézett sólyom VAGY +40 Inner Beast támadási sebesség

    Bloodseeker:

    • A Rupture varázslási távolsága 1000-ről 800-ra csökkentve.
    1. 10. szint: +25 támadási sebesség VAGY +4 páncél
    2. 15. szint: +300 életerő VAGY +75 Blood Rite sebzés
    3. 20. szint: +25% életlopás VAGY +14% Rupture sebzés
    4. 25. szint: -6 mp Blood Rite újratöltődési idő VAGY +20 max. Thirst sebzés és mozgási sebesség

    Bounty Hunter:

    • A Track mostantól Alt-kattintható, hogy értesítsd a csapatodat, mennyi aranya van a célpontnak. (Az információ eddig is elérhető volt a Track gyengítési elemleírásában.)
    1. 10. szint: +30 mozgási sebesség VAGY +25% TP-szerzés
    2. 15. szint: +50 támadási sebesség VAGY +350 életerő
    3. 20. szint: +75 Shuriken Toss sebzés VAGY +125% Jinada kritikus csapás
    4. 25. szint: 50% kitérés VAGY 300 Track arany (magadnak és a szövetségeseknek is)

    Brewmaster:

    1. 10. szint: +200 életerő VAGY +30 sebzés
    2. 15. szint: +3 mp Thunder Clap lassítás VAGY +20% mágiaellenállás
    3. 20. szint: +100 támadási sebesség VAGY +1500 életerő a Primal Split egységeknek
    4. 25. szint: -65 mp Primal Split újratöltődési idő VAGY +15% Drunken Brawler esély

    Bristleback:

    1. 10. szint: +2 manatöltődés VAGY +20 mozgási sebesség
    2. 15. szint: +6 maximális Goo összeadódás VAGY +250 életerő
    3. 20. szint: +25 Quill Spray összeadódó sebzés VAGY +20 életerő-töltődés
    4. 25. szint: +15% varázslat életlopás VAGY +20 Warpath sebzés / összeadódás

    Broodmother:Átdolgozott hős

    • A Spin Web mostantól nem biztosít láthatatlanságot.
    • A Spin Web akadálytalan mozgása és mozgási sebességbónusza mostantól nem távolítódik el sebződéskor.
    • Mozgási sebesség 290-ről 270-re csökkentve.
    • A Spiderlingek életereje 450-ről 250-re csökkentve.
    • A Spiderite-ok életereje 175-ről 100-ra csökkentve.
    • A pókocskáknak mostantól 50%-os mágiaellenállása van.
    • A pókocskák páncélja 8-cal növelve.
    • A pókocskák életerő-töltődése 0,5-ről 2-re növelve.
    • A Spin Web töltetszáma 1/2/3/4-ről 2/4/6/8-ra növelve (megegyezik az elhelyezhető mennyiséggel).
    1. 10. szint: +60 Spawn Spiderlings sebzés VAGY +200 életerő
    2. 15. szint: +35% TP-szerzés VAGY 20% újratöltődés-csökkentés
    3. 20. szint: +60 támadási sebesség VAGY +20 pókocska támadási sebzés
    4. 25. szint: +75 Insatiable Hunger sebzés/életlopás VAGY +350 pókocska életerő

    Centaur Warrunner:

    1. 10. szint: 10% kitérés VAGY +10% mágiaellenállás
    2. 15. szint: +75 sebzés VAGY +15% Return erő többletsebzés
    3. 20. szint: +250 Double Edge sebzés VAGY +20 erő
    4. 25. szint: +1,5 mp Hoof Stomp időtartam VAGY Aurát ad a Returnhöz

    Chaos Knight:

    1. 10. szint: +20 mozgási sebesség VAGY +5 minden tulajdonság
    2. 15. szint: +15 erő VAGY 12% újratöltődés-csökkentés
    3. 20. szint: 150 arany / perc VAGY A Reality Rift áthatol a varázsimmunitáson
    4. 25. szint: +7 Reality Rift páncélcsökkentés VAGY +2 mp maximális Chaos Bolt időtartam

    Chen:

    • Harctáv 600-ról 650-re növelve.
    • A Test of Faith (Teleport) képesség eltávolítva.
    • A Holy Persuasion varázsolható szövetséges egységekre azok hazaküldéséhez 6/5/4/3 másodperces késleltetés után, és magadra, hogy a creepjeidet magadhoz teleportáld.
    • A Holy Persuasion manaköltsége 100-ról 100/110/120/130-ra alakítva.
    • A Test of Faith mostantól szövetségeseket is célozhat, a sebzés értékének felével gyógyítva őket. Magadra alkalmazva mindig a maximális értékkel gyógyít.
    • A Test of Faith manaköltsége 90/100/110/120-ról 60/80/100/120-ra alakítva.
    1. 10. szint: +20% TP-szerzés VAGY +125 varázslási távolság
    2. 15. szint: +7 páncél VAGY -10 mp Test of Faith újratöltődési idő
    3. 20. szint: +180 arany / perc VAGY +1000 creep-életerő minimum
    4. 25. szint: +4 Holy Persuasion max. darabszám VAGY +400 Hand of God gyógyítás

    Clinkz:

    • Ügyességnövekedés 3,3-ról 2,6-ra csökkentve.
    • A Death Pact életerő-növekedése 50/70/90%-ról 40/60/80%-ra csökkentve.
    • A Death Pact sebzésnövekedése 5/7/9%-ról 4/6/8%-ra csökkentve.
    • Strafe átdolgozva. Mostantól 80/140/200/260 támadási sebességbónuszt ad 3 másodpercig. Ez idő alatt automatikusan el fogsz kerülni 3 lövedéket (távolsági támadást vagy varázslatot), kissé oldalra lépve becsapódáskor. A Strafe véget ér, ha elveszíted a tölteteket. Újratöltődési idő: 45/35/25/15.
    1. 10. szint: +12% mágiaellenállás VAGY +5 páncél
    2. 15. szint: 15% kitérés VAGY +30 Searing Arrows sebzés
    3. 20. szint: +100 harctáv VAGY +20 életerő-töltődés
    4. 25. szint: +4 Strafe alkalom/időtartam VAGY +1 Searing Arrows célpont (Searing Arrowst lő egy véletlenszerű közeli célpontra.)

    Clockwerk:

    1. 10. szint: +25 mozgási sebesség VAGY +5 páncél
    2. 15. szint: +15 erő VAGY +30 Battery Assault sebzés
    3. 20. szint: +20% mágiaellenállás VAGY +125 Rocket Flare sebzés
    4. 25. szint: -0,3 mp Battery Assault időköz VAGY Rocket Flare igazlátás (Wardokra is hat.)

    Crystal Maiden:

    1. 10. szint: +200 életerő VAGY +100 varázslási távolság
    2. 15. szint: 14%-os Arcane Aura mana-költség/vesztés csökkentés VAGY +90 arany / perc
    3. 20. szint: +60 Freezing Field sebzés VAGY +250 támadási sebesség
    4. 25. szint: +300 Crystal Nova sebzés VAGY +1,5 mp Frostbite időtartam

    Dark Seer:

    1. 10. szint: 12% kitérés VAGY +90 sebzés
    2. 15. szint: +12 életerő-töltődés VAGY +75 Vacuum hatóterület
    3. 20. szint: 300-as Surge hatóterület VAGY 15% újratöltődés-csökkentés
    4. 25. szint: Dupla Wall of Replica VAGY +150 Ion Shell sebzés

    Dazzle:

    • Poison Touch átdolgozva. Egy egységet vesz célba, és mérget bocsát ki, ami hat a közeli célpontokra is (olyan mint az Ether Shock célzása). Időarányos sebzést és lassítást alkalmaz a célzott ellenségekre. Valahányszor egy megmérgezett célpontot megtámadnak, a gyengítés időtartama frissül. 10/20/30/40 sebzést okoz másodpercenként, és 14/16/18/20%-kal lassít. 4/5/6/7 másodpercig tart. 4/5/6/7 célpontra hathat. Újratöltődési idő: 35/30/25/20. Manaköltség: 80. Varázslási távolság: 600/700/800/900. Sebzéstípus: fizikai. Ugyanúgy frissül, ahogy a Blink célpontszabálya is működik (játékos irányította egységek és Roshan).
    1. 10. szint: +60 sebzés VAGY +175 életerő
    2. 15. szint: +125 varázslási távolság VAGY +20 Shadow Wave gyógyítás/sebzés
    3. 20. szint: +50 mozgási sebesség VAGY +30 Poison Touch sebzés / mp
    4. 25. szint: -4 mp Shadow Wave újratöltődési idő VAGY +0,5 Weave páncél másodpercenként

    Death Prophet:

    1. 10. szint: +12% mágiaellenállás VAGY +50 sebzés
    2. 15. szint: +150 varázslási távolság VAGY +1% max. ÉP-s Spirit Siphon
    3. 20. szint: +500 életerő VAGY -2 mp Crypt Swarm újratöltődési idő
    4. 25. szint: +8 Exorcism szellem VAGY Az Exorcism Sietséget biztosít

    Disruptor:

    1. 10. szint: +200 életerő VAGY +40 Thunder Strike sebzés
    2. 15. szint: +150 varázslási távolság VAGY -3 mp Kinetic Field újratöltődési idő
    3. 20. szint: +180 arany / perc VAGY +4 Thunder Strike találat
    4. 25. szint: -10 mp Glimpse újratöltődési idő VAGY +4 mp Kinetic Field időtartam

    Doom:

    1. 10. szint: +10 Scorched Earth sebzés/gyógyítás VAGY +25 mozgási sebesség
    2. 15. szint: 20% kitérés VAGY +150 Devour bónusz arany
    3. 20. szint: +40 Doom sebzés / mp VAGY A Devour ősi creepeket is célozhat
    4. 25. szint: +3% Infernal Blade sebzés VAGY +100% cleave-sebzés

    Dragon Knight:

    • A Breathe Fire mostantól a teljes támadási sebzést csökkenti, és nem csak az alapsebzést.
    • A Fire attack sebzéscsökkentése 35%-ról 25%-ra csökkentve.
    • A Breathe Fire varázsláspontja 0-ról 0,2-re növelve.
    • A Breathe Fire hatótávja 650-ről 750-re növelve.
    1. 10. szint: +2 manatöltődés VAGY +30 támadási sebesség
    2. 15. szint: +300 életerő VAGY +40% TP-szerzés
    3. 20. szint: 2-szeres Dragon Blood életerő-töltődés/páncél VAGY +150 arany / perc
    4. 25. szint: +40 erő VAGY +1,75 mp Dragon Tail bénítási időtartam

    Drow Ranger:

    • Vizuális effektet adtunk hozzá a creepekre, amikor a Precision Aura aktív.
    1. 10. szint: +5 minden tulajdonság VAGY +20 mozgási sebesség
    2. 15. szint: +25 támadási sebesség VAGY +300 Gust távolság/hátralökés
    3. 20. szint: +1,5 mp Gust elhallgattatás VAGY +20 Marksmanship ügyesség
    4. 25. szint: 50% újratöltődés-csökkentés VAGY +20% Precision Aura sebzés

    Earth Spirit:

    1. 10. szint: +10 intelligencia VAGY +40 sebzés
    2. 15. szint: +7 páncél VAGY +200 Rolling Boulder sebzés
    3. 20. szint: +150 arany / perc VAGY +15% varázslaterősítés
    4. 25. szint: +1,0 mp Boulder Smash bénítási időtartam VAGY A Geomagnetic Grip szövetségeseket is célozhat

    Earthshaker:

    • Az Echo Slam alapsebzése eltávolítva.
    • Az Echo Slam visszaverődési sebzése 40/55/70-ről 60/85/110-re növelve.
    • Az Echo Slam mostantól kétszer verődik vissza a nem illúzió hősökről.
    1. 10. szint: +250 mana VAGY +30 sebzés
    2. 15. szint: +7 páncél VAGY +30 mozgási sebesség
    3. 20. szint: +50 Echo Slam visszaverődési sebzés VAGY +400 Fissure távolság
    4. 25. szint: -2 mp Enchant Totem újratöltődési idő VAGY +50% mágiaellenállás

    Elder Titan:

    • Az Echo Stomp hatása alatt álló egységek mostantól felébrednek, ha összesen több mint 50/100/150/200 sebzést szenvednek. (Mostantól nem számít, hogy a sebzés játékosoktól érkezett, vagy sem.)
    • Vizuális effektet adtunk hozzá a Natural Orderhez.
    1. 10. szint: +200 életerő VAGY +25 mozgási sebesség
    2. 15. szint: +30 sebzésbónusz az Astral Spirit hőstámadásai után VAGY +15% mágiaellenállás
    3. 20. szint: +70 támadási sebesség VAGY +100 Echo Stomp sebzés
    4. 25. szint: -75 mp Earth Splitter újratöltődési idő VAGY +100% életlopás

    Ember Spirit:

    1. 10. szint: +150 Flame Guard sebzéselnyelés VAGY +20 sebzés
    2. 15. szint: +30 Flame Guard sebzés / mp VAGY +1 mp Searing Chains időtartam
    3. 20. szint: +10% varázslaterősítés VAGY True Strike
    4. 25. szint: 2 Sleight of Fist töltet VAGY -25 mp Remnant töltet-helyreállítási idő

    Enchantress:

    • Az Enchant mostantól eltávolítja az erősítéseket az ellenséges hősökről.
    1. 10. szint: +15% mágiaellenállás VAGY +25 mozgási sebesség
    2. 15. szint: +50 sebzés VAGY +8 Nature's Attendants lélek
    3. 20. szint: Az Enchant ősi creepekre is hat VAGY +100 Untouchable lassítás
    4. 25. szint: +25 Nature's Attendants gyógyítás VAGY +8% Impetus sebzés

    Enigma:

    1. 10. szint: +15% mágiaellenállás VAGY +25 mozgási sebesség
    2. 15. szint: +120 arany / perc VAGY 15% újratöltődés-csökkentés
    3. 20. szint: +400 életerő VAGY +70 Eidolon sebzés
    4. 25. szint: +4 Malefice alkalom VAGY +8 Demonic Conversion Eidolon

    Faceless Void:

    1. 10. szint: +8 erő VAGY +20 sebzés
    2. 15. szint: +100 Time Lock sebzés VAGY +300 életerő
    3. 20. szint: +500 Time Walk varázslási távolság VAGY +40 támadási sebesség
    4. 25. szint: +25% Backtrack sebzéskivédési esély VAGY +175 Chronosphere hatóterület

    Gyrocopter:

    • A Homing Missile varázsláspontja eltávolítva.
    • A Homing Missile új célpontot keres, ha az elsődleges célpont meghal. A hősöket részesíti előnyben.
    • A Homing Missile sebessége 340-ről 500-ra növelve.
    • A Homing Missile indítási késleltetése 2-ről 3 másodpercre növelve.
    • A Homing Missile mostantól fix mennyiséget sebez, ami a maximális 125/250/375/500-ról fix 100/175/250/325-re lett alakítva.
    • A Homing Missile elpusztításához szükséges találatok száma 3/3/4/5-ről 3/3/4/4-re csökkentve.
    1. 10. szint: +25 sebzés VAGY +200 életerő
    2. 15. szint: +3 Flak Cannon támadás VAGY +11 Rocket Barrage sebzés
    3. 20. szint: +50 mozgási sebesség VAGY -25 mp Call Down újratöltődési idő
    4. 25. szint: Globális Call Down VAGY 3 Homing Missile töltet

    Huskar:

    1. 10. szint: +20 sebzés VAGY +175 életerő
    2. 15. szint: +15% életlopás VAGY +10 Burning Spear sebzés / mp
    3. 20. szint: +15 erő VAGY +400 Life Break varázslási távolság
    4. 25. szint: +125 harctáv VAGY Az Inner Vitalitynek nincs újratöltődési ideje

    Invoker:

    1. 10. szint: +30 Chaos Meteor érintési sebzés VAGY +0,3 mp Tornado felemelési idő
    2. 15. szint: +1,5 mp Cold Snap időtartam VAGY +1 megidézett Forged Spirit
    3. 20. szint: +35 Alacrity sebzés/sebesség VAGY Kataklizma (A Sun Strike dupla megnyomásával indítható. Aktiválás után 90 másodperces újratöltődési ideje van. 2 látható Sun Strike-ot hoz létre mindegyik ellenséges hős közelében 175-250 távolságra.)
    4. 25. szint: Hatóterületes Deafening Blast VAGY -16 mp Tornado újratöltődési idő

    Io:

    • A Relocate újratöltődési ideje 100/80/60-ról 120/100/80-ra növelve.
    • A Spirits maximális hatótávja 875-ről 700-ra csökkentve.
    1. 10. szint: +400 Spirits max. hatótáv VAGY +60 sebzés
    2. 15. szint: A Tether Scepterbónuszt biztosít VAGY +90 Spirits hőssebzés
    3. 20. szint: +150 arany / perc VAGY Io támadja összekötött szövetségese célpontjátAutomatikusan támadsz, valahányszor szövetségesed támad.
    4. 25. szint: +50 életerő-töltődés VAGY A Tether bénít

    Jakiro:

    • A Dual Breath varázsláspontja 0,65-ről 0,55-re csökkentve.
    • A Macropyre varázsláspontja 0,65-ről 0,55-re csökkentve.
    1. 10. szint: +8% varázslaterősítés VAGY +25% TP-szerzés
    2. 15. szint: +250 harctáv VAGY +40 Dual Breath égetési sebzés
    3. 20. szint: +60 Liquid Fire támadási sebességlassítás VAGY +150 arany / perc
    4. 25. szint: +1,25 mp Ice Path időtartam VAGY Macropyre tiszta sebzés és immunitásáthatolás

    Juggernaut:

    • Juggernaut mostantól nincs elhallgattatva a Blade Fury használata közben (Healing Wardot varázsolhat, de Omnislash-t továbbra sem).
    1. 10. szint: +5 minden tulajdonság VAGY +20 mozgási sebesség
    2. 15. szint: +1 mp Blade Fury időtartam VAGY +25 támadási sebesség
    3. 20. szint: +10 páncél VAGY +100 Blade Fury sebzés / mp
    4. 25. szint: +600 életerő VAGY +5 Omnislash vágás

    Keeper of the Light:

    • A Mana Leak varázslási távolsága 550/700/850/1000-ről 400/500/600/700-ra csökkentve.
    1. 10. szint: +25 mozgási sebesség VAGY +8% varázslat életlopás
    2. 15. szint: +40% TP-szerzés VAGY +350 varázslási távolság
    3. 20. szint: +300 Chakra Magic mana VAGY +40% mágiaellenállás
    4. 25. szint: +200 Illuminate sebzés/gyógyítás VAGY +2 mp Mana Leak bénítás

    Kunkka:

    • Kunkkának mostantól nem tiltott a Quelling Blade használata.
    1. 10. szint: +40 sebzés VAGY +6 páncél
    2. 15. szint: +10 életerő-töltődés VAGY +120 Torrent sebzés
    3. 20. szint: +100 Torrent hatóterület VAGY +25 erő
    4. 25. szint: Ghostship flotta VAGY +50% Tidebringer cleave-sebzés

    Legion Commander:

    1. 10. szint: +25% TP-szerzés VAGY +8 erő
    2. 15. szint: +30 támadási sebesség VAGY +50 Overwhelming Odds hőssebzés
    3. 20. szint: +60 mozgási sebesség VAGY +10% Moment of Courage bekövetkezési esély
    4. 25. szint: +40 Duel többletsebzés VAGY -10 mp Press The Attack újratöltődési idő

    Leshrac:

    1. 10. szint: +5 páncél VAGY +250 mana
    2. 15. szint: +15 erő VAGY +40 mozgási sebesség
    3. 20. szint: 25% kitérés VAGY +50 Pulse Nova sebzés
    4. 25. szint: +50 Diabolic Edict robbanás VAGY +3 mp Lightning Storm lassítási időtartam

    Lich:

    • Ha a Chain Frostot visszatükrözik (pl. Lotus Orb), mostantól ez a lövedék első becsapódásakor történik, és nem varázsláskor.
    • Az Ice Armor lassítása 24/26/28/30%-ról 8/16/24/32%-ra alakítva.
    1. 10. szint: +175 életerő VAGY +25 mozgási sebesség
    2. 15. szint: +120 sebzés VAGY -4 mp Frost Blast újratöltődési idő
    3. 20. szint: +120 arany / perc VAGY +175 varázslási távolság
    4. 25. szint: A támadások 30%-kal lassítják az ellenségeket VAGY Az Ice Armor +30 ÉP-töltődést ad

    Lifestealer:

    1. 10. szint: +20 támadási sebesség VAGY +200 életerő
    2. 15. szint: +30 sebzés VAGY +35 mozgási sebesség
    3. 20. szint: 20% kitérés VAGY +50% Open Wounds életlopás
    4. 25. szint: +2 mp Rage időtartam VAGY +2% Feast sebzés/életlopás

    Lina:

    1. 10. szint: +100 varázslási távolság VAGY +25 sebzés
    2. 15. szint: +300 életerő VAGY +140 Light Strike Array sebzés
    3. 20. szint: +10% varázslaterősítés VAGY +25/2% Fiery Soul bónusz összeadódásonként
    4. 25. szint: +175 harctáv VAGY -6 mp Dragon Slave újratöltődési idő

    Lion:

    1. 10. szint: +75 varázslási távolság VAGY +75 sebzés
    2. 15. szint: +200 Finger of Death sebzés VAGY +90 arany / perc
    3. 20. szint: +500 életerő VAGY +2 célpont a Mana Drainnek
    4. 25. szint: +1000 Earth Spike hatótáv VAGY +325 Hex hatóterület

    Lone Druid:

    • A Battle Cry újratöltődési ideje 60-ról 45-re csökkentve.
    • A Battle Cry időtartama 6-ról 5-re csökkentve.
    1. 10. szint: +175 harctáv VAGY +250 életerő
    2. 15. szint: -8 mp Savage Roar újratöltődési idő VAGY +10 Spirit Bear páncél
    3. 20. szint: +40 Rabid támadási sebesség VAGY -25 mp Battle Cry újratöltődési idő
    4. 25. szint: Az Entangle-nek nincs újratöltődési ideje VAGY A Battle Cry varázsimmunitást biztosít

    Luna:

    1. 10. szint: +20 támadási sebesség VAGY +150 varázslási távolság
    2. 15. szint: -2 mp Lucent Beam újratöltődési idő VAGY +24 Lunar Blessing sebzés
    3. 20. szint: +10 minden tulajdonság VAGY +100 Lucent Beam sebzés
    4. 25. szint: +25% életlopás VAGY Az Eclipse Lucent Beamek 0,25 mp-re minibénítanak

    Lycan:

    • Javítottuk, hogy a Break nem kapcsolta ki a Feral Impulse-t.
    1. 10. szint: +5 páncél VAGY +20 sebzés
    2. 15. szint: +8 Feral Impulse életerő-töltődés VAGY 12% újratöltődés-csökkentés
    3. 20. szint: +8 mp Shapeshift időtartam VAGY +16% Feral Impulse sebzés
    4. 25. szint: +3 megidézett farkas VAGY +600 Howl hős életerő

    Magnus:

    • A Scepteres Shockwave sebessége 1575-ről 1700-ra növelve.
    1. 10. szint: +25 támadási sebesség VAGY +200 életerő
    2. 15. szint: +15 erő VAGY +75 Shockwave sebzés
    3. 20. szint: +12 páncél VAGY +500 Skewer távolság
    4. 25. szint: +20% Empower sebzés/cleave VAGY +0,75 mp Reverse Polarity bénítási időtartam

    Medusa:

    • A Stone Gaze lassítása mostantól nem hat a célpontokra azután, hogy elfordulnak Medusától.
    • A Stone Gaze a lejárta utána mostantól ismét aktiválódhat a célponton, ha az továbbra is Medusára néz. (A nézés irányának időzítője akkor nullázódik, amikor a Stone Gaze egy gyengítése véget ért.)
    • A Split Shot mostantól passzív képesség.
    • A Split Shot lövedékeinek száma 1/2/3/4-ről 3-ra alakítva.
    • A Split Shot sebzése 80%-ról 35%/50%/65%/80%-ra alakítva.
    • A Split Shot mostantól nem csökkenti az elsődleges célpont sebzését.
    • A Split Shot hatótávja mostantól harctávod+100 lesz, és nem fix 700.
    • A Split Shot nem aktiválódik szövetséges egységek támadásakor.
    1. 10. szint: +25 sebzés VAGY 10% kitérés
    2. 15. szint: +30 támadási sebesség VAGY +10% Mystic Snake manalopás
    3. 20. szint: +800 mana VAGY +2 mp Stone Gaze időtartamEz nem a bénítás időtartama.
    4. 25. szint: +7 Split Shot célpont VAGY A Split Shot használja a módosítókatMindegyik lövés aktivál olyan dolgokat, mint például az Eye of Skadi.

    Meepo:

    1. 10. szint: +10% életlopás VAGY +30 mozgási sebesség
    2. 15. szint: +10 erő VAGY +40 Poof sebzés
    3. 20. szint: +40 sebzés VAGY 15% kitérés
    4. 25. szint: +700 életerő VAGY -4 mp Poof újratöltődési idő

    Mirana:

    • Leap átdolgozva. 3 töltete van. Töltetenként 550 egységet ugrik. Mozgási és támadási sebességbónuszt biztosít 2 másodpercre. Töltődési idő: 60/50/40/30. Manaköltség: 40. Mozgási sebességbónusz: 8/16/24/32%. Támadási sebességbónusz: 25/50/75/100. A Leap bónuszai csak Miranára hatnak.
    1. 10. szint: +200 életerő VAGY +20 sebzés
    2. 15. szint: -5 mp Sacred Arrow újratöltődési idő VAGY +100 Leap támadási sebesség
    3. 20. szint: +12% varázslaterősítés VAGY +25 Mana Break
    4. 25. szint: +2 Sacred Arrow nyílvessző VAGY -70 mp Moonlight Shadow újratöltődési idő

    Monkey King:

    • Alapsebzés 3-mal csökkentve.
    • A Jingu Mastery többletsebzése 75/100/125/150-ről 60/90/120/150-re alakítva.
    • Monkey King a Scepteres Stampede során mostantól nem pusztítja el a fákat, amiken áll.
    1. 10. szint: +150 Tree Dance látómező VAGY +20 támadási sebesség
    2. 15. szint: +300 Tree Dance varázslási távolság VAGY +75 Jingu Mastery többletsebzés
    3. 20. szint: +50% Boundless Strike krit-sebzés VAGY +300 Primal Spring sebzés
    4. 25. szint: +100 Wukong's Command páncél VAGY Dupla Wukong's Command hatóterület

    Morphling:Átdolgozott hős

    • Alap intelligencia 17-ről 13-ra csökkentve.
    • A Morph átnevezve Attribute Shiftre.
    • Az Attribute Shift váltási sebessége 2/4/8/16-ról 1/4/10/25-re alakítva.
    • Az Attribute Shiftnek mostantól nincs manaköltsége.
    • Az Adaptive Strike mostantól két képesség: az egyik az Ügyesség alapján sebez, a másik az Erő alapján bénít és hátralök. Miután az egyiket varázsolod, a másik 3 másodpercig újratöltődik.
    • Az Adaptive Strike (Erő) bénításának időtartam 1,25/2,25/3,25/4,25-ről 1,5/2/2,5/3,0-ra alakítva.
    • Az Adaptive Strike (Erő) max. hátralökése 300-ról 500-ra növelve.
    • Morphling Scepterje eltávolítva.
    • A Replicate lecserélve egy új ultimate képességre: a Morph-ra. Megváltoztatja hősödet a célzott ellenségre. Lemásolja a célpont vizuális modelljét, alapvető képességeit, alap mozgási sebességét, harctávját és tulajdonságait. Alap megszüntetést alkalmaz átalakuláskor. Ha meghalsz a képesség hatása alatt, Morphling meghal. Bármikor kiléphetsz a felvett alakból. 30 másodpercig tart. Újratöltődési idő: 160/100/40. Varázslási távolság: 600. Manaköltség: 75/100/125.Megjegyzés: ez nem illúzió, a hősöd megváltoztatja kinézetét és képességeit, hogy azok megegyezzenek a célpontéval.
    1. 10. szint: +10 ügyesség VAGY +20 mozgási sebesség
    2. 15. szint: Waveform közben támadja is a célpontokat VAGY +30 támadási sebesség
    3. 20. szint: -25 mp Morph újratöltődési idő VAGY A Morph szövetségeseken is használható
    4. 25. szint: +800 Waveform távolság VAGY +2 Adaptive Strike célpont

    Naga Siren:

    • Az Ensnare manaköltsége 100-ról 70/80/90/100-ra alakítva.
    1. 10. szint: +175 életerő VAGY +25 mozgási sebesség
    2. 15. szint: +15 ügyesség VAGY +14 erő
    3. 20. szint: +1 Mirror Image illúzió VAGY -5 mp Ensnare újratöltődési idő
    4. 25. szint: +6 Rip Tide páncélcsökkentés VAGY 30% kitérés

    Nature's Prophet:

    1. 10. szint: +30 sebzés VAGY +30 mozgási sebesség
    2. 15. szint: +4 megidézett treant VAGY +8 páncél
    3. 20. szint: +40 támadási sebesség VAGY -4 mp Sprout újratöltődési idő
    4. 25. szint: A Teleportationnek nincs újratöltődési ideje VAGY 2-szeres Treant ÉP/sebzés

    Necrophos:

    • A Ghost Shroud lassítása 12/20/28/36-ról 6/12/18/24-re csökkentve.
    • A Ghost Shroud mágikus többletsebződése 25%-ról 30%-ra növelve.
    • A Heartstopper Aura hatótávja 900-ról 700-ra csökkentve.
    • A Heartstopper Aura életerő csökkentése 0,6/1,0/1,4/1,8-ról 0,5/1,0/1,5/2,0-ra alakítva.
    • A Reaper's Scythe újratöltődési ideje 100-ról 120-ra növelve.
    • A Reaper's Scythe manaköltsége 175/340/500-ról 200/350/500-ra növelve.
    1. 10. szint: +10 erő VAGY +40 sebzés
    2. 15. szint: +30 mozgási sebesség VAGY +300 életerő
    3. 20. szint: +20% mágiaellenállás VAGY +80 támadási sebesség
    4. 25. szint: -1,5 mp Death Pulse újratöltődési idő VAGY +0,6% Heartstopper Aura

    Night Stalker:

    • Nappali látómező 1200-ról 800-ra csökkentve.
    1. 10. szint: +200 mana VAGY +200 életerő
    2. 15. szint: +15 erő VAGY +150 varázslási távolság
    3. 20. szint: +50 mozgási sebesség VAGY +50 sebzés
    4. 25. szint: -8 mp Crippling Fear újratöltődési idő VAGY +140 Hunter In The Night támadási sebesség

    Nyx Assassin:

    • A Spiked Carapace sebzésvisszaverési mechanizmusa mostantól úgy működik, mint a Blade Mail (továbbra is egyszer ver vissza ellenségenként, nem bénítja a varázsimmunisokat).
    1. 10. szint: +60 arany / perc VAGY +6% varázslaterősítés
    2. 15. szint: +325 életerő VAGY +35 mozgási sebesség
    3. 20. szint: +75% Spiked Carapace sebzés VAGY +175 Impale sebzés
    4. 25. szint: +100 ügyesség VAGY Vendetta akadálytalan mozgás

    Ogre Magi:

    1. 10. szint: +100 varázslási távolság VAGY +60 arany / perc
    2. 15. szint: +300 életerő VAGY +90 sebzés
    3. 20. szint: +40 Bloodlust támadási sebesség VAGY +30 erő
    4. 25. szint: +90 mozgási sebesség VAGY +275 Fireblast sebzés

    Omniknight:

    • A Guardian Angel varázsláspontja 0,5-ről 0,4-re csökkentve.
    1. 10. szint: +90 arany / perc VAGY +75 Purification hatóterület
    2. 15. szint: +35% TP-szerzés VAGY +90 sebzés
    3. 20. szint: +6 manatöltődés VAGY +12% Degen Aura lassítás
    4. 25. szint: +3 mp Repel időtartam VAGY +200 Purification sebzés/gyógyítás

    Oracle:

    • A False Promise vizuális effektjei mostantól mutatják, hogy a hős meghal-e vagy sem.
    1. 10. szint: +1 mp Fortune's End max. időtartam VAGY +25% TP-szerzés
    2. 15. szint: +150 varázslási távolság VAGY +90 arany / perc
    3. 20. szint: +75 mozgási sebesség VAGY A False Promise láthatatlanságot ad (0,6 másodperces eltűnési idővel)
    4. 25. szint: -5 mp Fate's Edict újratöltődési idő VAGY +2 mp False Promise időtartam

    Outworld Destroyer:

    1. 10. szint: +200 életerő VAGY +20 támadási sebesség
    2. 15. szint: +15% Essence Aura esély VAGY +40 mozgási sebesség
    3. 20. szint: +20 erő VAGY +2 Sanity's Eclipse szorzó
    4. 25. szint: +60 mp Arcane Orb intelligencialopás VAGY +15% varázslat életlopás

    Phantom Assassin:

    1. 10. szint: +150 életerő VAGY +15 sebzés
    2. 15. szint: +20% cleave-sebzés VAGY +4 páncélcsökkentés
    3. 20. szint: 20% életlopás VAGY Dupla Stifling Dagger
    4. 25. szint: +5% Coup de Grace kritikus találati esély VAGY +25% Blur kitérés

    Phantom Lancer:

    • A Phantom Rush mostantól ki- és bekapcsolható (alapértelmezetten be van kapcsolva).
    • A Doppelganger mostantól 2 másodperccel növeli minden illúziód időtartamát.
    1. 10. szint: 10% kitérés VAGY +20 támadási sebesség
    2. 15. szint: +250 életerő VAGY +125 Spirit Lance sebzés
    3. 20. szint: +4 maximális Juxtapose illúzió VAGY +500 Phantom Rush távolság
    4. 25. szint: -5 mp Doppelganger újratöltődési idő VAGY 30% esély 2-szeres kritikus támadásra

    Phoenix:

    1. 10. szint: +8% varázslaterősítés VAGY +90 arany / perc
    2. 15. szint: +60 Fire Spirits sebzés / mp VAGY +40% TP-szerzés
    3. 20. szint: +1400 Icarus Dive varázslási távolság VAGY +1 mp Supernova bénítási időtartam
    4. 25. szint: +3 Supernova találatszám VAGY +2% max. ÉP-s Sun Ray sebzés

    Puck:

    • A Dream Coil mostantól nem okoz 100/150/200 sebzést varázsláskor.
    • A Dream Coil megszakadási sebzése 100/150/200-ról 300/400/500-ra növelve. (A Scepteres sebzés 200/250/300-ról 400/550/700-ra növelve.)
    1. 10. szint: +5 páncél VAGY +10 intelligencia
    2. 15. szint: +50 sebzés VAGY +8% varázslaterősítés
    3. 20. szint: -5 mp Waning Rift újratöltődési idő VAGY +40% Illusory Orb távolság/sebesség
    4. 25. szint: +420 arany / perc VAGY Dream Coil gyors tüzelés (Mindenkit megtámad a harctávon belül 0,6 másodpercenként egyszer.)

    Pudge:

    • A Meat Hook mostantól hozzád tudja húzni a rúnákat. A manaköltség visszajár, ha sikerül.
    • A Dismember mostantól közelebb húzza a célpontot Pudge-hoz.
    1. 10. szint: +5 páncél VAGY +35 Rot sebzés
    2. 15. szint: +13% varázslat életlopás VAGY +75 sebzés
    3. 20. szint: 15% újratöltődés-csökkentésVAGY +180 arany / perc
    4. 25. szint: +2,0 Flesh Heap összeadódási erő VAGY +3 mp Dismember időtartam

    Pugna:

    • A Life Drain hatótávja 100-zal csökkentve.
    • A Decrepify mostantól a Tombstone-t is célozhatja.
    1. 10. szint: +225 életerő VAGY +25 mozgási sebesség
    2. 15. szint: -1 mp Nether Blast újratöltődési idő VAGY +1/+4 Nether Ward találatszám
    3. 20. szint: +2 mp Decrepify időtartam VAGY +25% Life Drain gyógyítás
    4. 25. szint: +1,75 Nether Ward sebzés / mana VAGY +200 Nether Blast sebzés

    Queen of Pain:

    1. 10. szint: +10 erő VAGY +25 sebzés
    2. 15. szint: +40 támadási sebesség VAGY 12% újratöltődés-csökkentés
    3. 20. szint: 650-es Shadow Strike hatóterület VAGY +30% varázslat életlopás
    4. 25. szint: 20 mp varázskivédés VAGY 1,5 mp Scream of Pain félelem

    Razor:

    • Alap mozgási sebesség 5-tel csökkentve.
    • Unstable Current átdolgozva.
      • Passzív: 4/8/12/16%-os mozgási sebességbónusz (ahogy korábban is)
      • 5 másodpercenként megráz egy véletlenszerű ellenséget a 350-es hatóterületen belül, ami 100/130/160/190 sebzést szenved és megtisztul (40%-kal lassít 0,5/1/1,5/2 másodpercig, és megszünteti az erősítéseket).
    1. 10. szint: +15 ügyesség VAGY +200 életerő
    2. 15. szint: +4% Unstable Current mozgási sebesség VAGY +7 Static Link sebzéslopás
    3. 20. szint: +10 páncél VAGY -0,1 mp Eye of the Storm villámlási időköz
    4. 25. szint: +100 támadási sebesség VAGY -3 mp Unstable Current időköz

    Riki:

    • Alap mozgási sebesség 5-tel csökkentve.
    • A Smoke Screenben az ellenséges egységek nem látnak.
    • A Backstab sebzése mostantól számít olyan hatásokkal együtt, mint a kritikus csapás, cleave stb.
    • A Backstab sebzésszorzója 0,5/0,75/1,0/1,25-ről 0,4/0,6/0,8/1,0-ra csökkentve.
    1. 10. szint: +5 életerő-töltődés VAGY +8 ügyesség
    2. 15. szint: -4 mp Smoke Screen újratöltődési idő VAGY 20% esély 1,5-szeres kritikus támadásra
    3. 20. szint: +900 Blink Strike varázslási távolság VAGY +0,20 Backstab szorzó
    4. 25. szint: +400 Tricks of the Trade hatóterület VAGY A Cloak and Dagger nem törik megSemmilyen cselekvés nem töri meg a láthatatlanságod, de igazlátással felfedhető vagy.

    Rubick:

    • A Null Field mostantól védekezőleg és támadólag is állítható. Az átállítás után 30 másodperces újratöltődési ideje van. A támadó forma csökkenti az ellenség mágiaellenállását.
    • A Null Field hatóterülete 900-ról 1200-ra növelve.
    1. 10. szint: +200 életerő VAGY +60 sebzés
    2. 15. szint: +100 varázslási távolság VAGY +35 Fade Bolt hős sebzéscsökkenés
    3. 20. szint: +5% Null Field VAGY +300 Telekinesis földet érési távolság
    4. 25. szint: +75% varázslaterősítés lopott varázslatokhoz VAGY -15 mp Telekinesis újratöltődési idő

    Sand King:

    1. 10. szint: +30 mozgási sebesség VAGY +200 életerő
    2. 15. szint: +50 Sand Storm sebzés / mp VAGY -50 Epicenter támadáslassítás
    3. 20. szint: +10 páncél VAGY +4 Epicenter pulzálás
    4. 25. szint: +35 életerő-töltődés VAGY 50%-os Sand Storm lassítás és elvétési esély

    Shadow Demon:

    • A Demonic Purge mostantól működik tornádóban lévő egységeken.
    • A Soul Catcher hatása mostantól nem oszlik meg, csak egy egységre hat a területen.
    • A Shadow Poison hatósugara 190-ről 200-ra növelve.
    • Amikor egy ellenség a Soul Catcher hatása alatt hal meg, újraéledéséig egy irányításod alatt álló illúzió jön létre belőle. Az ellenség újraéledéséig tart, vagy míg meg nem ölik. 30/45/60/75%-ot sebez, és 200%-ot sebződik.
    1. 10. szint: +25% TP-szerzés VAGY +10 erő
    2. 15. szint: +25% Shadow Poison sebzés VAGY +40 mozgási sebesség
    3. 20. szint: -6 mp Soul Catcher újratöltődési idő VAGY -1,5 mp Shadow Poison újratöltődési idő
    4. 25. szint: +500 Demonic Purge sebzés VAGY +5 mp Disruption száműzési időtartam

    Shadow Fiend:

    • A Shadow Raze sebzése 100/175/250/325-ről 90/160/230/300-ra csökkentve.
    • A Shadow Raze mostantól összeadódást kap, valahányszor eltalál egy ellenséget. Hatására az ellenség 60 bónusz Shadowraze sebzést szenved minden példány után. 8 másodpercig tart, ami minden új példánnyal frissül. (Az első találat 0 bónuszt kap, a következők pedig 60-at, 120-at stb.)
    1. 10. szint: +10% varázslaterősítés VAGY +20 támadási sebesség
    2. 15. szint: A Presence of the Dark Lord épületekre is hat VAGY +40 mozgási sebesség
    3. 20. szint: +150 Shadowraze sebzés VAGY 20% kitérés
    4. 25. szint: 40% újratöltődés-csökkentés VAGY +3 sebzés lelkenként

    Shadow Shaman:

    1. 10. szint: +200 életerő VAGY +20% TP-szerzés
    2. 15. szint: -4 mp Hex újratöltődési idő VAGY +125 varázslási távolság
    3. 20. szint: +3 mp Shackles időtartam VAGY +1 Mass Serpent Ward találatszám
    4. 25. szint: +400 Ether Shock sebzés VAGY +60 Mass Serpent Ward sebzés

    Silencer:

    • A Glaives of Wisdom sebzése 35/50/65/80%-ról 15/30/45/60%-ra csökkentve.
    1. 10. szint: +5 páncél VAGY +25 támadási sebesség
    2. 15. szint: +90 arany / perc VAGY +2 intelligencialopás
    3. 20. szint: +125 harctáv VAGY +30 Arcane Curse sebzés
    4. 25. szint: +20% Glaives of Wisdom VAGY +2 mp Global Silence

    Skywrath Mage:

    1. 10. szint: +25 mozgási sebesség VAGY +8 intelligencia
    2. 15. szint: -6 mp Ancient Seal újratöltődési idő VAGY +1 Arcane Bolt varázslásonként
    3. 20. szint: Globális Concussive Shot VAGY +15% Ancient Seal mágiaellenállás-csökkentés
    4. 25. szint: +600 Mystic Flare sebzés VAGY +300 arany / perc

    Slardar:

    • A Guardian Sprint 4. képességszinten 700-as sebességet ad a folyóban.
    1. 10. szint: +20 sebzés VAGY +5 életerő-töltődés
    2. 15. szint: +300 életerő VAGY +100 Bash of the Deep sebzés
    3. 20. szint: +50 támadási sebesség VAGY +1000 éjszakai látómező
    4. 25. szint: +15% Bash of the Deep esély VAGY A Corrosive Haze nem szüntethető meg

    Slark:

    • Javítottunk egy hibát a Pounce kapcsán, aminél Force Staff-fal ki tudtál szabadulni a pányvából, ha nem mozogtál a Pounce becsapódásakor.
    1. 10. szint: +8 erő VAGY +10 ügyesség
    2. 15. szint: +30 támadási sebesség VAGY +20% életlopás
    3. 20. szint: +150 Dark Pact sebzés VAGY +3 mp Pounce-pányva
    4. 25. szint: +1 mp Shadow Dance időtartam VAGY +120 mp Essence Shift időtartam

    Sniper:

    1. 10. szint: 12% újratöltődés-csökkentés VAGY +20 sebzés
    2. 15. szint: +40 támadási sebesség VAGY +20 Shrapnel sebzés / mp
    3. 20. szint: 35 egységnyi Headshot hátralökés VAGY -1,5 mp Assassinate varázslási idő
    4. 25. szint: +6 Shrapnel töltet VAGY +125 harctáv

    Spectre:

    • A Desolate mostantól egy gyengítést alkalmaz, ami 5 másodpercig 40/50/60/70%-kal csökkenti az egység látómezejét.
    1. 10. szint: +5 életerő-töltődés VAGY +15 Desolate sebzés
    2. 15. szint: -8 mp Spectral Dagger újratöltődési idő VAGY +8 minden tulajdonság
    3. 20. szint: +500 életerő VAGY +20% Spectral Dagger lassítás/bónusz
    4. 25. szint: +20% Haunt illúzió sebzés VAGY +8% Dispersion sebzésvisszaverés

    Spirit Breaker:

    • A Charge of Darkness mostantól nem kezd újratöltődésbe, amikor meghalsz.
    • Alap életerő-töltődés 1-gyel csökkentve.
    • A Greater Bash sebzése 22/30/38/46%-ról 12/24/36/48%-ra alakítva.
    1. 10. szint: +400 éjszakai látómező VAGY +5 páncél
    2. 15. szint: +10 életerő-töltődés VAGY +30 sebzés
    3. 20. szint: +400 Charge of Darkness sebesség VAGY +30% Greater Bash sebzés
    4. 25. szint: +800 életerő VAGY +25% Greater Bash esély

    Storm Spirit:

    1. 10. szint: +20 sebzés VAGY +2 manatöltődés
    2. 15. szint: +80 Static Remnant sebzés VAGY +300 életerő
    3. 20. szint: +0,5 mp Electric Vortex időtartam VAGY +40 támadási sebesség
    4. 25. szint: Az Overload áthatol a varázsimmunitáson VAGY A Ball Lightning Remnantot hoz létre 500 egységenként

    Sven:

    1. 10. szint: +2 manatöltődés VAGY +8 erő
    2. 15. szint: +30 mozgási sebesség VAGY +30 sebzés
    3. 20. szint: +25% életlopás VAGY A Storm Hammer megszüntetést alkalmaz
    4. 25. szint: +40 God's Strength erő VAGY -8 mp Storm Hammer újratöltődési idő

    Techies:

    • A Proximity Mines aranyjutalma 50-ről 25-re csökkentve.
    • A Proximity Mines sebzése 150/350/550/750-ről 200/400/600/800-ra növelve.
    1. 10. szint: +30% TP-szerzés VAGY -4 mp Proximity Mines újratöltődési idő
    2. 15. szint: +300 Blast Off! sebzés VAGY +4 manatöltődés
    3. 20. szint: +75 mozgási sebesség VAGY +150 arany / perc
    4. 25. szint: +251 sebzés VAGY 25-ös aknamozgatási sebesség

    Templar Assassin:

    • A Psionic Trap mostantól 100/125/150 sebzést okoz teljesen feltöltődve (a gyengítés időtartama alatt elosztva, nem azonnal).
    1. 10. szint: +200 életerő VAGY +25 támadási sebesség
    2. 15. szint: +7 páncél VAGY +200 Psionic Trap sebzés
    3. 20. szint: A Refraction megszüntetést alkalmaz VAGY +4 Meld páncélcsökkentés
    4. 25. szint: +4 Refraction alkalom VAGY A Psi Blades szóródása lassít (100%-kal lassítja a célpontok mozgási sebességét 1 másodpercig.)

    Terrorblade:

    1. 10. szint: +20 mozgási sebesség VAGY 10% kitérés
    2. 15. szint: +300 életerő VAGY +25 támadási sebesség
    3. 20. szint: +10 minden tulajdonság VAGY -8 mp Reflection újratöltődési idő
    4. 25. szint: -35 mp Sunder újratöltődési idő VAGY +300 Metamorphosis harctáv

    Tidehunter:

    • A Ravage hatóterülete 1025-ről 1250-re növelve.
    • A Ravage sebessége 775-ről 725-re csökkentve.
    1. 10. szint: +25 mozgási sebesség VAGY +80 Gush sebzés
    2. 15. szint: +40% TP-szerzés VAGY +25% Anchor Smash sebzéscsökkenés
    3. 20. szint: +24 Kraken Shell sebzéskivédés VAGY +4 Gush páncélcsökkentés
    4. 25. szint: 25% újratöltődés-csökkentés VAGY +250 sebzés

    Timbersaw:

    1. 10. szint: +6% varázslaterősítés VAGY +25% TP-szerzés
    2. 15. szint: +100 sebzés VAGY +5 Reactive Armor összeadódás
    3. 20. szint: +15 erő VAGY 10% újratöltődés-csökkentés
    4. 25. szint: +8% Whirling Death tulajdonságcsökkentés VAGY +1400 Timber Chain hatótáv

    Tinker:

    • A Rearm mostantól hat a hátizsákban levő tárgyakra is.
    • A Heat-Seeking Missile sebessége 900-ról 700-ra csökkentve.
    • A Heat-Seeking Missile manaköltsége 120/140/160/180-ról 80/100/120/140-re csökkentve.
    1. 10. szint: +6% varázslaterősítés VAGY +75 varázslási távolság
    2. 15. szint: +40 mozgási sebesség VAGY +10% varázslat életlopás
    3. 20. szint: +100 sebzés VAGY +8 March of the Machines sebzés
    4. 25. szint: +100 Laser sebzés VAGY +0,3 mp Heat-Seeking Missile minibénítás

    Tiny:Átdolgozott hős

    • Alap életerő-töltődés 1-gyel növelve.
    • Támadási pont 0,49-ről 0,4-re csökkentve.
    • Az Avalanche sebzése 100/180/260/300-ról 120/180/240/300-ra alakítva.
    • Ügyesség 9 + 0,9-ről 0 + 0-ra csökkentve.
    • Alappáncél -1-ről 0-ra növelve.
    • Scepter eltávolítva.
    • Craggy Exterior eltávolítva.
    • Új képesség hozzáadva: Tree Grab. Megragad egy fát, hogy azzal támadjon 2/3/4/5 alkalommal. 350-re növeli a harctávot. Mindegyik találat 25%-os többletsebzést okoz az egységeken, és 75%-ot az épületeken. A támadás körül 70%-os területi sebzést okoz, ami hat az épületekre is. Az újratöltődési idő a töltetek elhasználása után kezdődik. Újratöltődési idő: 40/32/24/16. Manaköltség: 20/30/40/50.
    • Grow átdolgozva: 20/30/40% hatásellenállást biztosít, 40/80/120-szal növeli az alapsebzést, 40/50/60-nal növeli a mozgási sebességet, és 30-cal csökkenti a támadási sebességet.
    • A Tree Grab egy másodlagos képességet is ad, amikor megragadsz egy fát. Ez lehetővé teszi, hogy elhajítsd a fát (ezzel elfogyasztva a maradék tölteteket) egy célegységre, aktiválva rajta a támadásodat, és 70%-os sebzést okozva egy 250-es területen. Varázslási távolság: 1000.
    1. 10. szint: +15% mágiaellenállás VAGY +25 sebzés
    2. 15. szint: +75 Avalanche sebzés VAGY +350 életerő
    3. 20. szint: -10 mp Tree Grab újratöltődési idő VAGY A Toss nem igényel célpontot
    4. 25. szint: -12 mp Avalanche újratöltődési idő VAGY 3 Toss töltet

    Treant Protector:

    1. 10. szint: +35% TP-szerzés VAGY 10% újratöltődés-csökkentés
    2. 15. szint: +90 sebzés VAGY A fák 3 másodperc alatt nőnek ki újra
    3. 20. szint: +2 mp Nature's Guise legyökereztetés VAGY +40 Leech Seed sebzés/gyógyítás
    4. 25. szint: +6 Living Armor kivédési alkalom VAGY +350 Eyes In The Forest és Overgrowth hatóterület

    Troll Warlord:

    • A Whirling Axes képességikonjai mindig láthatóak a kezelőfelületen, de ki vannak kapcsolva, amikor elérhetetlenek a közelharci/távolsági használat miatt.
    • A Whirling Axes (távolsági) újratöltődési ideje 19/16/13/10-ről 9-re csökkentve.
    • A Whirling Axes (távolsági) lassítása 3/3,75/4,5/5,25-ről 2,5/3/3,5/4-re csökkentve.
    • A Whirling Axes (távolsági) lassítási mértéke 30%-ról 40%-ra növelve.
    • A Whirling Axes (közelharci) újratöltődési ideje 12-ről 9-re csökkentve.
    • A Whirling Axes (közelharci) vakításának időtartama 4/5/6/7-ről 5-re alakítva.
    1. 10. szint: +10 ügyesség VAGY +200 életerő
    2. 15. szint: +3 max. Fervor összeadódás VAGY +50 Whirling Axes sebzés
    3. 20. szint: 20% kitérés VAGY +50 sebzés
    4. 25. szint: -6 mp Whirling Axes újratöltődési idő VAGY A Battle Trance megszüntetést alkalmaz (szövetségesekre is hat)

    Tusk:

    1. 10. szint: +40% TP-szerzés VAGY +90 arany / perc
    2. 15. szint: +350 életerő VAGY +150 Snowball alapsebzés
    3. 20. szint: +300 Snowball sebesség VAGY +100% Walrus Punch krit
    4. 25. szint: 12%-os esély a Walrus Punch-ra VAGY -6 mp Ice Shards újratöltődési idő

    Underlord:

    1. 10. szint: +18 Firestorm hullámsebzés VAGY +30 mozgási sebesség
    2. 15. szint: +100 varázslási távolság VAGY +15 Atrophy Aura többletsebzés hősöktől
    3. 20. szint: +70 támadási sebesség VAGY +30 életerő-töltődés
    4. 25. szint: +0,8 mp Pit of Malice legyökereztetés VAGY 25% Firestorm épületsebzés

    Undying:

    • A Tombstone időtartama 15/20/25/30-ról 30-ra alakítva.
    • A Tombstone hatóterülete 600/800/1000/1200-ról 1200-ra alakítva.
    • A Tombstone zombi-születési időköze 3-ról 4,5/4/3,5/3-ra alakítva.
    • A Tombstone újratöltődési ideje 70-ről 85/80/75/70-re alakítva.
    • Csökkentettük a Tombstone zombik ütközési méretét.
    • A Decay manaköltsége 70/90/110/130-ról 70/85/100/115-re alakítva.
    • A Decay sebzése 20/60/100/140-ről 20/50/80/110-re csökkentve.
    1. 10. szint: +100 varázslási távolság VAGY +8 életerő-töltődés
    2. 15. szint: Tombstone halálkor VAGY +20 mp Decay időtartam
    3. 20. szint: +30 Tombstone zombisebzés VAGY +3 Tombstone találatszám
    4. 25. szint: Reincarnationt kap 200 mp újratöltődési idővel VAGY -2 mp Decay újratöltődési idő

    Ursa:

    1. 10. szint: +1,75 manatöltődés VAGY +8 erő
    2. 15. szint: +16 ügyesség VAGY -1 mp Earthshock újratöltődési idő
    3. 20. szint: +1 mp Enrage időtartam VAGY +25 mp Fury Swipes nullázódási idő
    4. 25. szint: +14 Fury Swipes sebzés VAGY +600 Earthshock hatóterület

    Vengeful Spirit:

    • A Wave of Terror látómezeje 500-ról 300-ra csökkentve (megegyezik a becsapódási hatósugárral).
    • A Wave of Terror újratöltődési ideje 22/20/18/16-ról 10-re csökkentve.
    • A Wave of Terror gyengítésének időtartama 15-ről 8-ra csökkentve.
    • A Scepteres illúzió sebzése 50%-ról 100%-ra növelve.
    • A Vengeance Aura hatóterülete 900-ról 1200-ra növelve.
    • A negatív Vengeance Aura mostantól nem lesz az ellenségekre alkalmazva, amikor meghalsz.
    • Valahányszor egy szövetséges hős meghal a Vengeance Aura hatása alatt, egy illúzió lesz belőle létrehozva, mely 7 másodpercig támadja az őt megölő ellenséget. Az illúziók 100%-ot sebeznek. Az illúziók szellemek/nem célozhatók, és láthatóak/ismertek az ellenség számára.
    1. 10. szint: +15% mágiaellenállás VAGY +1 Wave of Terror páncélcsökkentés
    2. 15. szint: +15 ügyesség VAGY -6 mp Wave of Terror újratöltődési idő
    3. 20. szint: -4 mp Magic Missile újratöltődési idő VAGY +15% Vengeance Aura sebzés
    4. 25. szint: +400 Magic Missile sebzés VAGY A Magic Missile áthatol a varázsimmunitáson

    Venomancer:

    • Alap mozgási sebesség 5-tel csökkentve.
    • Alapsebzés 3-mal csökkentve.
    • A Venomous Gale mostantól megszüntethető.
    1. 10. szint: -8 mp Venomous Gale újratöltődési idő VAGY +90 arany / perc
    2. 15. szint: +150 varázslási távolság VAGY +6% Poison Sting lassítás
    3. 20. szint: +6 mp Poison Nova időtartam VAGY A Venomous Gale hőstalálata 2 Plague Wardot idéz meg
    4. 25. szint: +600 Poison Nova hatóterület VAGY 3-szoros Plague Ward ÉP/sebzés

    Viper:Átdolgozott hős

    • Alap mozgási sebesség 5-tel csökk

    Szintén e frissítésben

    Kezelőfelület

    • A hőstárgy-kiosztás mostantól lehetővé teszi, hogy válassz Tiny különböző Grow-méretei, valamint Night Stalker éjjeli és nappali alakjai között.
    • A csevegésbe íráskor a : használata elő fogja hozni minden birtokolt hangulatjeled automatikus kiegészítését.
    • A csevegésbeli hivatkozások mostantól automatikusan kattinthatók. A nyilvános csevegőcsatornákba küldött hivatkozások át lesznek irányítva a Steam hivatkozásszűrőjén.
    • Mostantól társaságoddal is cseveghetsz játékon belül a /t csevegésparancsot használva.

    Díszítők

    • Hozzáadtuk a következő hősöket a Műhelyhez: Pangolier, Jakiro, Ancient Apparition és Techies.
    • Hozzáadtunk egy fej helyet Phantom Lancernek.

    Ability Draft

    • Új kezelőfelület draftoláskor.
    • Támogatást adtunk hozzá a draft közbeni csevegéshez.
    • Támogatást adtunk hozzá a képességhelyek felcseréléséhez.
    • Hozzáadtuk Dark Willow-t és Pangoliert.
    • Elemleírásokat adtunk hozzá a Hősadottságokhoz és az alap tulajdonságértékekhez, valamint jelezzük a hősök elsődleges tulajdonságait.
    • Az eredménytábla mostantól mutatja a draftolt képességeket a játék végén és visszajátszások nézésekor.
    • A következő hősök korlátozott képességkészlettel hozzá lettek adva az Ability Drafthoz:
      • Chen
      • Doom
      • Elder Titan
      • Ember Spirit
      • Keeper of the Light
      • Ogre Magi
      • Phoenix
      • Puck
      • Shadow Fiend
      • Spectre
      • Templar Assassin
      • Timbersaw
      • Troll Warlord
      • Tusk
      • Vengeful Spirit

    • Hibajavítások a következő hősöknek:
      • Dragon Knight
      • Gyrocopter
      • Nyx Assassin
      • Terrorblade
      • Treant Protector
      • Zeus

    • Bekerült a Dota 2-be az inverz kinematika támogatása, Broodmotherrel kezdve. Nézd meg ezt a videót, ami bemutatja, ahogy a teste és a lábai igazodnak a sziklafalak és más ferde felületek dőlésszögéhez, amelyeken áthalad.