Bemutatunk két új hőst,
és a 7.23-as játékmenet-frissítést
  • Bénító
  • Végjátékos
  • Zúzó
  • Menekülő
  • Közelharci
Végre készen állva csatlakozni lélektestvéreihez, Void Spirit előbukkan Rejtett Templomából, hogy egyszerre őrködjék a csatamező több pontja fölött. Képes lévén akarata szerint ki- és belépni a halandó síkra, könnyedén lerázza ellenfeleit, hogy onnan csapjon le, ahonnan kíván, és szükség idején az éter energiáit szólítja magához, hogy védelmezzék.
E konfliktus lefolyása már rég eldöntetett
Még a többi lélek sem állítja, érti a közülük legidősebb, Inai, a Void Spirit elméjét és fondorlatait. Olyan titkok ismerőjeként, amelyek egy halandó elmét összezúznának, Void Spirit megismerhetetlen nézőpontból szemléli az univerzum működését, inkább gondosan kinevelt szolgálókra hagyva parancsainak végrehajtását. Csak akkor bukkan elő Rejtett Templomából az anyagi síkra, amikor úgy ítéli meg, hogy csak ő maga képes a megfelelő útra terelni a valóság folyását.
  • Aether Remnant
    Void Spirit elküldi önmaga egy maradványkivetülését, hogy tartson szemmel egy kis területet. A maradvány csak egy bizonyos irányba figyel, ellenségekre várva, hogy magához húzza és sebezze azokat, akik a szeme elé kerülnek.
  • Dissimilate
    Void Spirit átmenetileg éterivé válik, és portálokat hoz létre, amelyeken át újraegyesítheti önmagát, és sebzést okozhat az ellenségeknek azon a területen, ahol újra megjelenik.
  • Resonant Pulse
    Void Spirit védelmező pajzsba burkolja magát, amely fizikai sebzést nyel el, és kibocsát köréje egy sebző impulzust. A pajzs megnövelt sebzéselnyelést kap az impulzus által eltalált minden egyes ellenséges hős után.
  • Astral Step
    Void Spirit egy töltetet elhasználva utat tép a valóságon át az asztrálsíkra, minden ellenséget sebezve a hasadék útjában, és olyan semmijelet hozva létre, amely lassít, majd jelentős sebzést okozva felrobban.
  • Távolsági
  • Támogató
  • Zúzó
  • Bénító
  • Menekülő
Beatrix Snapfire, aki ugyanolyan örömmel robbantja le a lábaidat jó öreg repeszpuskájával, mint amilyen örömmel tölti meg a hasad ízletesen veszélyes sütijével, élvezettel lovagol csatába Mortimer nevű sárkányvarangyával, készen lekaszálni az ellenséget házi készítésű nehéztüzérségével, vagy végezni velük Mortimer tűzköpés-sorozataival.
Üdv a golyózáporban
Beatrix Snapfire és sárkányvarangya, Mortimer, örömmel látott vendég azon viharvert népek körében, akik Nanarakban, a Külvilág eső kerülte kapujában elszórt sivatagi útvonalak és oázisok mentén kaparják össze megélhetésüket.

Ugyanolyan jól ismerik páratlan fegyverkovács-képességéről, mint a bölcsesség, jókedv és a világ legjobb és legütősebb tűzrőlpattant sütijének osztogatójaként. Beadie azzal ért meg idős kort egy, az ifjú buzgók űzte mesterségben, hogy gyorsan jár az esze, és még gyorsabban süti el a fegyvereit. Mert bizony a Külvilág tele van azon banditák és bajkeverők csontjaival, akik azt hitték, kihasználhatják kis termetét és kedvességre való hajlamát.
  • Scatterblast
    Snapfire elereszt egy széles lövést jó öreg repeszpuskájából, amely sebzi és lassítja az ellenséget. Közvetlen közelről különösen hatásos.
  • Firesnap Cookie
    Snapfire megetet egy hatásos sütit Mortimerrel vagy egy szövetségessel, amitől az kis távolságnyira szökken. A szökkenő egység a földet érés helyén bénítja és sebzi az ellenséget.
  • Lil' Shredder
    Snapfire elereszt egy fix sebzésű sorozatot a gyíkjára erősített harci lövegekből, gyorstüzelést és harctávbónuszt kapva, miközben csökkenti az eltalált ellenségek támadási sebességét.
  • Mortimer Kisses
    Snapfire a hátsó lábaira ugratja Mortimert és céloz vele, miközben az lángoló tűzköpeteket szór, amelyek becsapódáskor sebeznek, és tovább égnek a földön, hogy lassítsák az ellenséget és további időarányos sebzést okozzanak.
Háttérképek

7.23-as játékmenet-frissítés

Általános frissítések


Futár

  • Mostantól mindegyik játékosnak automatikusan saját futárja van.
  • A futár mostantól szintet lép, amikor a hősöd szintet lép.
  • A futár mozgási sebessége 380-ról 275-re csökkentve.
  • A futár életereje 75-ről 70-re csökkentve.
  • A futár mostantól 85 GPM-et ad, amíg életben van (ez váltja fel a korábban létező alap 91 GPM-et).
  • A futár szintenként passzívan +10 mozgási sebességet, +10 életerőt és +2 GPM-et kap.
  • A futár az 5. szinten repülő mozgást kap.
  • A futár a 10. szinten Sebességlöket aktív képességet kap (6 másodperc időtartam, +50% mozgási sebesség, 120 másodperc újratöltődési idő).
  • A futár a 15. szinten képességet kap wardok használatára.
  • A futár a 20. szinten Pajzs aktív képességet kap (2 másodperc időtartam, 200 másodperc újratöltődési idő).
  • A futár a 25. szinten általánosan képessé válik tárgyak használatára.
  • A futár látómezeje 350-ről 200-ra csökkentve.
  • A futár csapatjutalma mostantól 25 + 5 * szint.
  • A futár újraéledési ideje 120/180 másodperc földi/repülő értékről 50 + 7 * szint értékre változtatva.
  • A futár Tárgyak visszatétele képességének hatására a futár mostantól akkor is hazamegy, ha nincsenek nála tárgyak.


Gazdaság

  • Az Observer Wardok mostantól nem kerülnek aranyba.
  • A hősök mostantól 3 Town Portal Scrollal kezdenek.
  • Az Observer Wardok elpusztításáért járó aranyat mostantól mindig az a játékos kapja, aki az igazlátást vette.
  • Azon hősök, akik nemrég sebzést vagy gyengítést okoztak egy ellenséges hősnek, amely meghal, mostantól figyelembe vannak véve a területi segítés aranynál még akkor is, ha már nem élnek, vagy nincsenek azon a területen.
  • A segítési arany elosztási szorzó a területi nettó érték rangsorolási tényezőhöz mostantól nem a területen levő hősök szerint szorzódik, hanem globálisan.
  • Az arany nettó érték rangsorolási tényező 1,3->0,7-ről 1,6->0,4-re alakítva.


Általános

  • Pályaelrendezés átdolgozva. Megjegyzés: mostantól mindkét ősi tábor Roshanhoz képest a pálya átellenes oldalain van.

  • A hősök mostantól 30. szintig tudnak fejlődni. Amikor eljutsz a 30. szintre, feloldod a teljes Adottság Fát. A szintek TP-szükséglete 3500/4500/5500/6500/7500. Az újraéledési idő a 25. szinten túl nem nő. A TP-jutalmak értéke a 25. szinten eléri a maximumát.

  • A varázsimmunitás mostantól nem ad 100% mágiaellenállást (ez azt jelenti, hogy minden varázslat, amely képes áthatolni a varázsimmunitáson, mostantól sebzést is okoz).
    • 1. megjegyzés: Rövid emlékeztető, hogyan működik ez most. A varázslatoknak két jellemzője van; alkalmazódik-e varázsimmunis célpontokra, és mi a sebzéstípusa. Ezek fel vannak tüntetve a képességleírásokban.
    • 2. megjegyzés: Ez a változtatás azt jelenti, hogy ha valami eddig áthatolt az immunitáson, és mágikus sebzés volt, az mostantól sebezni fog. Ha eddig nem hatolt át a varázsimmunitáson, továbbra sem fog sebzést okozni.

  • Eltávolítottuk az oldalsó boltokat.
  • A Bottle eltávolítva a Titkos boltból.
  • Minden Titkos bolti tárgy mostantól kizárólag a Titkos boltban van (ez azt jelenti, hogy Ring of Health és Void Stone mostantól nincs a bázison.)

  • A 2-es szintű tornyok ÉP-je 1900-ról 2000-re növelve.
  • A 2-es szintű tornyok páncélja 15-ről 16-ra növelve.
  • A 2-es szintű tornyok sebzése 152-ről 175-re növelve.
  • A 2-es és magasabb szintű tornyok éjszakai látómezeje 800-ról 1100-ra növelve.
  • A tornyok Glyph-es többszörös támadási célpontszáma 2-ről 4-re növelve.
  • A Glyph időtartama 6-ról 7-re növelve.

  • Javítottunk a bevitelfeldolgozáson, hogy fürgébbnek érződjön, valamint javítottunk néhány ritka bevitelkiesési hibát.
  • A beáldozott tornyok mostantól a beáldozó csapatnak adják a vérdíj felét, a másik felét pedig a másik csapatnak (ahelyett, hogy 0-t adnának mindkét csapatnak).
  • A hősök elleni ostromsebzés 85%-ról 100%-ra növelve.
  • A Kút sebzése 230-ról 275-re növelve.
  • A Kútnak mostantól 20% pontossága van.



Semleges egységegyensúly

  • A semleges Cloak Aura mostantól nem adódik össze.
  • Semleges Harpy Stormcrafter: maximális mana 400-ról 150-re csökkentve.
  • Semleges Harpy Stormcrafter: manatöltődés 1-ről 3-ra növelve.
  • Semleges Mud Golem: Hurl Boulder sebzés 125-ről 75-re csökkentve.
  • Semleges Ghost: Frost Attack mozgáslassítás 20%-ról 25%-ra növelve.
  • Semleges Ghost: Frost Attack támadáslassítás 20%-ról 25%-ra növelve.
  • Semleges Vhoul Assassin: a méreg gyengítése mostantól 35% töltődéscsökkentést alkalmaz.
  • Semleges Centaur Conqueror: War Stomp újratöltődési idő 20-ról 12-re csökkentve.
  • Semleges Dark Troll Summoner: Ensnare újratöltődési idő 20-ról 15-re csökkentve.
  • Semleges Dark Troll Summoner: Raise Dead újratöltődési idő 25-ről 18-ra csökkentve.
  • Semleges Ancient Thunderhide: a War Drums Aura mostantól nem ad támadási többletsebzést.
  • Semleges Ancient Thunderhide: a War Drums Aura mostantól 40% pontosságot ad.
  • Semleges Ancient Thunderhide: War Drums Aura támadási sebességbónusz 15-ről 25-re növelve.
  • Semleges Ogre Frostmage: páncélbónusz 8-ról 6-ra csökkentve.
  • Semleges Ogre Frostmage: a lassítás mostantól távolsági egységek ellen is működik.
  • Semleges Ogre Frostmage: támadáslassítás 20-ról 30-ra növelve.

Helyőrségek

Új semleges épülettípust adtunk hozzá, a helyőrségeket.

Kettő van belőlük a pályán, ott, ahol korábban az oldalsó boltok voltak. Jobb egérgombbal rájuk kattintva 6 másodperces fenntartás kezdődik, majd átveszed az uralmat a helyőrség fölött. Több szövetségessel fenntartva gyorsabb a foglalás. Egy helyőrség uralása bónusz TP-t ad az elfoglaláskor, majd a játékóra szerinti 5 perces intervallumokban. Továbbá akadálytalan látómezőt ad a csapatodnak azon a területen, és lehetővé teszi az odateleportálást. A helyőrségek a játék első 10 percében inaktívak, és ekkor nem foglalhatók el.

  • A TB-bónusz 25 * percszámláló TP mindegyik játékosnak.

  • 500 sugarú igazlátást ad.

  • Intervallumonként csak egy TP-bónuszt kapsz, függetlenül attól, hogy egy vagy két helyőrség van elfoglalva.

  • 6 másodpercig tart hozzájuk teleportálni (ugyanaz a késleltetett teleportálási időtartam mechanizmusuk van, mint az 1-es szintű tornyoknak).


Semleges tárgyak

A semlegesek mostantól különleges tárgyakat dobnak, amelyek nem adhatók el, de megoszthatók szövetségesekkel. Öt szint van, amelyben a tárgyak a játék folyamán esnek. Az esélyek mindegyik szinten belül minden egymás utáni dobással feleződnek. Konkrét típusú tárgyak mindegyik csapatnak csak egyszer fognak esni. A dobások csak 5 perc után kezdődnek.


Összesen 62 egyedi semleges tárgy van.


Hátizsákhelyek száma 3-ról 4-re növelve.


Semleges dobási mechanizmus

  • 5-15. perc
  • 1. szintű: 10% esély
  • Más szintek: 0% esély
  • 15-25. perc
  • 2. szintű: 10% esély
  • Más szintek: 0% esély
  • 25-35. perc
  • 3. szintű: 10% esély
  • Más szintek: 0% esély
  • 35-45. perc
  • 3. szintű: 5% esély
  • 4. szintű: 5% esély
  • Más szintek: 0% esély
  • 45-70. perc
  • 4. szintű: 10% esély
  • Más szintek: 0% esély
  • 70+ perc
  • 5. szintű: 10% esély
  • Más szintek: 0% esély

Ezek a dobási esélyek mindegyik szint első tárgyához. Mindegyik további dobás esélye egy szinten belül feleződik. Vagyis, ha az első dobás 10%, a következő azon a szinten belül 5% lesz, majd 2,5% és így tovább.

A dobási esélyek álvéletlen eloszlásúak szintenként és csapatonként. Csak akkor sorsol dobást, amikor valódi hős van a meghaló semleges közelében.



1. szintű tárgyak


    [[keen_optic]]
  • +75 varázslási távolság, +1,5 manatöltődés.

  • [[royal_jelly]]
  • Elhasználható tárgy, amely 2 töltetet tartalmaz. Maradandóan +2,5 ÉP-töltődést és +1,25 manatöltődést ad a célegységnek. Ugyanazon az egységen nem adódik össze. Oszd meg a többiekkel.

  • [[poor_mans_shield]]
  • Poor Man's Shield

  • [[ocean_heart]]
  • +4 minden tulajdonságot ad. Továbbá, 10 ÉP-töltődést és 5 manatöltődést ad, amíg vízben vagy.

  • [[iron_talon]]
  • Iron Talon

  • [[mango_tree]]
  • Elhasználható tárgy, amely egy mangófát ültet. Korlátlan mangóerőt ad. 60 másodpercenként egy mangó fog esni. 800 sugarú látóteret ad maga körül.

  • [[arcane_ring]]
  • +8 intelligencia, +3 páncél. Aktiválva 75 manát tölt vissza minden szövetségesnek tőled 1200 sugarú hatóterületen belül. Újratöltődési idő: 40 másodperc.

  • [[elixer]]
  • 3 töltet, 500 életerőt és 250 manát tölt vissza 6 másodperc alatt.

  • [[broom_handle]]
  • +35 közelharci harctáv, +12 sebzés és +3 páncél.

  • [[ironwood_tree]]
  • A recept és 3 Iron Branch kombinálható egy Ironwood Tree létrehozására. +7 minden tulajdonságot ad, és képességet egy különleges fa elültetésére. Újratöltődési idő: 4 másodperc. Varázslási távolság: 800.

  • [[trusty_shovel]]
  • +150 életerő. Aktiválva 1 másodperces fenntartással ás. Találhat egy Adomány rúnát, egy Healing Salve-o, egy 2 töltetes Town Portal Scroll csomagot, vagy egy semleges Koboldot. Ugyanaz a jutalom rögtön egymás után kétszer nem jelenik meg. Újratöltődési idő: 70 másodperc.

  • [[faded_broach]]
  • +225 mana, +20 mozgási sebesség.


2. szintű tárgyak


    [[grove_bow]]
  • +100 harctáv. Támadáskor -12% mágiaellenállás-gyengítést alkalmaz.

  • [[vampire_fangs]]
  • +10% életlopás, +10% varázslat életlopás, +450 éjszakai látómező.

  • [[ring_of_aquila]]
  • Ring of Aquila

  • [[repair_kit]]
  • 3 töltet. Elhasználható tárgy, amely épületet céloz, 30 másodperc alatt helyreállítva életerejének 40%-át. Ez idő alatt +10 páncélt és +4 többszörös támadást ad.

  • [[pupils_gift]]
  • +14 pontot ad mindkét másodlagos tulajdonságodhoz.

  • [[helm_of_the_undying]]
  • +6 páncélt ad. A használó hős halálos találat elszenvedése után további 5 másodpercig életben marad.

  • [[imp_claw]]
  • Passzív. +18 támadási sebzés. Hatására a következő támadásod 1,6-szoros sebzést okoz. Újratöltődési idő: 10 másodperc.

  • [[philosophers_stone]]
  • +75 GPM, +200 mana és -35 támadási sebzés magadon.

  • [[dragon_scale]]
  • +5 páncél és +5 ÉP-töltődés. Támadásaid utánégést alkalmaznak, amely 3 másodpercig 12 sebzés / másodperc sebzést okoz. Épületekre is hat.

  • [[essence_ring]]
  • +6 intelligencia és 2,5 manatöltődés. Aktiválva 15 másodpercre 375 ponttal növeli a maximális életerődet (gyógyít). Manaköltség: 200. Újratöltődési idő: 25 másodperc.

  • [[nether_shawl]]
  • +8% varázslaterősítés, +20% mágiaellenállás és -4 páncél magadon.

  • [[tome_of_aghanim]]
  • Elhasználható tárgy, amely átmenetileg, 3 percre megadja neked a Scepteres erősítést.


3. szintű tárgyak


    [[craggy_coat]]
  • +13 páncél és -35 támadási sebesség magadon.

  • [[greater_faerie_fire]]
  • +30 sebzés. Elhasználva azonnal visszatölt 500 életerőt. 2 töltet. Újratöltődési idő: 10 másodperc.

  • [[quickening_charm]]
  • +13% újratöltődés-csökkentés és +9 ÉP-töltődés.

  • [[mind_breaker]]
  • +30 manamegtörést és +15% mágiaellenállást ad. Az így elégetett manát neked adja. Az illúziók +6 manamegtörést okoznak.

  • [[third_eye]]
  • 500 sugárban igazlátást és +300 nappali és éjszakai látómezőt ad. 3 töltete van, 3 meghalás után eltűnik.

  • [[spider_legs]]
  • +24% (csizmákkal nem összeadódó) mozgási sebességet és +30% fordulási gyorsaságot ad. Aktiválható szabad mozgáshoz és 3 másodpercre +24% mozgási sebességhez, út közben elpusztítva a fákat. Újratöltődési idő: 10 másodperc.

  • [[vambrace]]
  • A recept 2 Bracert, 2 Wraith Bandet vagy 2 Null Talismant kombinál, ennek megfelelő erő, ügyesség vagy intelligencia Vambrace létrehozásához. +14-et ad a jelölt tulajdonsághoz és +8-at a többihez, valamint vagy +12% mágiaellenállást, vagy +12 támadási sebességet, vagy +8% varázslaterősítést ad a Vambrace típusának megfelelően.

  • [[clumsy_net]]
  • +5 minden tulajdonság és +3 manatöltődés. Aktiváláskor 2 másodpercre csapdába ejted magadat és a célzott ellenséget. 900-as varázslási távolság. Újratöltődési idő: 25 másodperc.

  • [[enchanted_quiver]]
  • Passzív újratöltődés. A következő távolsági támadásodnak +400 harctávja, 175 mágikus sebzése és True Strike-ja van. Újratöltődési idő: 8 másodperc.

  • [[paladin_sword]]
  • +17 sebzés, +17% életlopás, +17% gyógyítás-, töltődés- és életlopás-erősítés.

  • [[orb_of_destruction]]
  • A támadások gyengítést alkalmaznak, amely 4 másodpercre 6-tal csökkenti a páncélt, és 30%/15% lassítást okoz az alapján, hogy a viselő közelharci vagy távolsági.

  • [[titan_sliver]]
  • +22% alapsebzést, +22% mágiaellenállást és +22% hatásellenállást ad.


4. szintű tárgyak


    [[witless_shako]]
  • +28% maximális életerőt és -40% maximális manát ad.

  • [[timeless_relic]]
  • +35% gyengítésidőtartam-növelés és +10% varázslaterősítés.

  • [[spell_prism]]
  • +8 minden tulajdonság. Aktiválható, hogy a következő egy célpontos nem ultimate képesség vagy tárgyhatás megduplázódjon egy másik, közeli ellenségre (hősök előnyben). Újratöltődési idő: 80 másodperc.

  • [[princes_knife]]
  • +60% támadási lövedéksebesség. A következő támadásod 1,5 másodpercre békává változtatja az ellenséges hőst. Újratöltődési idő: 12 másodperc.

  • [[flicker]]
  • Aktiválva megszünteti a gyengítéseket és 600 egység távolságra teleportál véletlenszerű irányban. Újratöltődési idő: 5 másodperc. Manaköltség: 25. A bejövő sebzés nem akadályozza meg.

  • [[spy_gadget]]
  • 50%-kal csökkenti a Felderítés újratöltődési idejét. 125-tel növeli a közeli szövetségesek harctávját és varázslási távolságát.

  • [[ninja_gear]]
  • +20 ügyesség, +25 mozgási sebesség. Aktiválva Smoke of Deceitet varázsol, csak magadra. Újratöltődési idő: 45 másodperc.

  • [[illusionsts_cape]]
  • 10%-kal növeli az illúziók sebzését. Aktiválható egy illúzió létrehozására magadból, amely 50%-ot sebez és 150%-ot sebződik, és 20 másodpercig tart. Újratöltődési idő: 30 másodperc.

  • [[havoc_hammer]]
  • +60 sebzés, +18 erő, 0,3-mal növeli az alap támadási időt. Aktiválva 250 távolságra hátralöki a 300 hatósugáron belüli ellenségeket, és 3 másodpercre 50%-kal csökkenti a mozgási sebességüket.

  • [[panic_button]]
  • Passzív. +400 életerő. Amikor életerőd 15% alá csökken, erős megszüntetést alkalmaz és 300 életerővel gyógyít. Újratöltődési idő: 75 másodperc.

  • [[the_leveller]]
  • +50 támadási sebesség. Támadásaid 50% területi sebzést okoznak 400/250 közelharci/távolsági területen.

  • [[minotaur_horn]]
  • +20 erő. Aktiválva 1,75 másodpercre varázsimmunitást kapsz. Újratöltődési idő: 40 másodperc.


5. szintű tárgyak (csak 70 percen túl)


    [[force_boots]]
  • +50% mozgási sebesség és feloldja a maximális mozgási sebességkorlátot. Aktiválva megszüntetést alkalmaz rajtad és 800 egységgel előre tol. Újratöltődési idő: 6 másodperc.

  • [[seer_stone]]
  • +500 varázslási távolság, +800 nappali és éjszakai látómező.

  • [[mirror_shield]]
  • 75% esély célzott varázslatok blokkolására és visszatükrözésére. +20 minden tulajdonság.

  • [[fallen_sky]]
  • A recept Blink Daggert és Meteor Hammert kombinál. +20 erőt, +20 intelligenciát, +15 ÉP-töltődést és +10 manatöltődést ad. Aktiválva eltűnsz és meteorrá változol, gyorsan a célterületre zuhanva és a Meteor Hammer bénítását és sebzését okozva. Varázslási távolság: 1600. Újratöltődési idő: 15 másodperc. A kapott sebzés nem akadályozza meg.

  • [[fusion_rune]]
  • Elhasználható tárgy, amely aktiválható, hogy 50 másodpercre megkapd az összes Erőnövelő rúna hatását. 3 töltet. Újratöltődési idő: 120 másodperc.

  • [[apex]]
  • 80%-kal megnöveli az elsődleges tulajdonságodat.

  • [[ballista]]
  • +400 harctáv. A támadások 50 egységgel hátrébb lökik az ellenséget.

  • [[woodland_striders]]
  • +50% mozgás sebesség, feloldja a maximális mozgási sebességkorlátot és +50 ÉP-töltődést ad. Treewalking képességet ad. Aktiválva 3 másodpercen át fákat hagysz magad után mozgás közben. Ezek a fák 60 másodpercig tartanak. Újratöltődési idő: 20 másodperc.

  • [[trident]]
  • A recept kombinálja a Sange, Yasha és Kaya tárgyakat. +33 ügyesség, +33 erő, +33 intelligencia, +33 mozgási sebesség, +33 támadási sebesség, +33 hatásellenállás, +33% manavesztés-csökkentés, +33% töltődés- és életlopás-erősítés, +33% varázslaterősítés.

  • [[demonicon]]
  • +35 erő és intelligencia. Aktiválva 90 másodpercre megidéz 6 3. szintű Necronomicon egységet. Újratöltődési idő: 75 másodperc.

  • [[pirate_hat]]
  • +250 támadási sebességet ad. Amikor ellenséges hőst ölsz, egy Adomány rúna jelenik meg közted és a célpont között.

  • [[ex_machina]]
  • +25 páncél. Aktiválva alaphelyzetbe állítja az összes tárgy-újratöltődést (a Refresher Orb kivételével). Újratöltődési idő: 30 másodperc.

  • [[desolator_2]]
  • +100 támadási sebesség és támadáskor -12 páncél.

  • [[phoenix_ash]]
  • +30 minden tulajdonság. Megakadályozza a végzetes sebződést és teljes életerőre gyógyít. Aktiválódáskor elhasználódik. 1 töltet, használat után megsemmisül.


Tárgyváltozások

[[stout_shield]]
  • Stout Shield eltávolítva a játékból.
  • A közelharci hősöknek mostantól passzívan 8 sebzéskivédésük van (összeadódik más sebzéskivédés forrásokkal).

  • [[vanguard]]
    • Mostantól 200 aranyas recept kell hozzá.

    [[quelling_blade]]
    • Ár 200-ról 150-re csökkentve.
    • Közelharci sebzés 24-ről 18-ra csökkentve.
    • A többletsebzés távolsági hősöknél 7-ről 5-re csökkentve.

    [[orb_of_venom]]
    • Ár 275-ről 300-ra növelve.

    [[circlet]]
    • Ár 165-ről 155-re csökkentve.

    [[slippers]]
    • Ár 135-ről 145-re növelve.

    [[gauntlets]]
    • Ár 135-ről 145-re növelve.

    [[mantle]]
    • Ár 135-ről 145-re növelve.

    [[faerie_fire]]
    • Ár 70-ről 125-re növelve.
    • Sebzés 2-ről 3-ra növelve.
    • Gyógyítás 85-ről 100-ra növelve.

    [[enchanted_mango]]
    • A közelgő mangószezonra felkészülésül mostantól legfeljebb 3 kerülhet egy tárgyhelyre.

    [[ring_of_protection]]
    • Ár 175-ről 150-re csökkentve.

    [[sobi_mask]]
    • Ár 325-ről 250-re csökkentve.

    [[ring_of_regen]]
    • Ár 300-ról 250-re csökkentve.

    [[force_staff]]
    • Recept ára 50 arannyal megnövelve.

    [[soul_ring]]
    • Recept ára 50 arannyal megnövelve.


    [[buckler:recipeupdated]]
    • Mostantól Ring of Protection, 1 Iron Branch és egy 250 aranyas recept kell hozzá. +3 minden tulajdonságot és +2 páncél aurát ad. (Mostantól nincs aktív, varázsolható erősítése.)

    [[ring_of_basilius:recipeupdated]]
    • Mostantól Sage's Mask, 1 Iron Branch és egy 150 aranyas recept kell hozzá. +3 minden tulajdonságot és +1,25 manatöltődés aurát ad.

    [[headdress:recipeupdated]]
    • Mostantól Ring of Regeneration, 1 Iron Branch és egy 150 aranyas recept kell hozzá. +3 minden tulajdonságot és +2 életerő-töltődés aurát ad.


    [[vladmir:reworked]]
  • Recept átdolgozva.
    • Régi:
      ===
      Ez kellett hozzá:
      Ring of Basilius (500)
      Morbid Mask (900)
      Recept (525)
      Összesen: 1925

      Ezt adta:
      +15% életlopás aura (közelharci)
      +10% életlopás aura (távolsági)
      +15% támadási sebzés aura
      +1,5 manatöltődés aura
      +4 páncél aura

    • Új:
      ===
      Ez kell hozzá:
      Ring of Basilius (450)
      Morbid Mask (900)
      Buckler (450)
      Recept (350)
      Összesen: 2150

      Ezt adja:
      +6 minden tulajdonság
      +25% életlopás aura
      +1,5 manatöltődés aura
      +3 páncél aura


    [[helm_of_the_dominator:reworked]]
    • A Dominate Aura bónuszai mostantól játékosegységeken 50%-kal erősebbek.
    • Recept átdolgozva.
    • Régi:
      ===
      Ez kellett hozzá:
      Headdress (525)
      Gloves of Haste (500)
      Ring of Health (850)
      Recept (300)
      Összesen: 2175

      Ezt adta:
      +2 minden tulajdonság
      +20 támadási sebesség aura
      +8,5 manatöltődés aura

    • Új:
      ===
      Ez kell hozzá:
      Headdress (450)
      Broadsword (1200)
      Crown (450)
      Recept (300)
      Összesen: 2400

      Ezt adja:
      +7 minden tulajdonság
      +20% alapsebzés aura
      +5 életerőtöltődés aura


    [[ancient_janggo:reworked]]
    • Recept átdolgozva.
    • Régi:
      ===
      Ez kellett hozzá:
      Crown (450)
      Wind Lace (250)
      Sage's Mask (325)
      Recept (600)
      Összesen: 1625

      Ezt adta:
      +6 minden tulajdonság
      +20 mozgási sebesség
      +1,25 manatöltődés

    • Új:
      ===
      Ez kell hozzá:
      Crown (450)
      Wind Lace ( 250)
      Gloves of Haste (400)
      Recept (800)
      Összesen: 1900

      Ezt adja:
      +6 minden tulajdonság
      +20 mozgási sebesség
      +20 támadási sebesség aura


    [[mekansm:recipeupdated]]
    • Mostantól Chainmail kell hozzá Buckler helyett. 6 páncélt és 4 minden tulajdonságot ad (nincs aktiváláskori páncél/páncél aura).
    • Életerő-töltődés aura 3,5-ről 2,5-re csökkentve.

    [[crimson_guard:recipeupdated]]
    • Mostantól Helm of Iron Will kell hozzá Buckler helyett. +6 páncélt, +10,5 ÉP-töltődést és +3 minden tulajdonságot ad.
    • Már nem adja meg az aktív páncélbónuszt, amit a régi Buckler aktív képessége adott.

    [[guardian_greaves]]
    • Mostantól +6 páncélt ad, nincs alap páncél aura (de továbbra is megvan a küszöbértékes páncél/töltődés aura).
    • Recept ára 1800-ról 1600-ra csökkentve (a teljes ár 625 arannyal kevesebb az összetevő-változások miatt).
    • Életerő-töltődés aura 3,5-ről 2,5-re csökkentve.

    [[assault:recipeupdated]]
    • Mostantól Buckler kell hozzá Chainmail helyett. +5 minden tulajdonságot ad.


    [[abyssal_blade]]
    • Mostantól Blink Strike-ot hajt végre. 600-as varázslási távolsága van.
    • A Bash mostantól okoz sebzést varázsimmunitáson keresztül (a varázsimmunitás-változás eredményeképp).


    [[bloodstone:reworked]]
    • Mostantól Kaya és Soul Booster kombinálásából jön létre. Megadja mindkettő alapbónuszait, plusz 200% manatöltődést. Mostantól mindegyik töltet +0,2 manatöltődést és 0,35% varázslaterősítést ad (0,3 ÉP-/manatöltődés helyett).


    [[sange]]
    • Mostantól +24% saját ÉP-töltődést és életlopás-erősítést ad +8 sebzés helyett.
    • Hatásellenállás 12%-ról 16%-ra növelve.

    [[sange_and_yasha]]
    • Mostantól +30% saját ÉP-töltődést és életlopás-erősítést ad +12 sebzés helyett.
    • Hatásellenállás 16%-ról 20%-ra növelve.

    [[heavens_halberd]]
    • Mostantól +30% saját ÉP-töltődést és életlopás-erősítést ad +25 sebzés helyett.
    • Hatásellenállás 14%-ról 20%-ra növelve.

    [[kaya_and_sange]]
    • Mostantól +30% saját ÉP-töltődést és életlopás-erősítést ad +12 sebzés helyett.
    • Hatásellenállás 16%-ról 20%-ra növelve.

    [[holy_locket:recipeupdated]]
    • Mostantól nem ad töltődéserősítést.
    • Gyógyításerősítés 25%-ról 35%-ra növelve.
    • Életerő +200-ról +250-re növelve.
    • Mostantól Magic Wand kell hozzá Cloak helyett (és a Magic Wand előnyeit adja).
    • Recept ára 550-ről 850-re növelve.


    [[gloves]]
    • Ár 500-ról 400-ra csökkentve.

    [[power_treads]]
    • Támadási sebesség 20-ról 25-re növelve.

    [[hand_of_midas]]
    • Recept ára 100-zal növelve.

    [[armlet]]
    • Recept ára 100-zal növelve.


    [[veil_of_discord:recipeupdated]]
    • Mostantól Ring of Basilius kell hozzá Helm of Iron Will helyett.
    • Recept ára 700-ról 1150-re növelve.
    • Mostantól 20%-kal növeli a bejövő varázslatok sebzését a mágiaellenállás csökkentése helyett (ennek eredményeképp hat a tiszta sebzésre).


    [[urn_of_shadows]]
    • Mostantól Sage's Mask kell hozzá Infused Raindrops helyett.

    [[infused_raindrop]]
    • Töltetszám 5-ről 6-ra növelve.


    [[heart]]
    • Mostantól +10 életerő-töltődést ad.


    [[mask_of_madness]]
    • Időtartam 8-ról 6-ra csökkentve.
    • Újratöltődési idő 22-ről 16-ra csökkentve.


    [[dust]]
    • Mostantól egy töltete van 90 aranyért (és nem két töltete 180 aranyért).

    [[ward_sentry]]
    • Időtartam 6-ról 8 percre növelve.
    • A készlet feltöltési ideje 85-ről 95 másodpercre növelve.
    • Kezdőkészlet 4-ről 3-ra csökkentve.


    [[smoke_of_deceit]]
    • Kezdőkészlet 3-ról 2-re csökkentve.
    • A készlet feltöltési ideje 10-ről 7 percre csökkentve.


    [[blade_mail]]
    • Mostantól nem hatol át a varázsimmunitáson.
    • Páncél 5-ről 6-ra növelve.


    [[basher]]
    • A Bash mostantól okoz sebzést varázsimmunitáson keresztül (a varázsimmunitás-változás eredményeképp).

    [[maelstrom]]
    • Mostantól nem pattan az elsődleges célponton, ha az varázsimmunis.

    [[mjollnir]]
    • Mostantól nem pattan az elsődleges célponton, ha az varázsimmunis.

    [[javelin]]
    • Mostantól nem hatol át a varázsimmunitáson.

    [[monkey_king_bar]]
    • Mostantól okoz sebzést varázsimmunitáson keresztül (a varázsimmunitás-változás eredményeképp).


    [[invis_sword]]
    • Sebzés 22-ről 27-re növelve.

    [[bfury]]
    • Sebzés 45-ről 54-re növelve.

    [[silver_edge]]
    • Sebzés 30-ról 36-ra növelve.

    [[echo_sabre]]
    • Sebzés 12-ről 15-re növelve.


    [[sphere]]
    • Újratöltődési idő 13-ról 12-re csökkentve.
    • minden tulajdonság növekedése 13-ról 14-re növelve.
    • Életerő-töltődés 6,5-ről 7-re növelve.


    [[cyclone]]
    • A Cyclone az alapjánál fenntart egy 24 nagyságú ütközésblokkolót.

    [[shivas_guard]]
    • Mostantól nem szerelhető szét.

    [[manta]]
    • Mostantól nem szerelhető szét.

    [[glimmer_cape]]
    • Mostantól használható futárokon / egységeken.


    Hősváltozások


    [[abaddon]]
    • A Mist Coil önsebzése mostantól nem halálos.
    • A Curse of Avernus mozgáslassítása 30/40/50/60%-ról 15/30/45/60%-ra csökkentve.

    [[alchemist]]
    • 25. szintű adottság: a +30 Chemical Rage életerő-töltődés +50-re növelve.
    • 25. szintű adottság: a -0,15 Chemical Rage alap támadási időköz helyett +60 Chemical Rage mozgási sebesség.

    [[ancient_apparition:scepterreworked]]
    • Az Ice Blast mostantól sebez varázsimmunitáson keresztül (a varázsimmunitás-változtatások eredményeképp).
    • Scepter átdolgozva. A Chilling Touch-nak nincs újratöltődése.

    [[antimage]]
    • A Mana Break mostantól elégeti a célpont maximális manájának 2/3/4/5%-át is.
    • A Mana Break illúziókon mostantól csak fele olyan hatásos.
    • A Mana Void mostantól nem hatol át a varázsimmunitáson (korábban részlegesen áthatolt).
    • A Scepteres Mana Void időtartama 70-ről 100 másodpercre növelve.
    • 10. szintű adottság: a +10 erő +13-ra növelve.

    [[arc_warden]]
    • A Tempest Double időtartama 16/20/24-ről 18/22/26-ra növelve.
    • 25. szintű Adottság: a +350 Spark Wraith sebzés +300-ra csökkentve.

    [[axe]]
    • A Counter Helix újratöltődési ideje 0,45/0,4/0,35/0,3-ról 0,3-ra csökkentve.
    • A Counter Helix esélye 20%-ról 17/18/19/20%-ra alakítva.
    • A Culling Blade mostantól sebez varázsimmunitáson keresztül (a varázsimmunitás-változtatások eredményeképp).

    [[bane:reworked]]
    • Enfeeble átdolgozva. Mostantól passzív képesség. Képességeid mostantól Enfeeble gyengítést alkalmaznak a célponton, 8 másodpercre 15/20/25/30%-kal csökkentve annak hatásellenállását és 4/8/12/16%-kal mágiaellenállását.
    • Az Enfeeble áthelyezve a harmadik képességhelyre.
    • A Brain Sap mostantól annyival gyógyít, amennyit a célponton sebez.
    • A Brain Sap sebzéstípusa tisztáról mágikusra változtatva.
    • A Brain Sap sebzése 75/150/225/300-ról 100/200/300/400-ra növelve.
    • A Fiend's Grip mostantól sebez varázsimmunitáson keresztül (a varázsimmunitás-változtatások eredményeképp).
    • 15. szintű Adottság: „Az Enfeeble támadási sebességet lop” helyett +8% varázslaterősítés.
    • 20. szintű Adottság: +125 Enfeeble támadási sebességcsökkentés helyett 20% varázslat életlopás.

    [[batrider]]
    • A Flamebreak lövedéksebessége 900-ról 1200-ra növelve.
    • A Flamebreak mostantól 50/75/100/125 becsapódási sebzést okoz.
    • A Flamebreak másodpercenkénti sebzése 25/30/35/40-ről 20-ra csökkentve.
    • A Flamebreak újratöltődési ideje 17-ről 18/17/16/15-re alakítva.
    • A Flamebreak hatóterülete 375-ről 500-ra növelve.
    • A Flamebreak hátralökési időtartama 0,25-ről 0,35-re növelve.
    • A Flamebreak hátralökési távolsága mostantól fixen 300 egység.
    • A Firefly mostantól nem ad repülési látómezőt.
    • A Firefly mozgási sebessége 4/7/10/13%-ról 5/10/15/20%-ra növelve.
    • A Firefly mostantól +200/400/600/800 nappali/éjszakai látómezőt biztosít.
    • A Sticky Napalmnak mostantól nincs varázsláspontja.
    • A Sticky Napalm varázslásához mostantól nem kell fordulni.
    • A Sticky Napalm összeadódásonkénti lassítása 3/5/7/9-ről 2/4/6/8-ra csökkentve.
    • A Flaming Lasso mostantól sebez varázsimmunitáson keresztül (a varázsimmunitás-változtatások eredményeképp).
    • 15. szintű Adottság: a +2 mp Flamebreak égetési időtartam +3 másodpercre növelve.
    • 20. szintű Adottság: a +40 mozgási sebesség +30-ra csökkentve.
    • 25. szintű Adottság: a -13 mp Flamebreak újratöltődési idő -9 másodpercre csökkentve.

    [[beastmaster]]
    • A Wild Axes mostantól áthatol a varázsimmunitáson.
    • A Primal Roar mostantól sebez varázsimmunitáson keresztül (a varázsimmunitás-változtatások eredményeképp).
    • 10. szintű Adottság: a +20 mozgási sebesség +25-ra növelve.
    • 15. szintű Adottság: a +6 páncél +7-re növelve.

    [[bloodseeker]]
    • A Rupture időtartama 12-ről 10/11/12-re csökkentve.
    • Ügyesség 24 + 3,1-ről 22 + 3,4-re alakítva.
    • A Bloodrage okozott sebzése 10/15/20/25%-ról 12/18/24/30%-ra növelve.
    • A Bloodrage elszenvedett sebződése 10/15/20/25%-ról 10/14/18/22%-ra csökkentve.

    [[bounty_hunter]]
    • A Track mozgási sebességbónusza 16/18/20%-ról 16/20/24%-ra növelve.

    [[brewmaster]]
    • A Cinder Brew mostantól 3 másodperccel meghosszabbítja az időtartamot, nem pedig frissíti.
    • A Cinder Brew mostantól egy összes sebzésmennyiséget okoz a változó időtartam alatt.
    • A Cinder Brew mostantól nem okoz öntámadást.
    • A Cinder Brew mostantól bármilyen varázssebzésre felgyújt, nem csak 80 sebzés fölöttire.
    • A Cinder Brew sebzése 100/150/200/250-ről 100/160/220/280-ra növelve.
    • A Cinder Brew lassítása 25%-ról 24/28/32/36%-ra alakítva.
    • A Cinder Brew újratöltődési ideje 20/18/16/14-ről 20/17/14/11-re csökkentve.
    • A Cinder Brew manaköltsége 50-ről 80-ra növelve.

    [[bristleback]]
    • A Viscous Nasal Goo összeadódásonkénti páncélcsökkentése 1,4/1,8/2,2/2,6-ról 1,4/1,9/2,4/2,9-re növelve.


    [[centaur]]
    • A Retaliate visszavert sebzése 16/32/48/65-ről 16/36/56/76-ra növelve.
    • 20. szintű Adottság: a +80 Retaliate sebzés +90-re növelve.

    [[chaos_knight:scepterreworked]]
    • Ügyességnövekedés 2,1-ről 1,4-re csökkentve.
    • A Chaos Bolt mostantól hamis lövedékeket indít a közeli illúziókból.
    • A Reality Rift mostantól nem lassít.
    • A Reality Rift mostantól 6 másodpercre 2/3/4/5 ponttal csökkenti a páncélt.
    • A Reality Rift újratöltődési ideje 14/11/8/5-ről 15/12/9/6-ra növelve.
    • A Chaos Strike maximális kritikus sebzése 160/200/240/280%-ról 140/165/190/215%-ra csökkentve.
    • A Phantasm okozott sebzése 50/75/100%-ról 40/70/100%-ra csökkentve.
    • A Phantasm elszenvedett sebződése 260%-ról 350%-ra növelve.
    • A Phantasm illúzióknak mostantól 25% bónusz mágiaellenállásuk van.
    • A Phantasm illúziók mostantól erős illúziónak számítanak, így nem lehet őket varázslattal azonnal megölni.
    • Scepter átdolgozva. Phantasm varázslásakor mindegyik szövetséges hős létrehoz egy illúziót, (ugyanolyan értékekkel, mint a Phantasm illúziók). A te hősöd is kap egy további illúziót. Nem szakítja meg a szövetségeseket.

    [[chen]]
    • A Holy Persuasion életerő minimuma 1000-ről 700/800/900/1000-re csökkentve.
    • A Holy Persuasion manaköltsége 70/90/110/130-ról 90/110/130/150-re növelve.
    • A Hand of God manaköltsége 200/300/400-ról 250/350/450-re növelve.
    • 10. szintű Adottság: a +30% TP-szerzés helyett +200 életerő.

    [[clinkz:reworked]]
    • Alap harctáv 650-ről 625-re csökkentve.
    • A Skeleton Walk mostantól 70/100/130/160 támadási sebességet biztosít a láthatatlanságból kilépéskor. 4 másodpercig tart.
    • Strafe lecserélve Death Pactre. Elemészt egy ellenséges egységet, csontvázat, vagy 3./4./5./6. szintű semlegest. 200/300/400/500 életerőt kap és a támadások -2/-3/-4/-5 pontos páncélcsökkentő gyengítést alkalmaznak. Ha egy hős a gyengítés hatása alatt hal meg (ami 3 másodpercig tart), maradandóan +5 sebzést kapsz és a Death Pact újratöltődési ideje nullázódik. A Death Pact 55 másodpercig tart. Újratöltődési idő: 90. Varázslási távolság: 900. Manaköltség: 60.
    • A Burning Army mostantól támadási sebzésed 24/26/28%-át okozza alapsebzésed 80/100/120%-a helyett.
    • 20. szintű Adottság: a +16 életerő-töltődés helyett +350 Death Pact életerő.
    • 25. szintű Adottság: a +4 mp Strafe időtartam helyett +4 mp Skeleton Walk támadási sebesség időtartam.

    [[rattletrap:scepterreworked]]
    • A Hookshot mostantól sebez varázsimmunitáson keresztül (a varázsimmunitás-változtatások eredményeképp).
    • A Hookshot újratöltődési ideje 70/55/40-ről 60/45/30-ra csökkentve.
    • Scepter átdolgozva. Overclocking képességet ad, ami frissíti az összes képességedet, és 8 másodpercre 40% mozgási sebességbónuszt és +200 támadási sebességet ad. Az időtartam lejárta után 4 másodpercre megbénulsz. Újratöltődési idő: 60. Manaköltség: 150.

    [[crystal_maiden:reworked]]
    • Alap manatöltődés 0-ról 1-re növelve.
    • Az Arcane Aura saját manatöltődése 2,5/4,5/6,5/8,5-ről magadon megduplázva.
    • Az Arcane Aura mostantól 4/6/8/10% mágiaellenállást ad, magadon megduplázva.

    [[dark_seer:scepterreworked]]
    • A Vacuum mostantól működik sebezhetetlen/alvó célpontok ellen.
    • Scepter átdolgozva. Mostantól 60/50/40/30-ról 12-re csökkenti a Vacuum újratöltődési idejét és megduplázza a Wall of Replica szélességét.

    [[dark_willow]]
    • A Bedlam sebzése 60/110/160-ról 75/125/175-re növelve.
    • 20. szintű Adottság: a 10% varázslat életlopás 15%-ra növelve.

    [[dazzle:scepterreworked]]
    • Scepter átdolgozva. A Shadow Wave pattanásszáma 3-mal, pattanási távolsága 200-zal növelve, és minden pattanás megszüntetést alkalmaz a szövetséges célpontokon.

    [[death_prophet]]
    • Alap intelligencia 3-mal növelve.

    [[disruptor]]
    • A Thunder Strike mostantól 0,1 másodperces 100%-os mozgási-/támadási sebességlassítást alkalmaz.
    • 10. szintű Adottság: a +200 életerő +225-re növelve.

    [[doom_bringer:scepterreworked]]
    • Alapsebzés 3-mal növelve.
    • A Devour creep szintmaximuma 3./4./5./6.-ról 4./5./6./6.-ra alakítva.
    • A Devour újratöltődési ideje 70/60/50/40-ről 70-re növelve.
    • A Devour aranybónusza 25/50/75/100-ról 20/80/140/200-ra alakítva.
    • A Devour emésztési időtartama mostantól megegyezik az újratöltődési idővel (nem pedig 80).
    • A Scorched Earth időtartama 10/12/14/16-ról 16-ra alakítva.
    • A Scorched Earth sebességnövekedése 11/12/13/14%-ról 12/13/14/15%-ra növelve.
    • A Scorched Earth sebzése 20/30/40/50-ről 20/35/50/65-re növelve.
    • Az Infernal Blade alapsebzése 25-ről 16/20/24/28-ra alakítva.
    • Scepter átdolgozva. Az Infernal Blade bénítási időtartama 1,75 másodpercre növelve, és +2 mp időarányos sebzés időtartam. Breaket alkalmaz.

    [[dragon_knight]]
    • Az Elder Dragon Form Scepteres fejlesztése mostantól repülő mozgást is biztosít.
    • 20. szintű Adottság: a +210 arany / perc helyett 20% újratöltődés-csökkentés.

    [[drow_ranger:reworked]]
    • Ügyesség 30 + 2,8 helyett 20 + 2,6 (alapsebzés változatlan).
    • A Frost Arrows mostantól 5/10/15/20 sebzést okoz.
    • A Frost Arrows creepeken már nem tart 7 másodpercig.
    • A Gust maximális hátralökési távolsága 350-ről 450-re növelve.
    • Precision Aura lecserélve a Multishotra. Legfeljebb 1,75 másodperces fenntartás. Ez idő alatt nyílzáport bocsát ki folyamatos sorozatokban. Összesen 12 nyilat lő ki 3 hullámban. A nyilak alapsebzésed 95/125/155/185%-át sebzik és 1/2/3/4 másodpercre Frost Arrow lassítást alkalmaznak. A repülési távolság támadási távolságod kétszerese. Újratöltődési idő: 32/28/24/20. Manaköltség: 50/60/70/80.
    • A Marksmanship mostantól nem öli meg azonnal a creepeket.
    • A Marksmanship aktiválódási sebzése mostantól további 40/50/60 (hozzáadódóként, nem okoz kritikus találatot).
    • A Marksmanship mostantól ügyességed 25/30/35%-át biztosítja bónusz ügyességként neked és a közeli szövetséges távolsági hősöknek.
    • 20. szintű Adottság: a 25% kitérés helyett +35% Multishot sebzés.
    • 25. szintű Adottság: a +20% Precision Aura támadási sebesség helyett +15% Marksmanship esély.

    [[earth_spirit]]
    • Alap intelligencia 18-ról 20-ra növelve.
    • 10. szintű Adottság: a +10 intelligencia helyett +300 Rolling Boulder távolság.
    • 10. szintű Adottság: a +40 sebzés +50-re növelve.
    • 15. szintű Adottság: a +7 páncél +8-ra növelve.

    [[earthshaker]]
    • A Scepteres Enchant Totem ugrási időtartama 0,75 másodpercről 1,0 másodpercre növelve.
    • A Scepteres Enchant Totem ugrása mostantól megszakad, ha megbénítanak vagy legyökereztetnek.
    • Az Enchant Totem mostantól +75 harctávot biztosít.
    • Az Echo Slam alapsebzése 100-ról 100/140/180-ra alakítva.

    [[elder_titan:scepterreworked]]
    • Az Earth Splitter mostantól sebez varázsimmunitáson keresztül (a varázsimmunitás-változtatások eredményeképp).
    • Scepter átdolgozva. Mostantól varázsimmunitást biztosít, amikor az Astral Spirit visszatér hozzád, az eltalált hősök száma alapján. Hősönként 2 másodpercet ad.

    [[ember_spirit]]
    • 10. szintű Adottság: a +250 Flame Guard sebzéselnyelés +275-re növelve.
    • 20. szintű Adottság: a True Strike helyett +60 Sleight of Fist hőssebzés.
    • 25. szintű Adottság: a -20 mp Remnant töltet-helyreállítási idő -16-ra csökkentve.

    [[enchantress:scepterreworked]]
    • Az Impetus mostantól alap képesség, 8/12/16/20% sebzést okoz, 40/45/50/55 a manaköltsége. Újratöltődési idő: 6/4/2/0.
    • Az Impetus mostantól nem hatol át a varázsimmunitáson.
    • Az Enchant újratöltődési ideje 20/16/12/8-ról 20-ra növelve
    • Az Enchant időtartama creepeken 26/44/62/80-ról 30/60/90/120-ra növelve.
    • Az Enchant mostantól csak egy egységet tud irányítani.
    • Az Enchant mostantól nem tud már hatása alatt álló egységet célozni.
    • Az Enchant +200/400/800/1200 életerővel és +10/30/50/70 sebzéssel fejleszti a creepeket, valamint teljesen meggyógyítja azokat.
    • Az Untouchable mostantól ultimate képesség. 100/140/180-nal csökkenti a támadási sebességet.
    • Az Untouchable mostantól áthatol a varázsimmunitáson.
    • Scepter átdolgozva. Sproink képességet ad, ami 400 egységgel hátrafelé mozgat és lerázza a lövedékeket. Újratöltődési idő: 3. Manaköltség: 50.
    • 20. szintű Adottság: a +100 Untouchable lassítás +80-ra csökkentve.

    [[enigma]]
    • A Midnight Pulse sebzéstípusa tisztáról mágikusra változtatva. (Továbbra is áthatol a varázsimmunitáson).
    • A Midnight Pulse sebzése 3,5/4/4,5/5%-ról 4,75/5,5/6,25/7%-ra növelve.
    • 10. szintű Adottság: a +25 mozgási sebesség helyett +200 Eidolon harctáv.

    [[faceless_void:scepterreworked]]
    • A Time Lock bénítási időtartama 0,75-ről 0,65-re csökkentve.
    • A Chronosphere újratöltődési ideje 140-ről 160-ra növelve.
    • 10. szintű Adottság: a +12 erő +10-re csökkentve.
    • 20. szintű Adottság: a +500 Time Walk varázslási távolság +450-re csökkentve.
    • A Time Lock mostantól sebez varázsimmunitáson keresztül (a varázsimmunitás-változtatások eredményeképp).
    • Scepter átdolgozva. Mostantól Time Lock aktiválódó hatást alkalmaz a Time Walk célpontjánál levő egységeken 250 sugarú hatóterületen. Nem hatol át a varázsimmunitáson.
    • A Time Dilation működési mechanizmusa átdolgozva. Hatására a varázslatok újratöltődése lelassul a hatás időtartama alatt (ez az újratöltődés haladási sebességére hat, nem pedig fix időtartamot ad csak azon varázslatokhoz, amelyek jelenleg újratöltődésen vannak). 75%-kal lassítja az újratöltődéseket. Időtartam: 8/10/12/14. Újratöltődésen levő képességenkénti mozgáslassítás 10%.

    [[grimstroke]]
    • A Phantom's Embrace Rend sebzése 75/150/225/300-ról 80/170/260/350-re növelve.
    • Az Ink Swell varázslási távolsága 400/500/600/700-ról 400/525/650/775-re növelve.

    [[gyrocopter]]
    • A Scepteres fejlesztés mostantól a hatótávolságán belüli legtávolabbi egységet részesíti előnyben.
    • Scepteres hatótáv 600-ról 700-ra növelve.

    [[huskar:scepterreworked]]
    • A Burning Spear mostantól a jelenlegi életerő 4%-ába kerül fix 15 helyett.
    • A Life Break lassítási időtartama 4/5/6-ról 3/4/5-re csökkentve.
    • A Life Break mostantól sebez varázsimmunitáson keresztül (a varázsimmunitás-változtatások eredményeképp).
    • Scepter átdolgozva. A Life Break mostantól 2,5 másodpercig gúnyolja az ellenséget.

    [[invoker:scepterreworked]]
    • Az Invoke újratöltődési ideje az elemek minden szintjével 0,3-mal csökken.
    • Az Invoke alap újratöltődési ideje 6-ról 7-re növelve.
    • Az Invoke mostantól nem kap előnyöket a Sceptertől.
    • A Scepter mostantól Cataclysmet ad a Sun Strike-hoz.
    • 15. szintű Adottság: a -15 mp Cold Snap újratöltődési idő -10 mp-re csökkentve.
    • 20. szintű Adottság: a Kataklizma helyett -10 mp Tornado újratöltődési idő.
    • 25. szintű Adottság: a -16 mp Tornado újratöltődési idő helyett +2 Forged Spirit páncélcsökkentés.

    [[wisp:reworked]]
    • Alappáncél 2-vel növelve.
    • A Tether mostantól 8/16/24/32%-kal lassítja az ellenségeket.
    • Az Overcharge újratöltődési ideje 18-ról 16-ra csökkentve.
    • Az Overcharge mostantól a maximális életerő 0,6/0,8/1/1,2%-át tölti vissza másodpercenként a sebzéscsökkentés helyett. Továbbra is biztosít támadási sebességet. (Megjegyzés: Tetherrel a visszatöltés mindkét célponton alkalmazva van, így a Tether célpontja többet töltődik vissza).
    • 10. szintű Adottság: a +90 arany / perc helyett +5 életerő-töltődés.
    • 15. szintű Adottság: a +8 életerő-töltődés helyett 13% varázslat életlopás.
    • 15. szintű Adottság: „A Spirits lassítást alkalmaz” helyett +120 arany / perc.

    [[jakiro]]
    • Erőnövekedés 2,8-ról 3,0-ra növelve.

    [[juggernaut]]
    • 15. szintű Adottság: a +50 Blade Fury mozgási sebesség +75-re növelve.
    • 20. szintű Adottság: a +100 Blade Fury sebzés / mp +130-ra növelve.

    [[keeper_of_the_light]]
    • A Blinding Light manaköltsége 100/125/150/175-ről 130/145/160/175-re növelve.
    • A Blinding Light varázslási távolsága 575/650/725/800-ról 475/550/625/700-ra csökkentve.
    • A Will-O-Wisp varázslási távolsága 900-ról 800-ra csökkentve.
    • 15. szintű Adottság: a +350 varázslási távolság +250-re csökkentve.

    [[kunkka:scepterreworked]]
    • Az X Marks the Spot újratöltődési ideje 34/26/18/10-ről 38/30/22/14-re növelve.
    • A Ghostship újratöltődési ideje 60/50/40-ről 80/70/60-ra növelve.
    • A Ghostship Rumjának sebzéscsökkentése 40/45/50%-ról 40%-ra alakítva.
    • Scepter átdolgozva. Torrent Storm képességet ad. Aktív, látható vízáradatokat idéz meg 5 másodpercen át 0,25 másodpercenként. Az áradatok egy 1100 nagyságú területen véletlenszerűen jelennek meg körülötted (váltakozó kvadránsokban). Újratöltődési idő: 70. Manaköltség: 250.

    [[legion_commander]]
    • 15. szintű Adottság: a +50 Overwhelming Odds hőssebzés +65-re növelve.

    [[leshrac]]
    • 20. szintű Adottság: a 25% kitérés helyett +400 életerő.

    [[lich:scepterreworked]]
    • A Sinister Gaze mostantól a célpont jelenlegi manájának 10/15/20/25%-át elszívja és neked adja.
    • A Chain Frost pattanásonkénti sebzése 15/20/25-tel növelve.
    • Scepter átdolgozva. A Sinister Gaze mostantól 400 hatóterületű célzott képesség.
    • 25. szintű Adottság: „A támadások 60%-kal lassítják az ellenségeket” helyett „Korlátlan Chain Frost pattanásszám”.

    [[life_stealer:scepterreworked:reworked]]
    • Erőnövekedés 2,9-ről 2,4-re csökkentve.
    • Alap támadási időköz 1,85-ről 1,7-re csökkentve.
    • Alap támadási sebesség 100-ról 140-re növelve.
    • Alapsebzés 7-tel csökkentve.
    • Alappáncél 1-gyel növelve.
    • A Rage mostantól nem növeli a támadási sebességet.
    • A Rage mostantól +15% mozgási sebességet biztosít.
    • Az Open Wounds életlopása 50%-ról 35%-ra csökkentve.
    • A Feast mostantól passzívan +15/30/45/60 támadási sebességet biztosít.
    • A Feast mostantól nem a célpont maximális életereje alapján sebez.
    • A Feast mostantól 1,5/2/2,5/3% életlopást biztosít a célpont maximális életereje alapján.
    • Az Infest mostantól automatikusan átveszi az irányítást a célpont fölött, amikor az megengedett. Az Infest hatása alatt álló hősöknek +30/40/50% mozgási sebességbónusza van, a creepeknek pedig 15/20/25%. A hatása alatt álló egységek +750/1000/1250 életerőbónuszt is kapnak (és ennyivel gyógyulnak).
    • Az Infest mostantól a maximális életerő 3/4/5%-ával gyógyít téged, amíg egy másik egységben vagy ahelyett, hogy kilépéskor egy értékben gyógyítana.
    • Scepter átdolgozva. 20 másodpercre csökkenti az Infest újratöltődési idejét és 600-ra növeli a varázslási távolságot. Az Infest hatása alatt álló célpont megkapja a Rage erősítést (ugyanannyi ideig tart, mint a Rage).
    • 10. szintű Adottság: a +20 támadási sebesség +30-ra növelve.
    • 25. szintű Adottság: a +1% Feast sebzés/életlopás helyett +1,5% Feast életlopás.

    [[lina]]
    • Erőnövekedés 2,2-ről 2,4-re növelve.
    • 10. szintű Adottság: a +125 varázslási távolság +100-ra csökkentve.
    • 10. szintű Adottság: a +30 sebzés +35-re növelve.

    [[lion]]
    • A Mana Drain lassítása 20/24/28/32%-ról 20/25/30/35%-ra növelve.

    [[lone_druid:reworked]]
    • A Spirit Bear harctávja 128-ról 150-re növelve.
    • A Spirit Bear páncéltípusa alapról hősre változtatva.
    • A Spirit Bear támadástípusa alapról hősre változtatva.
    • A Spirit Bearnek mostantól nincs Defender képessége.
    • A Spirit Bear Demolish képessége mostantól 1. szinten érhető el.
    • A Spirit Bear Return képessége mostantól 1. szinten érhető el.
    • A Spirit Bear Entangle képessége mostantól 1. szinten érhető el.
    • A Spirit Bear Entangle képességének időtartama mostantól 0,75/1,5/2,25/3.
    • A Spirit Bear Return képessége mostantól 3 másodperces fenntartott képesség. Újratöltődési idő: 30.
    • A Spirit Bear Demolish képességének épületek elleni többletsebzése mostantól 10/20/30/40%.
    • A Spirit Bear sebzése 35/55/75/95-ről 30-ra csökkentve.
    • A Spirit Bear mostantól a hősöddel együtt szintet lép, és szintenként +5 sebzést kap.
    • A Spirit Bear életereje 1500/2000/2500/3000-ről 1100/1400/1700/2000-re csökkentve.
    • A Spirit Bear mostantól a hősöd szintje alapján szintenként +75 ÉP-t kap.
    • A Spirit Bear Entangling Claws képességének sebzése fizikairól mágikusra változtatva.
    • A Spirit Link mostantól passzív.
    • A Spirit Link mostantól nem gyógyítja a Spirit Beart amikor Lone Druid sebzést okoz.
    • A Spirit Link életlopása 40/50/60/70%-ról 20/35/50/65%-ra csökkentve.
    • A Spirit Link támadási sebessége 20/40/60/80-ról 15/30/45/60-ra csökkentve.
    • True Form átdolgozva. Újratöltődési idő: 100. Közelharcos medvévé alakul. 500/1000/1500 életerőt kap (és varázsláskor gyógyul is) és +10/15/20 páncélt. Megadja neked a Spirit Bear Entangling Roots és Demolish képességét. Közelharci harctávod 225 lesz. Időtartam: 40. Manaköltség: 200.
    • A Savage Roar mostantól a hősödön és a Spirit Bearen is megtörténik, akármelyikre van varázsolva.
    • A Savage Roar hatóterülete 325-ről 375-re növelve.
    • 20. szintű Adottság: a -25 mp Battle Cry újratöltődési idő helyett -40 mp True Form újratöltődési idő.
    • 25. szintű Adottság: „A Battle Cry varázsimmunitást ad” helyett +1000 True Form életerő.

    [[luna:reworked]]
    • Alap erő 2-vel növelve.
    • Alap intelligencia 2-vel növelve.
    • Alapsebzés 3-mal növelve.
    • A Moon Glaives mostantól működik kritikus találatokkal.
    • Lunar Blessing átdolgozva. Mostantól +10/15/20/25% támadási sebzést és +10/15/20/25% összes páncélbónuszt biztosít a szövetséges játékosegységeknek. Lunának 200/400/600/800 éjszakai látómezőt biztosít.

    [[lycan:reworked:scepterreworked]]
    • Howl átdolgozva. Hatására mostantól 2000 hatóterületen belül minden ellenség 5/6/7/8 páncélcsökkentést kap és 25/30/35/40%-kal kevesebb lesz az alapsebzése. 5/6/7/8 másodpercig tart. Újratöltődési idő: 24/22/20/18. Manaköltség: 50.
    • A Howl mostantól a farkasaid körül is varázsolódik.
    • Scepter átdolgozva. Wolf Bite képességet ad. Szövetséges hőst céloz, hogy átváltoztassa azt, Shapeshift jellemzőket adva neki (közelharciakat is). Mindkettőtöknek 30% életlopást ad, és megosztott 30% életlopást a másik gyógyítására, amikor 1200 egységen belül vagytok egymástól. Újratöltődési idő: 80. Manaköltség: 150.

    [[magnataur:scepterreworked]]
    • A Shockwave húzási távolsága 100-ról 150-re növelve.
    • Az Empower területi sebzése 14/34/54/74%-ról 15/25/35/45%-ra csökkentve.
    • Az Empower sebzése 10/20/30/40%-ról 10/15/20/25%-ra csökkentve.
    • Az Empower időtartama 40-ről 38/42/46/50-re alakítva.
    • Az Empower mostantól magadra varázsolva kétszer akkora hatású.
    • A Reverse Polarity mostantól sebez varázsimmunitáson keresztül (a varázsimmunitás-változtatások eredményeképp).
    • Scepter átdolgozva. Mostantól 4 másodpercre csökkenti a Skewer újratöltődési idejét, felére a varázsláspontját és eltávolítja a manaköltséget.
    • 25. szintű Adottság: a +20% Empower sebzés/cleave +15%-ra csökkentve.

    [[mars:reworked]]
    • A God's Rebuke hátralökése mostantól 40% lassítást okoz 1,5 másodpercre.
    • A Bulwark mostantól be/kikapcsolható, amitől elteszed a fegyvered és abba az irányba leszel rögzítve, amerre nézel. Ebben a módban mozgási sebességed 20%-kal alacsonyabb lesz, és a támadási lövedékek 70%-a átirányítódik feléd a szövetségeseid helyett. Csak azokra a támadási lövedékekre hat, amelyek a pajzsod blokkolási szögén belül vannak, és a támadó 800 egységen belül van.
    • Az Arena of Blood mostantól elpusztítja a fákat az aréna területén.

    [[medusa]]
    • Intelligencianövekedés 2,6-ról 3,4-re növelve.
    • A Mystic Snake mostantól 3 másodpercre 30% mozgáslassítást és 50% forduláslassítást alkalmaz.
    • A Mystic Snake mostantól nem lop manát az ellenségtől (de neked továbbra is ad).
    • A Stone Gaze időtartama Medusán 5/6/7-ről 5/5,5/6-ra csökkentve.
    • A Stone Gaze sebzéserősítése 50%-ról 40/45/50%-ra alakítva.
    • A Stone Gaze mostantól 25% mozgási sebességbónuszt biztosít neked.
    • A Stone Gaze hatótávja 1000-ről 1200-ra növelve.
    • 10. szintű Adottság: a +15 sebzés +20-ra növelve.
    • 10. szintű Adottság: a 15% kitérés 20%-ra növelve.
    • 15. szintű Adottság: a +30 támadási sebesség +40-re növelve.

    [[meepo]]
    • 10. szintű Adottság: a +15 sebzés +20-ra növelve.
    • 15. szintű Adottság: a +30 Poof sebzés +40-re növelve.

    [[mirana]]
    • A Sacred Arrow maximális bénítási időtartama 5-ről 3,5/4/4,5/5-re alakítva.

    [[monkey_king]]
    • A Tree Dance újratöltődési ideje 1,2-ről 1-re csökkentve.
    • 10. szintű Adottság: a +300 Tree Dance látómező +400-ra növelve.

    [[morphling]]
    • A Morph-nak mostantól nincs két különböző életerő- és manamennyisége. Az életerő- és manamennyiség százalékos mennyisége megmarad a két alak között.
    • A Morph mostantól alapjellemzőként megadja a Scepteres 50% manaköltség-csökkentést.
    • 15. szintű Adottság: a +30 támadási sebesség +40-re növelve.

    [[naga_siren]]
    • Ügyességnövekedés 3,7-ről 3,5-re csökkentve.
    • 20. szintű Adottság: a -7 mp Ensnare újratöltődési idő -9 mp-re növelve.

    [[furion]]
    • Intelligencianövekedés 3,5-ről 3,7-re növelve.
    • Ügyesség 18 + 3,3-ról 22 + 3,6-ra növelve.

    [[necrolyte:scepterreworked]]
    • A Heartstopper Aura hatótávja 700-ról 800-ra növelve.
    • A Reaper's Scythe sebzése 0,6/0,75/0,9-ről 0,7/0,8/0,9-re növelve.
    • A Reaper's Scythe mostantól nem hatol át a varázsimmunitáson (korábban csak részben hatott a varázsimmunis egységekre).
    • Scepter átdolgozva. Mostantól 10 másodpercre csökkenti a Ghost Shroud újratöltődési idejét és hatására a Heartstopper Aura kétszer annyit sebez, amíg a Ghost Shroud aktív.
    • 20. szintű Adottság: a +70 támadási sebesség helyett +40% Heartstopper Aura töltődéscsökkentés.
    • 25. szintű Adottság: a +0,8% Heartstopper Aura +0,6%-ra csökkentve.

    [[night_stalker]]
    • A Scepteres Void mostantól nem csökkenti az újratöltődési időt.
    • A Scepteres Void bénítási időtartama 0,6-ról 0,5-re csökkentve.
    • 20. szintű Adottság: a +40 mozgási sebesség +35-re csökkentve.

    [[nyx_assassin]]
    • Mozgási sebesség 305-ről 315-re növelve.

    [[ogre_magi]]
    • Alap erő 2-vel csökkentve.
    • A már hatása alatt álló egységet eltaláló Ignite mostantól hozzáad az időtartamhoz, nem csak frissíti azt.

    [[omniknight]]
    • 10. szintű Adottság: a +75 Purification hatóterület +100-ra növelve.

    [[oracle:scepterreworked]]
    • Alap manatöltődés 0-ról 0,5-re növelve.
    • Scepter átdolgozva. A Fortune's End varázslási távolsága 800-zal, hatóterülete 150-nel megnövelve, és a legyökereztetés időtartamának fele bénítás.

    [[obsidian_destroyer:reworked]]
    • Alap támadási időköz 1,7-ről 1,9-re növelve.
    • Az Arcane Orb sebzése 6/7/8/9%-ról 5/7/9/11%-ra alakítva.
    • Az Arcane Orb mostantól nem okoz területi sebzést.
    • Az Arcane Orb mostantól nem lop intelligenciát.
    • Equilibrium lecserélve az Essence Fluxra. Passzívan 25% esélyt biztosít maximális manád 20/30/40/50%-ának helyreállítására, amikor képességet varázsolsz. 6 másodpercre aktiválható, hogy minden általad okozott sebzés 1,75 másodpercre 11/22/33/44%-kal csökkentse az ellenség mozgási sebességét. Újratöltődési idő: 25. Manaköltség: 50.
    • A Sanity's Eclipse mostantól nem az intelligenciakülönbség alapján okoz sebzést.
    • A Sanity's Eclipse mostantól nem szív el manát.
    • A Sanity's Eclipse-nek mostantól 150/225/300 alapsebzése van.
    • A Sanity's Eclipse mostantól a te és az ellenség maximális manája közti különbség 0,4/0,5/0,6-szorosát sebzi.
    • A Sanity's Eclipse mostantól erősítéstölteteket biztosít, amelyek töltetenként 30/40/50 ponttal növelik a maximális manádat. Hősök elleni Arcane Orb találatonként 1, Astral Imprisonment találatonként pedig 3 töltetet kapsz. 35 másodpercig tart, mindegyik töltet feltölti a meglevő példány időtartamát.
    • 20. szintű Adottság: a +2 Sanity's Eclipse szorzó helyett +0,1 Sanity's Eclipse manakülönbség-szorzó.
    • 25. szintű Adottság: a +60 mp Arcane Orb intelligencialopás helyett +2% Arcane Orb sebzés.

    [[pangolier]]
    • 10. szintű Adottság: a +300 Swashbuckle vágási távolság +400-ra növelve.
    • 15. szintű Adottság: a +2 mp Rolling Thunder időtartam +4 mp-re növelve.

    [[phantom_assassin]]
    • 20. szintű Adottság: a +25% Blur kitérés +30%-ra növelve.

    [[phantom_lancer:scepterreworked]]
    • Scepter átdolgozva. Phantom Rush ügyességbónusz időtartama 2-ről 1,5-re csökkentve.
    • Scepter átdolgozva. A Phantom Rush sebességnövelés mostantól mindig elérhető ellenséges egységek támadásakor, az újratöltődéstől függetlenül (az ügyességbónusz továbbra is újratöltődés-korlátos).

    [[phoenix]]
    • Alap erő 2-vel növelve.
    • A Supernova mostantól sebez varázsimmunitáson keresztül (a varázsimmunitás-változtatások eredményeképp).

    [[puck]]
    • Javítottunk egy hibát, ami miatt a parancsok néha nem voltak hatásosak.
    • A Waning Riftnek mostantól 350 varázslási távolsága van (odavisz arra a helyre és elhallgattat).
    • A Dream Coil mostantól okoz egy kezdeti 100/150/200-as sebzést.
    • A Scepteres Dream Coil mostantól sebez varázsimmunitáson keresztül (a varázsimmunitás-változtatások eredményeképp).
    • 10. szintű Adottság: a +6 minden tulajdonság helyett Phase Shift támadás (azonnal indít egy támadást a Phase Shift varázslásakor a harctáv + 200 távolságon belüli egységekre).
    • 10. szintű Adottság: a +150 varázslási távolság +200-ra növelve.

    [[pudge:scepterreworked]]
    • A Flesh Heap életerő-töltődése 6/9/12/15-ről 4/7/10/13-ra csökkentve.
    • A Rot önsebzése mostantól nem halálos.
    • A Dismember mostantól sebez varázsimmunitáson keresztül (a varázsimmunitás-változtatások eredményeképp).
    • Scepter átdolgozva. 11-re csökkenti a Dismember újratöltődési idejét. Lehetővé teszi, hogy szövetségest célozz a Dismemberrel, amitől azonnal lenyeled őt és másodpercenként maximális életerejének 4%-ával gyógyítod. A szövetséges egy parancs kiadásával előjöhet, amikor akar.
    • 20. szintű Adottság: a +15% újratöltődés-csökkentés helyett -5 mp Meat Hook újratöltődési idő.
    • 25. szintű Adottság: a +3 mp Dismember időtartam helyett a Dismember duplán sebez/gyógyít.

    [[pugna]]
    • A Nether Ward mostantól 50 alapsebzést alkalmaz azon varázslatokra, amelyek beindítják.
    • A Nether Ward skálázódó értékei 1,25/1,5/1,75/2-ről 1/1,25/1,5/1,75-re csökkentve.
    • A Nether Ward mostantól csak olyan dolgokra aktiválódik, amelyek hatnak a Magic Stickre.

    [[queenofpain]]
    • Ügyességnövekedés 2,2-ről 2,5-re növelve.
    • A Scream of Pain hatótávja 475-ről 525-re növelve.

    [[razor:reworked]]
    • Unstable Current lecserélve a Storm Surge-re. Passzív aura. 4/6/8/10% mozgási sebességet ad a közeli szövetségeseknek. A hősödön kétszer akkora a hatása.
    • Az Eye of the Storm mostantól passzívan 3 másodpercenként 500-as sugárban megráz körülötted minden egységet 80/110/140 sebzést okozva. Továbbra is megvan az aktív összetevője.
    • A Static Link hatására Razor mostantól folyamatosan az összekapcsolt célpontot támadja. Ez idő alatt más célpontokat nem tudsz támadni. Támadásod mozgás közben automatikusan, megszakítás nélkül történik (mindaddig, amíg szabályos a támadás).
    • A Static Link elszívása 7/14/21/28-ról 7/12/17/22-re csökkentve.
    • A Static Link elszívási időtartama 8-ról 5/6/7/8-ra alakítva.
    • Javítottuk, hogy az Eye of the Storm éteri egységeket célzott, amikor nem tud ártani nekik.
    • 15. szintű Adottság: a +7 Static Link sebzéslopás +6-ra csökkentve.
    • 15. szintű Adottság: a +4% Unstable Current mozgási sebesség helyett +12 erő.
    • 25. szintű Adottság: a +200 Unstable Current sebzés helyett +200 Eye of the Storm passzív sebzés.

    [[riki:reworked]]
    • Ügyesség 30 + 2,5-ről 18 + 1,4-re alakítva (alapsebzés változatlan).
    • Erőnövekedés 1,9-ről 2,4-re növelve.
    • Alapsebzés 8-cal növelve.
    • Alap életerő-töltődés 1-ről 2-re növelve.
    • Alap páncél 2-vel növelve.
    • Alap mozgási sebesség 290-ről 315-re növelve.
    • A Smoke Screen mostantól nem lassít (korábban 8/12/16/20% volt).
    • A Smoke Screen mostantól nem csökkenti a látómezőt.
    • A Smoke Screen elvétése 10/30/50/70%-ról 25/35/45/55%-ra alakítva.
    • A Smoke Screen hatósugara 325-ről 280/310/340/370-re alakítva.
    • A Smoke Screen újratöltődési ideje 17/15/13/11-ről 20/17/14/11-re növelve.
    • A Blink Strike-nak mostantól 2 töltete van (25/20/15/10 töltet-helyreállítási idővel).
    • A Blink Strike sebzése 75/90/105/120-ról 25/50/75/100-ra csökkentve.
    • Mostantól a Cloak and Dagger az ultimate. 4/3/2 eltűnési késleltetése van. Mostantól nincs életerő-töltődés bónusza. A Backstab sebzése 1/1,5/2-szeres.
    • A Tricks of the Trade mostantól alap képesség. 2 másodperc alatt 4-szer támad, sebzésed 55/70/85/100%-át okozva. Véletlenszerű egységeket talál el, creepeket is beleértve. Varázslási távolság: 400. Hatósugár: 450. Újratöltődési idő: 21/18/15/12. Manaköltség: 50.
    • Scepteres Tricks of the Trade frissítve. 1000 varázslási távolság, +1 másodperc időtartam, +2 támadás, céloz szövetséges egységeket.
    • 10. szintű Adottság: a +8 ügyesség helyett +25 támadási sebesség.
    • 10. szintű Adottság: a +6 életerő-töltődés +8-ra növelve.
    • 15. szintű Adottság: a -8 mp Smoke Screen újratöltődési idő -5 mp-re csökkentve.
    • 15. szintű Adottság: a „+20% esély 150%-os kritikus támadásra” helyett +35 sebzés.
    • 20. szintű Adottság: a +0,3 Backstab szorzó +0,5-re növelve.
    • 25. szintű Adottság: a +300 Tricks of the Trade hatóterület helyett -7 mp Tricks of the Trade újratöltődési idő.

    [[rubick]]
    • Alappáncél 1-gyel növelve.
    • 15. szintű Adottság: a +60 Fade Bolt hős sebzéscsökkenés +75-re növelve.

    [[sand_king]]
    • Alap támadási sebesség 100-ról 110-re növelve.

    [[shadow_demon]]
    • A Demonic Purge mostantól sebez varázsimmunitáson keresztül (a varázsimmunitás-változtatások eredményeképp).

    [[nevermore:reworked]]
    • A Requiem of Souls végső sugara 425-ről 350-re csökkentve.
    • A Requiem of Souls mostantól nem csökkenti a támadási sebzést.
    • A Requiem of Souls hatására az egységek mostantól hullámtalálatonként 0,6 másodpercre (legfeljebb 2,2 másodpercig) menekülnek Shadow Fiendtől. Halál okozta Requiem of Souls esetén nem történik meg.

    [[shadow_shaman]]
    • A Mass Serpent Ward sebzése 50/75/100-ról 50/80/110-re növelve.
    • 25. szintű Adottság: a +50 Mass Serpent Ward sebzés +40-re csökkentve.

    [[silencer:scepterreworked:reworked]]
    • Ügyességnövekedés 3-ról 2,4-re csökkentve.
    • Támadási lövedéksebesség 1000-ről 900-ra csökkentve.
    • A Glaives of Wisdom mostantól átmenetileg 1/1/2/3 intelligenciát lop 10/20/30/40 másodpercre.
    • A Glaives of Wisdom sebzése 25/45/65/85%-ról 15/35/55/75%-ra csökkentve.
    • A Last Word alapsebzése 75/150/225/300-ról 80/120/160/200-ra alakítva.
    • A Last Word mostantól többletsebzést okoz a te és a célpont intelligenciája közti különbség 1,5/2/2,5/3-szorosa alapján.
    • Scepter átdolgozva. A Last Word 600 hatóterületű területi varázslat lesz.

    [[skywrath_mage]]
    • Az Ancient Seal varázslási távolsága 750-ről 700/750/800/850-re alakítva.
    • 15. szintű Adottság: a -8 mp Ancient Seal újratöltődési idő -9 mp-re növelve.

    [[slardar]]
    • A Scepteres Slithereen Crush hatóterülete 550-ről 600-ra növelve.

    [[slark:scepterreworked]]
    • Scepter átdolgozva. A Pounce-nak mostantól két töltete van, és kétszer akkora távolságot tesz meg dupla sebességgel.

    [[spectre]]
    • A Dispersion mostantól sebez varázsimmunitáson keresztül (a varázsimmunitás-változtatások eredményeképp).

    [[sniper:scepterreworked]]
    • A Shrapnel sebzése 15/35/55/75-ről 20/40/60/80-ra növelve.
    • Scepter átdolgozva. 2-ről 1-re csökkenti az Assassinate varázslási idejét és hatására az 1,8 másodpercre magatehetetlenné teszi a célpontot.
    • Javítottuk, hogy az Assassinate áthatolt a varázsimmunitáson, ha azt akkor kaptad, amikor a lövedék már repült.
    • 20. szintű Adottság: a -1,5 mp Assassinate varázslási idő helyett +30 Shrapnel sebzés.

    [[spirit_breaker]]
    • A Greater Bash mostantól sebez varázsimmunitáson keresztül (a varázsimmunitás-változtatások eredményeképp).
    • A Nether Strike mostantól sebez varázsimmunitáson keresztül (a varázsimmunitás-változtatások eredményeképp).

    [[storm_spirit]]
    • 25. szintű Adottság: (Az Overload áthatol a varázsimmunitáson) mostantól sebez varázsimmunitáson keresztül (a varázsimmunitás-változtatások eredményeképp).

    [[sven:reworked:scepterreworked]]
    • Warcry átdolgozva. Hatására a 700 távolságon belüli szövetséges hősöknek 6/9/12/15-tel nő a páncélja és 12/16/20/24 többletsebzést kapnak. Továbbá, 6/10/14/18%-kal növeli a te mozgási sebességedet. 8 másodpercig tart. Újratöltődési idő: 36/32/28/24. Manaköltség: 60.
    • Scepter átdolgozva. A Storm Hammer +500 varázslási távolságot kap, és te is vele mozogsz. Becsapódáskor automatikusan támadást hajtasz végre az elsődleges célponton.

    [[techies]]
    • A Proximity Mine-nak mostantól 3 töltete van, 15 másodperces töltet-helyreállítási idővel.
    • A Scepter hatására mostantól az aknavarázslási távolságod is nő 400-zal.

    [[templar_assassin]]
    • A Psi Blades szóródási szélessége 75-ről 90-re növelve.
    • A Psionic Projection újratöltődési ideje 30-ról 15-re csökkentve.

    [[terrorblade]]
    • A Reflection mostantól területre ható célzott képesség. 700 varázslási távolsága és 475 hatóterülete van.
    • A Conjure Image elszenvedett sebződése 360%-ról 320%-ra csökkentve.

    [[tidehunter]]
    • A Kraken Shell sebzéskivédése 12/24/36/48-ról 5/10/20/40-re csökkentve (összeadódik a passzív alap sebzéskivédéssel).

    [[shredder]]
    • Ügyességnövekedés 1,3-ról 1,6-ra növelve.

    [[tinker]]
    • Alap erő 17-ről 18-ra növelve.
    • Alap manatöltődés 0,25-ről 0,75-re növelve.

    [[tiny]]
    • Alap mozgási sebesség 290-ről 310-re növelve.
    • Alapsebzés 15-tel csökkentve.
    • A Tree Grabnek mostantól nincsenek töltetei.
    • A Tree Grab hatására mostantól 25-tel lassabban mozogsz.
    • A Tree Grab többletsebzése mostantól nem működik beáldozáskor (a beáldozásnak területi sebzése már eddig sem volt).
    • A Tree Grab épületsebzése 80/120/160/200%-ról 50/80/110/140%-ra csökkentve.
    • 20. szintű Adottság: a -7 mp Tree Grab újratöltődési idő helyett +20 erő.

    [[treant:reworked]]
    • Alap mozgási sebesség 270-ről 280-ra növelve.
    • Living Armor átdolgozva. Mostantól 700 varázslási távolságú varázslat. Mindig 8 másodpercig tart. 7/10/13/16 páncélt biztosít és az időtartam alatt 60/120/180/240 életerőt tölt vissza.
    • A Living Armor varázsláspontja 0,5-ről 0,4-re csökkentve.
    • A Living Armor újratöltődési ideje 30/24/18/12-ről 26/22/18/14-re alakítva.
    • Leech Seed átdolgozva. Mostantól önmagadra varázsolt varázslat. 0,5 másodpercenként életerőt szív el egy véletlenszerű, 700 távolságon belüli ellenségtől, és visszatölti a te életerődet. A hatás alá került ellenségeket minden impulzussal 0,5 másodpercre 26/34/42/50%-kal lassítja. A hősöket részesíti előnyben. 5 másodpercig tart. Másodpercenkénti életlopás: 15/30/45/60. Időtartam: 5. Újratöltődési idő: 16. Manaköltség: 80.
    • Nature's Guise lecserélve a Nature's Graspre. Egy helyet céloz, indákat hozva létre feléje. Ha egy inda fához ér, az összes inda 50%-kal nagyobb hatást fejt ki. Az indák 25/30/35/40%-kal lassítják az ellenséges hősöket és másodpercenként 30/40/50/60 sebzést okoznak. Creepeken fele annyit sebez. Az indák legfeljebb 12 másodpercig tartanak. Varázslási távolság: 1500. Újratöltődési idő: 20. Manaköltség: 60/70/80/90.
    • Az Overgrowth időtartama 3,5/4,25/5-ről 3/4/5-re csökkentve.
    • Az Overgrowth mostantól az alap képesség részeként okoz 50/75/100 másodpercenkénti sebzést, nem a Scepter adja.
    • Az Overgrowth mostantól sebez varázsimmunitáson keresztül (a varázsimmunitás-változtatások eredményeképp).
    • 10. szintű Adottság: a +2 Living Armor kivédési alkalom helyett +60 Living Armor gyógyítás.
    • 15. szintű Adottság: „A fák 2 másodperc alatt nőnek ki újra” helyett +30 Nature's Grasp sebzés / mp.
    • 20. szintű Adottság: a +2 mp Nature's Guise legyökereztetés helyett Tree Walking képességet kap.
    • 20. szintű Adottság: a +50 Leech Seed sebzés/gyógyítás +40-re csökkentve.
    • 25. szintű Adottság: a +350 Eyes In The Forest és Overgrowth hatóterület helyett +100 Overgrowth sebzés / másodperc.

    [[troll_warlord]]
    • Ügyességnövekedés 2,9-ről 3,3-ra növelve.
    • A Berserker's Rage Ensnare esélye 10/12/14/16%-ról 14/16/18/20%-ra növelve.

    [[tusk]]
    • Alap mozgási sebesség 305-ről 310-re növelve.
    • Alap életerő-töltődés 0-ról 0,5-re növelve.
    • A Walrus Kick mostantól sebez varázsimmunitáson keresztül (a varázsimmunitás-változtatások eredményeképp).
    • 15. szintű Adottság: a +350 életerő +400-ra növelve.
    • 20. szintű Adottság: a -6 mp Ice Shards újratöltődési idő -8 mp-re növelve.

    [[abyssal_underlord]]
    • Ügyességnövekedés 1,3-ról 1,6-ra növelve.
    • Alappáncél 1-gyel növelve.
    • Az Atrophy Aura sebzéscsökkentése 7/18/29/40%-ról 5/15/25/35%-ra csökkentve.
    • 15. szintű Adottság: a +125 varázslási távolság +150-re növelve.

    [[undying:reworked]]
    • Alappáncél 1-gyel csökkentve.
    • A Soul Rip manaköltsége 80/95/110/125-ről 100/110/120/130-ra növelve.
    • A zombik ütközési mérete lecsökkentve.
    • Flesh Golem átdolgozva. Mostantól 30/40/50%-kal növeli az erődet. Támadásaid 30/35/40%-kal lassítják az ellenséget és 5 másodpercig 15/25/35 másodpercenkénti sebzést okoznak. A zombik a támadásgyengítés hatása alatt álló egységen kétszer annyit sebeznek. Újratöltődési idő: 125. Időtartam: 30. Manaköltség: 100/125/150.
    • 10. szintű Adottság: a +8 életerő-töltődés +6-ra csökkentve.

    [[ursa]]
    • Alap mozgási sebesség 325-ről 315-re csökkentve.
    • Az Earthshock hatására mostantól 250 egységet előreugrasz és a földre csapsz.
    • Az Earthshock újratöltődési ideje 5-ről 9/8/7/6-ra növelve.

    [[vengefulspirit:reworked:scepterreworked]]
    • A Wave of Terror látómező időtartama 3-ról 4-re növelve.
    • Vengeance Aura átdolgozva. Mostantól +60/100/140/180 harctávot és +4/8/12/16 elsődleges tulajdonságot ad a játékosegységeknek.
    • A Vengeance Aura illúziói mostantól erős illúziónak számítanak, és nem lehet őket varázslatokkal azonnal megölni.
    • A Nether Swap mostantól működik sebezhetetlen/alvó célpontok ellen.
    • Scepter átdolgozva. A Nether Swap mostantól félelmet alkalmaz a területen, ahol földet érsz, 700-as hatósugárban, 2 másodpercre.
    • 15. szintű Adottság: a -6 mp Wave of Terror újratöltődési idő helyett -3,5 mp Magic Missile újratöltődési idő.
    • 20. szintű Adottság: a -6 mp Magic Missile újratöltődési idő helyett „A Vengeance Aura illúziók varázsolnak”.
    • 20. szintű Adottság: a +15% Vengeance Aura sebzés helyett +10% Vengeance Aura tulajdonságok.
    • 25. szintű Adottság: (A Magic Missile áthatol a varázsimmunitáson) mostantól sebez varázsimmunitáson keresztül (a varázsimmunitás-változtatások eredményeképp).

    [[venomancer]]
    • A Poison Sting mostantól 30%-kal csökkenti a töltődést.
    • A Poison Nova mostantól nem hatol át a varázsimmunitáson. (Megjegyzés: az erősítést továbbra is megadja, és nem megszüntethető, de nincs hatása).

    [[viper:reworked]]
    • Alap támadási sebesség 100-ról 120-ra növelve.
    • A Poison Attack hatótávja 600-ról 600/640/680/720-ra növelve.
    • Poison Attack átdolgozva. 3/5/7/9%-kal csökkenti a mágiaellenállást, 6/8/10/12%-kal a mozgási sebességet és másodpercenként 4/8/12/16 sebzést okoz. A gyengítés mostantól ötször növelhető, minden alkalommal frissítve az időtartamot (nem önálló gyengítések). 4 másodpercig tart. Manaköltség: 20. Újratöltődési idő: 0.
    • A Nethertoxin újratöltődési ideje 6-ról 14-re növelve.
    • A Nethertoxin mostantól nem csökkenti a mágiaellenállást.
    • A Nethertoxin mostantól növekvő mennyiségű sebzést okoz, minél tovább marad a célpont folyamatosan a területen. Az alapsebzés 15/20/25/30 másodpercenkénti sebzés, ami 60/80/100/120-ig nő. A maximális sebzés elérése 4 másodpercet igényel. Sebzési időköz: 0,5.
    • A Nethertoxin hatósugara 380-ról 400-ra növelve.
    • A Nethertoxin Break fej fölötti effektje mostantól csak hősökön jelenik meg.
    • A Viper Strike mostantól sebez varázsimmunitáson keresztül (a varázsimmunitás-változtatások eredményeképp).
    • 20. szintű Adottság: „A Poison Attack épületekre is hat” helyett +90 sebzés.
    • 25. szintű Adottság: a +160 sebzés helyett „A Poison Attack épületekre is hat”.

    [[visage]]
    • A Stone Form segítő képessége a hősödön mostantól területet céloz, amitől a célterülethez legközelebbi familiáris megmozdul, és Stone Formot varázsol azon a helyen.

    [[warlock]]
    • 15. szintű Adottság: a +60% TP-szerzés +50%-ra csökkentve.
    • 25. szintű Adottság: „Varázsimmunitás a Chaotic Offering Golemeinek” helyett „100% mágiaellenállás a Chaotic Offering Golemeinek”.

    [[weaver]]
    • A Shukuchi mostantól nem ad Sietséget.
    • A Shukuchi mostantól eltávolítja a sebességkorlátot, lelassíthatatlan leszel tőle és 225 sebességbónuszt biztosít.

    [[windrunner]]
    • A Focus Fire támadási sebessége 450-ről 475-re növelve.
    • 20. szintű Adottság: „A Windrun láthatatlanságot ad” helyett -20% Focus Fire sebzéscsökkentés.
    • 25. szintű Adottság: a -20% Focus Fire sebzéscsökkentés helyett „A Windrun láthatatlanságot ad”.

    [[winter_wyvern]]
    • A Winter's Curse mostantól nem csökkenti a célpontnak okozott sebzést Winter Wyverntől vagy az egységeitől.

    [[witch_doctor]]
    • A Maledict mostantól nem hatol át a varázsimmunitáson. (Továbbra is alkalmazza az erősítést és nem megszüntethető, de nincs hatása.)

    [[skeleton_king:reworked]]
    • A Mortal Strike csontvázak sebzése 35-40-ről 30-35-re csökkentve.
    • A Vampiric Aura mostantól nem hat creepekre (a csontvázaidra továbbra is hat).
    • A Vampiric Aura életlopása 18/22/26/30%-ról 6/12/18/24%-ra csökkentve.
    • A Vampiric Aura mostantól +6/12/18/24 sebzést biztosít (csontvázaknak fele annyit).

    [[zuus]]
    • A Nimbus manaköltsége 275-ről 325-re növelve.
    • 25. szintű Adottság: a +155 Arc Lightning sebzés +145-re csökkentve.