A
Tavaszi Nagytakarítás
frissítés
TARTALMAZZA EZEKET A VÁLTOZÁSOKAT

FELSZERELÉSVÁLTOZÁSOK

  • Alt-kattintva tárgyakra a felszerelésben értesíti a csapatodat, hogy az adott tárgy kész, újratöltődik, vagy mana kell hozzá.
  • A Gyorsvétel mutatja a készlet újratöltődési idejét azon tárgyaknál, melyek nincsenek raktáron.
  • A Gyorsvétel vásárlási gyorsbillentyűje az első megfelelő tárgyat veszi meg. [?]
    Ez kihagyja a titkos bolti tárgyakat, hacsak a játékos vagy a csapat futárja nincs a titkos bolt hatótávjában.
  • A tárgyvásárlási értesítések mostantól felugró képként jelennek meg a jobb oldalon.
  • A Talon „IDE MINDET” lehetősége mostantól elérhető, miközben a hős halott.
  • Alt-kattintva olyan tárgyakra, melyekhez gyülekezés lehet szükséges (Arcane Boots, Smoke of Deceit, Mekansm) mostantól gyülekezési üzenetet küld, és pingeli a helyedet.
  • Az Alt-kattintás mostantól működik olyan passzív képességeken, melyeknek újratöltődési ideje lehet (pl. Wraith King Reincarnationje).
  • Jobb kattintásos lehetőséget adtunk hozzá a felszerelés tárgyainak talonba mozgatásához, ami akkor érhető el, amikor a kút hatótávon belül van.
  • A Gyorsvétel különböző keretekkel mutatja azokat a tárgyakat, amikre a játékosnak van elég aranya, de nem tudja megvenni őket a titkos bolt távolsága vagy a készlet újratöltődése miatt.
  • Minden javasolt tárgyösszeállítás frissítve lett.

KEZELŐFELÜLET-VÁLTOZÁSOK

  • Hozzáadtunk egy képernyőeffektet halál közben (a beállításokban ki-/bekapcsolható).
  • Amikor egy, a játékos irányítása alatt álló egység meghal, mostantól nem törlődik automatikusan annak kiválasztása, és nem tér vissza az irányítás a hősegységre.
  • Mostantól küldhető a játékosoknak barátkérelem a játékon belüli eredménytáblán keresztül is.
  • Mostantól az összes csatapont- és eseménypont-bónusz meg lesz jelenítve a játékban, miután minden játékos csatlakozott.
  • Mostantól jelzést kapnak a nézők, amikor az Aegis of the Immortalt felveszik vagy ellopják.
  • Hozzáadtunk egy erősítésikont Ember Spirit Fire Remnantjának időzítőjéhez.
  • Necrophos Aghanim's Scepteres Reaper's Scythe képessége mostantól mutatni fogja a hőssávon, hogy a visszavétel tiltva van.
  • Hozzáadtunk egy párbeszédablakot az oktatáshoz, ami engedi, hogy a felhasználók megfordítsák a HUD-ot, a jobb oldalon mutatva a minitérképét. (Ezt a beállításokban is meg lehet változtatni.)
  • Hozzáadtunk egy kifejezés alapú megerősítő ablakot a fontos, megsemmisítő jellegű gazdasági műveletekhez. (Mint például a Mesteri Kézműveskalapács használata Halhatatlan vagy Titokzatos tárgyakon.)
  • Hozzáadtunk egy fej fölötti effektet az Ogre Frostmage semleges creep Ice Armor képességéhez.

EGYÉB FUNKCIÓK

  • Új megjelenés a Beállítások menü kezelőfelületének.
  • Mostantól a ligameccsek összes kezelőfelületi eleme a hivatalos játékosneveket használja a Steam nevek helyett.
  • A játékkliens mostantól ellenőrzi a szerverek hozzád viszonyított ping értékeit, és az eredményt megjeleníti a régióválasztó képernyőn.
  • A Meccsnézés menü Bajnokságok füle mostantól Prémium, Hivatásos, és Amatőr kategóriákba sorolja a ligákat. Az amatőr ligák hely szerint is rendezve vannak, hogy könnyebben megtaláld a közeledben zajló bajnokságokat.
  • Amikor a társaságvezető privát várót hoz létre, vagy csatlakozik egyhez, a társaság tagjai is abba a váróba kerülnek.

MŰHELY

  • Gazdasági tárgyakhoz nemrég felbontott modellek: Terrorblade, Timbersaw, Venomancer, Treant Protector, Magnus, Lifestealer, Clockwerk, Vengeful Spirit, Elder Titan és Puck.
  • Hozzáadtuk, illetve javítottuk az arcmozgást a következő tárgyaknál: Invoker - „A Sötét Mágia Kabalistája”, Lifestealer - „A Kiéhezett Ördög Díszruhája”, Faceless Void - „Ősi Kultista”, valamint Lycan - „A Farkasvadász”, „A Nagy Szürke” és „Az Új Évszak Átka”
  • Szárnyanimációt adtunk hozzá Puck tárgykiosztási animációjához, és javítottuk Puck elcsúszott LOD kézhálóját.
  • Javítottuk Timbersaw elcsúszott fűrészanimációját és tétlen mozgását.
  • Javítottuk a Kétéltű Poronty futár méretarányát.
  • Igazítottunk a következő modellek befoglaló téglalapjain, hogy jobban illeszkedjenek az alapértelmezett modellekhez: Nature's Prophet treantjai, Lone Druid Spirit Bearjei, Lycan ultimate alakja és farkasai, Broodmother Spiderlingjei és Invoker Forged Spiritjei.
  • Igazítottunk Warlock Golemeinek befoglaló téglalapjain, hogy jobban illeszkedjenek az alapértelmezett Goleméhez.
  • Igazítottunk a wardok határolódobozain és befoglaló téglalapjain, hogy jobban illeszkedjenek az alapértelmezett wardokhoz.
  • Javítottuk a betöltőképernyő-képek importálási hibáját, amikor az előnézeti kép a lemezen írásvédett.
  • Frissítettük Clockwerk SMD műhely-referenciafájljait, hogy a legújabb alap pózt használja. Ez javítja a rosszul pozicionált rakétát és fegyvert.
  • Frissítettük Lifestealer alacsony erőszaktartalmú modelljét.

ÚJ KINCSEK

Két új kincs került hozzáadásra (A Baljós Misztikumok Kincse és A Kozmikus Mélység Kincse) melyek vadonatúj szetteket tartalmaznak, ritka lehetőséggel egy új futárra vagy egy új Clockwerk szettre. Azonban, a korábbi kincsektől eltérően, nincs szükség pecsétre vagy tárgydobásra. Ezek a kincsek közvetlenül a Dota 2 Áruházból vagy a Dota 2 kliensből vásárolhatók meg. Miután a tiéd, csak ki kell nyitnod, hogy megkapd a szettek egyikét. A kincsek cserélhetők, és közzétehetők a Steam Közösségi Piacon is.

TARTALMAZZA EZEKET A HIBAJAVÍTÁSOKAT

KEZELŐFELÜLET HIBAJAVÍTÁSOK

  • Javítottunk egy hibát, aminél folyamatban lévő játékot nézve a csapatpontszám néha nullát mutatott.
  • Javítottunk egy esetet, aminél eltűnt a futár újraéledési ideje.
  • Javítottuk, hogy a kijelölési csoportok közti nagyon gyors váltás helytelenül dupla kattintásként regisztrálódott az egyik csoportra.
  • Javítottuk, hogy Meepo nettó értéke játék nézése közben nem működött a lenyíló statisztikáknál.
  • Nature's Prophet Teleportation képességének, Boots of Traveljének és Town Portal Scrolljának megszakítása mostantól megfelelően eltávolítja a teleportikont a minitérképről.
  • Javítottuk, hogy receptekre Alt-kattintás a boltban nem a helyes üzenetet jelenítette meg.
  • Javítottuk, hogy a betöltőképernyők homályosan jelentek meg, ha a képbeállításokban le volt véve a textúraminőség.
  • Javítottuk, hogy a tárgyelőnézet nem működött olyan hős és nem-hős tárgyakat is tartalmazó csomagoknál, mint például a „Játék Szabadsága Gyűjtői Csomag”.
  • Javítottunk egy hibát, hogy egy kincsből az összes tárgyat megkapva azok ismét elérhetőnek látszódjanak belekukucskáláskor.
  • Javítottuk, hogy a Vésetes ékkövek számlálóját nem lehetett nullázni.
  • Javítottuk, hogy a hős forgatása alaphelyzetre állt vissza, amikor új tárgyat szereltél fel a tárgykiosztásban.
  • Javítottuk, hogy egy tárgyat a Fegyvertárból felszerelve az nem látszott, amikor először próbáltad megnézni a tárgykiosztásban.
  • Javítottunk egy esetet, aminél a Hősbemutatót használva és egy ellenséges játékosra kattintva az megmutathatta a hős tapasztalati értékét és a Talonban lévő tárgyait.
  • Javítottuk a fegyvertári előnézetet a modellt lecserélő tárgyaknál (pl. Spirit Bear, Warlock Golemje).
  • Ideiglenes Színjátszó ékkő előnézetekor Terrorblade „A Belső Mélység Fraktál Szarvai” Titokzatosánál a foglalatkészítési felület mostantól a hely előnézeti színt mutatja.
  • Javítottuk Abaddon hiányzó szerepeit.
  • Javítottuk, hogy a Dota TV rendezője túl nagy fontosságúként kezelte Ancient Apparition ultimate képességét.
  • Javítottuk, hogy Drow Ranger „Elhallgattatott ellenség” vésetes számlálója nem működött az új elhallgattatás képességével.


HANG/LÁTVÁNY HIBAJAVÍTÁSOK

  • Javítottuk, hogy Earth Spirit hangja nem játszódott le születés közben, vagy amikor Stone Remnantot varázsolt.
  • Pugna Nether Blast képességének varázslás előtti hangja mostantól csak a szövetségeseknek játszódik le.
  • Javítottunk egy problémát, aminél Ursa Overpower képességének varázslási hangja lejátszódott az ellenségeknek, ha még mindig aktív volt, amikor kilépett a háború ködéből.
  • A Daedalus kritjei mostantól hangot játszanak le a célegység eltalálásakor.
  • Javítottuk, hogy néhány vizuális effekt helytelenül megjelent a háború ködében.
  • Javítottuk, hogy a következő képességek egyes hangelemei figyelmen kívül hagyták a háború ködét:
    • Bloodseeker Rupture képessége
    • Centaur Warrunner Double Edge képessége
    • Clockwerk Rocket Flare képessége
    • Dark Seer Vacuum képessége
    • Death Prophet Silence képessége
    • Earth Spirit Stone Remnant képessége
    • Invoker Sun Strike képességének becsapódása
    • Jakiro Ice Path képessége
    • Jakiro Macropyre képessége
    • Keeper of the Light Blinding Light képessége
    • Leshrac Split Earth képessége
    • Lina Light Strike Array képessége
    • Night Stalker Void képessége
    • Night Stalker Crippling Fear képessége
    • Outworld Devourer Sanity's Eclipse képessége
    • Pugna Nether Blast képessége
    • Shadow Shaman Mass Serpent Ward képessége
    • Silencer Curse of the Silent képessége
    • Skywrath Mage Mystic Flare képessége
    • Spirit Breaker Nether Strike képessége
    • Treant Protector Leech Seed képessége
    • Treant Protector Overgrowth képessége
    • Tusk Ice Shards képessége
    • Undying Decay képessége
    • Witch Doctor Paralyzing Cask képessége


LINUX/MAC HIBAJAVÍTÁSOK

  • [Linux/Mac] Javítottuk a csillámló grafikai hibákat, amikor a fényvisszaverődés be volt kapcsolva az Intel grafikai eszközöknél.
  • [Linux] Javítottuk, hogy a meccs készenlétét jelző hang néha nem játszódott le, amikor a „Hang az Asztalon is” beállítás be volt kapcsolva.
  • [Linux] A meccs készenlétét jelző hang mostantól az „aplay” külső parancs használatával kerül lejátszásra, amikor a „Hang az Asztalon is” beállítás ki van kapcsolva.


JÁTÉKMENET HIBAJAVÍTÁSOK

  • Mostantól nem látod a fák elpusztulását, ha rejtve vannak a háború ködében.
  • Javítottuk a hibát, ami megakadályozta a wardok lehelyezését nemrég elpusztult épületek helyén.
  • Javítottunk egy hibát, aminél ha több ward is (például a Plague Wardok esetében) olyan célpont támadására volt utasítva, ami néhány wardnak harctávon kívül volt, akkor egyik ward sem támadta a célpontot. Mostantól a harctávon belüli wardok megfelelően fogják támadni a célpontot.
  • Frissítettünk különféle idejétmúlt tárgy- és képességleírásokat.
  • Javítottuk, hogy nem lehetett anélkül kisétálni a Power Cogsból, hogy ne talált volna el újra.
  • Javítottuk, hogy Ember Spirit Sleight of Fist képessége nem okozott sebzést, ha lefegyverzés közben volt varázsolva.
  • Javítottuk, hogy a Hex kikapcsolta Bristleback Bristleback passzív képességét.
  • Javítottuk, hogy Magnus Skewer képessége azután is behúzta az egységeket, hogy Io ultimate képessége áthelyezte őt.
  • Javítottunk hibákat, amik lehetővé tették a hősöknek, hogy figyelmen kívül hagyják Axe Berserker's Call és Legion Commander Duel képességét.
  • Javítottuk, hogy Timbersaw Chakram képessége a kelleténél 5%-kal kisebb értékkel lassította az ellenségeket.
  • Javítottunk egy hibát, aminél Witch Doctor Death Ward képességének lövedékei nem sebeztek vagy pattantak tovább, miután a Death Ward fenntartása meg lett szakítva.
  • Phoenix Icarus Dive képességét mostantól megfelelően megállítja Faceless Void Chronosphere-je.
  • Javítottuk, hogy az Urn of Shadows mindig a legközelebbi hősnél kapjon töltetet.
  • Javítottunk egy hibát, ami megakadályozta, hogy Lone Druid Spirit Bearje tárgyakat tudjon kivenni a talonból.
  • Azon egységek, melyek nem a helyi játékos birtokában vannak (mint például a lecsatlakozott szövetséges hősök) nem számítanak bele a Tabbal váltott csoportokba.
  • Javítottunk egy hibát Ember Spiritnél, aminek hatására beszorulhatott és képtelen volt mozogni.
  • Javítottuk, hogy Invoker Chaos Meteor képessége megfelelően adja össze a több meteort.
  • Javítottuk a bolti készlet kezelését Observer Ward vásárlásakor, ha ellenséges Observer Wardok vannak a felszerelésedben.
  • Javítottuk, hogy a Dupla sebzés rúna aktiválódott az összes szövetséges, lecsatlakozott hősön, ha egy lecsatlakozott hős vette fel.
  • Javítottunk egy hibát, ami lehetővé tette az átalakult hősöknek, hogy a barlangon kívülről támadják Roshant (elsősorban Tinyt, Dragon Knightot, Terrorblade-et és Rubickot érinti).
  • Javítottuk, hogy Spirit Breaker nem folytatta a Greater Bash-sal eltalált célpontok automatikus támadását.
  • Javítottuk, hogy Sand King Epicenter képessége megszűnt, miután meghalt Ancient Apparition Ice Blast képességének széttörési hatásától.
  • Javítottuk, hogy Leshrac Diabolical Edict képessége megszűnt, miután meghalt Ancient Apparition Ice Blast képességének széttörési hatásától.
  • Javítottuk, hogy a halál előtt nem sokkal kapott bénítások megakadályozták a visszavételt arra az időtartamra, amikor a bénítás még hatott volna.
  • Javítottuk az ellenséges Phoenix Sun Rayének és a háború ködének egy furcsa interakcióját.
  • Javítottuk, hogy Sniper Headshot képessége néha a minibénítástól és a többletsebzéstől függetlenül aktivált True Strike-ot.
  • Javítottuk Undying Tombstone-jának páncéltípusát.
  • Javítottuk, hogy Tusk Ice Shards képességének vizuális effektje nem maradt abba, amikor a képesség közeli ellenséget talált el.
  • Javítottuk, hogy Mirana Sacred Arrow képességének vizuális effektje nem maradt abba, amikor a képesség közeli ellenséget talált el.
  • Javítottuk, hogy Timbersaw-t megszakította Return Chakram képessége.
  • Javítottuk, hogy Timbersaw Whirling Death képességének gyengítése nem adódott össze megfelelően.
  • Javítottuk, hogy Earth Spirit Magnetize képessége nem hatott a láthatatlan egységekre.
  • Javítottuk, hogy Beastmaster Wild Axes képessége nem tudott egységeket célozni.
  • Javítottuk, hogy Clockwerk Hookshot képessége kapcsolódni tudott Elder Titan Astral Spiritjéhez.
  • Javítottuk, hogy Faceless Void Time Walk képessége nem mozgott a teljes távolságra.
  • Javítottuk, hogy Gyrocopter Homing Missile képességének fej fölötti jelzését az ellenséges játékosok is látták.
  • Javítottunk egy hibát, aminél a Radiance sebezhette a szövetséges egységeket.
  • Javítottunk egy hibát, ami lehetővé tette, hogy Phoenix a Blade Mail használatával visszaverje megölőjére a Supernova által elszenvedett teljes sebződését.
  • A következő aurák mostantól megfelelően hatnak a sebezhetetlen egységekre (pl. Juggernautra Omnislash közben):
    • Beastmaster Inner Beast képessége
    • Luna Lunar Blessing képessége
    • Lycan Howl képessége
    • Vengeful Spirit Vengeance Aura képessége
    • Wraith King Vampiric Aura képessége
    • Assault Cuirass
    • Drums of Endurance (az aktív összetevőt is beleértve)
    • Vladmir's Offering
  • Javítottunk egy hibát, aminél a futár csak fél másodpercenként ellenőrizte, hogy szállítania kell-e tárgyakat, és nem folyamatosan.
  • Javítottuk, hogy Drow Ranger Marksmanship képessége felfedte, hogy ellenségek vannak halála helyének közelében.
  • Javítottunk egy hibát, aminek hatására Broodmother észrevehető volt Spin Web képességének fejlesztésekor.
  • Medusa Mystic Snake képessége mostantól sebzés nélkül pattan tovább azon célpontokról, akik láthatatlanná válnak a lövedék repülése közben.
  • Javítottunk egy hibát, ami megakadályozta Lone Druidot Summon Spirit Bear képességének varázslásában közvetlenül a Return használata után.
  • Javítottunk egy hibát, ami megakadályozta Lone Druidot Summon Spirit Bear képességének varázslásában közvetlenül a Spirit Bear halála után.
  • Javítottunk egy hibát, aminél Slark Pounce képessége megszakíthatta egy szövetséges Rubick Telekinesisét.
  • Javítottuk, hogy Treant Protector Living Armor képessége nem működött mechanikus egységeken.
  • Javítottuk Treant Protector Nature's Guise képességét, hogy rendesen 1 másodperces türelmi ideje legyen a fák sugarának elhagyása után.
  • Javítottunk egy hibát, aminek hatására Brewmaster folytatta a Primal Split előtt kiadott parancsának végrehajtását, miután a Primal Split véget ért.
  • Javítottuk Invoker Chaos Meteorját, hogy a megfelelő számú alkalommal sebezzen 1 és 2 Wex esetében.
  • Javítottunk egy hibát Faceless Void Chronosphere-jénél, amikor a sebzéskivédés (mint például a Kraken Shell és a Poor Man's Shield) nem lett kikapcsolva.
  • Javítottuk, hogy Axe Berserker's Call képessége nem hatott a hatóterületen belüli sebezhetetlen célpontokra.
  • Javítottunk egy hibát, aminél Beastmaster Wild Axes képessége abbamaradt, amikor Beastmaster meghalt.
  • Javítottunk egy hibát, aminél Bane Fiend's Grip képességének fenntartási csíkja Aghanim's Scepterrel nem a helyes időt mutatta.
  • Javítottunk egy hibát, aminél Troll Warlord Berserker's Rage képessége nem frissült annak fejlesztésekor.
  • Javítottunk egy hibát, aminek hatására Meepo elveszítette ölési sorozatát, amikor az Aegis of the Immortal megakadályozta a halált.
  • Javítottunk egy hibát Enigma Black Hole képességénél, aminek hatására az néha egy alkalommal kevesebbszer sebzett a kelleténél.
  • Javítottunk egy hibát, aminek hatására az éppen fenntartott Town Portal Scroll mozgatása megszakította a teleportálást.
  • Javítottuk, hogy Sand King Sand Storm képességének vizuális-, illetve hanghatásai túl korán értek véget, amikor a képesség a fenntartás közben abbamaradt.
  • Javítottuk egy esetet, aminél Rubick Telekinesis képességének hatására az ellenségek beragadhattak az alsó Erőnövelő rúna közelében.
  • Javítottunk egy hibát, aminél a játékosok további 50 aranyat veszítettek, amikor újraválasztottak a véletlenszerű hőskérés után.
  • Az Eul's Scepter of Divinity és Invoker Tornado képességének forgószél hatása mostantól megtisztítható.
  • Javítottunk egy hibát Ancient Apparition Ice Blast képességénél, aminek hatására az önsebzés öngyilkosságot okozott a széttörésnél, és nem Ancient Apparitionnek adta az ölést.
  • Javítottunk egy hibát, ami lehetővé tette, hogy Meepo visszavegye magát, miután Necrophos Aghanim's Scepterrel fejlesztett Reaper Scythe-ja megölte.
  • Javítottunk egy hibát, aminél Pudge Rot képessége gyorsan válthatóvá vált, lehetővé téve neki, hogy gyorsan öngyilkos legyen.
  • Javítottunk egy hibát Shadow Fiend Requiem of Souls képességénél, ami miatt a hatása auraként volt kezelve ahelyett, hogy alkalmazva lett volna az eltalált egységekre.
  • Javítottunk egy hibát, aminél Gyrocopter Flak Cannon képességének extra támadásai többletsebzést kaptak Ancient Apparition Chilling Touch képességéből.
  • Javítottunk egy hibát Meepo klónjainak az újraéledési időcsökkentéssel való interakciója kapcsán.
  • Javítottunk egy hibát, ami miatt megjelent egy Meepo klón, ha Meepo Aghanim's Sceptert szerzett, miközben halott volt.
  • Javítottuk, hogy nem lehetett tárgyakat venni, miközben egy nem fő Meepo klón volt kiválasztva.
  • Javítottuk, hogy a True Strike működött nem torony típusú épületek ellen is.
  • Javítottuk, hogy Sniper Assassinate képességének fenntartása megszakadt, ha a célpont átmenetileg sebezhetetlen lett.
  • Javítottuk, hogy a rejtett egységek nem tudtak Urn of Shadows tölteteket szerezni.
  • Javítottuk, hogy Legion Commander Moment of Courage képességének extra támadása tovább tartott, ha nem tudott életet lopni a célponttól (pl. épületeket támadva).
  • Javítottuk, hogy Rubick nem kapta meg a fő Nightmare képességet Bane Nightmare End képességének ellopásakor.
  • Javítottuk, hogy Earthshaker Fissure képességének hatótávja nem lett megfelelően 1400-ra növelve.
  • Javítottunk néhány esetet, melyeknél Phoenix Icarus Dive képessége nem állt le az utasítás kiadásakor.
  • Javítottuk, hogy Ember Spirit fordulási sebessége kissé túl nagy volt.
  • Javítottuk, hogy a Satyr Tormenter semleges creep Shockwave képességének lövedéke kissé túl korán eltűnt.
  • Tinker Laser képességének gyengítése mostantól nem rázható le részben.
  • Javítottuk, hogy Dark Seer Wall of Replica képessége az illúziók létrehozása helyett először sebzett.
  • Javítottunk egy hibát, aminél a tele felszereléssel rendelkező hőshöz tárgyat szállító futár raktára kombinálódott a hős talonjával, még akkor is, ha a futár nem volt a talon hatótávjában.
  • Javítottunk egy hibát, aminél halál után vásárolva halmozható tárgyat az egész halom eladható volt halottan.
  • Javítottuk, hogy a halál előtt nem sokkal alkalmazott erősítéseket néha nem távolította el megfelelően a halál.
  • Javítottunk egy hibát, aminél Broodmother Insatiable Hunger képessége nem lopott életet Lone Druid Spirit Bearjétől.
  • Javítottuk, hogy Wraith King elveszítette Aegis of the Immortalját és Reincarnation képességét, ha akkor halt meg, miközben a pályán bárhol aktív volt egy Duel.
  • Javítottuk, hogy Sand King támogassa az egyidejűleg aktív Epicentereket (pl. Refresher Orb segítségével).
  • Javítottuk, hogy Legion Commander Overwhelming Odds képessége nem frissítette megfelelően a mozgási sebességet, ha akkor varázsolták, amikor az előző erősítés még aktív volt.
  • Javítottuk, hogy Juggernaut Omnislash képessége eltalálhatta az egységeket Tusk Snowballjában.
  • Javítottunk egy hibát, aminél Meepo elveszítette a Gem of True Sightot és a Divine Rapiert, amikor az Aegis of the Immortal megakadályozta a halált.
  • Javítottunk egy hibát, aminél, ha Rubick ellopta Legion Commander Duel képességét és elveszítette a párbajt, az ellenség nem kapott többletsebzést a győzelem után.
  • Javítottunk egy hibát, aminél Juggernaut egészen az első támadás utánig nem volt sebezhetetlen az Omnislash során.
  • Javítottuk, hogy Witch Doctor Voodoo Restoration képessége nem fogyasztotta el a Soul Ring által hozzáadott manát.
  • Javítottuk, hogy Leshrac Pulse Nova képessége nem fogyasztotta el a Soul Ring által hozzáadott manát.
  • Javítottunk egy hibát, aminél Spirit Breaker legyökereztetve nem tudta varázsolni a Charge of Darknesst.
  • Drow Ranger aktivált Precision Aurája mostantól megfelelően alkalmazva lesz az aktiválás után létrehozott egységekre.
  • Javítottunk egy hibát, aminél Lone Druid Spirit Bearjére nem hatottak az olyan passzív képességek, mint például Tiny Craggy Exteriorja vagy Meepo Geostrike-ja.
  • Faceless Void Chronosphere-je mostantól nem fedi fel a szövetséges láthatatlan hősöket.
  • Necrophos Sadist képességének erősítési ikonja mostantól megfelelően mutatja a hátralévő időt.
  • Javítottunk egy hibát, aminél Legion Commander néha megszakíthatta a Duelt egy képesség fejlesztésével.
  • Javítottunk egy hibát, aminél a hősök látszólag újraéledtek haláluk helyén, majd visszateleportálódtak a kúthoz.
  • Disruptor Glimpse képessége mostantól a korábbi helyükre küldi a Meepo klónokat, és nem a fő Meepo helyére.
  • Javítottunk egy hibát, aminél Templar Assassin Meldből indított Psi Blades képességét lerázva a Meld nem ért véget.
  • Templar Assassin Meldből kapott többletsebzése mostantól nem hat Undying Tombstone-jára.
  • Templar Assassin Psi Blades képessége mostantól nem szóródik tovább Undying Tombstone-jára.
  • Bane Fiend's Grip és Pudge Dismember képessége mostantól megfelelően megszakítja a fenntartást, ha az első sebzésalkalommal megtisztítják.
  • Javítottuk a szöget, amiben a Power Cogs ellök.
  • Javítottunk egy hibát, aminél bármely lecsatlakozott játékos egységei szabadon mozoghattak Faceless Void Chronosphere-jében, ha a varázsló is lecsatlakozott.
  • Javítottuk, hogy a mágikus és tiszta sebzésforrások aktiválták Medusa Mana Shieldjét, miközben varázsimmunis volt.
  • A Troll Priest semleges creep aurája mostantól megfelelően összeadódik a Ring of Aquila/Basilius aurájával.
  • Javítottuk, hogy Elder Titan Astral Spiritje nem állt meg azonnal Echo Stomp varázslásakor az Astral Spirit visszatérése közben.
  • Javítottunk egy hibát, aminél Ember Spirit egészen az első támadás utánig nem volt sebezhetetlen a Sleight of Fist során.
  • Rubick Telekinesisének bénítása mostantól nem lesz megszakítva, ha a Telekinesis megszakad.
  • Leshrac Lightning Storm képessége mostantól nincs teljesen blokkolva, ha egy Linken's Sphere-rel rendelkező egységre varázsolják.
  • A futárképességek mostantól nem adnak Magic Stick tölteteket.
  • Javítottuk, hogy Visage familiárisai akadást okoztak, amikor először lettek megidézve.
  • Javítottuk Lycan Summon Wolves képességét, hogy elérhetetlen terepre mostantól ne idézzen meg farkasokat.
  • A távolsági egységek mostantól megfelelően beáldozhatják a láthatatlan szövetséges egységeket.
  • Az egységeket mostantól nem sebzi a negatív életlopás.
  • Javítottuk, hogy Keeper of the Light képességei összekeveredtek, ha Pugna Nether Wardja ölte meg Illuminate varázslása közben.
  • Javítottuk a helytelen üzeneteket, amik akkor jelentek meg, amikor az Aegis of the Immortalt pont akkor vették fel, amikor beáldozták.
  • Javítottunk egy hibát Windranger Focus Fire képességének több példánya kapcsán.
  • Axe Culling Blade képességét olyan célpontra varázsolva, amin Reaper's Scythe gyengítés van, mostantól helyesen Necrophosnak fogja adni az ölést.
  • Dragon Knight Elder Dragon Form képességének 2. szintű területi támadása mostantól fele értékben sebzi a közeli egységeket, ha eltéveszti az elsődleges célpontot.
  • Javítottuk, hogy Axe Counter Helix képessége aktiválódott szövetséges egységek támadásától.
  • Javítottuk, hogy Timbersaw Chakramja kissé túl messze ment, majd visszaugrott, miután elérte a célhelyet.
JÁTÉKMENET-FRISSÍTÉS 6.81

ÁLTALÁNOS

  • Roshan alappáncélja 1-gyel növelve.
  • A támadási sebesség mostantól mindig folyamatosan módosul az egységen legutoljára alkalmazott változások alapján. [?]
    Ebből kifolyólag a jelentős támadási sebességlassítások nem maradnak meg még a következő támadásra is, miután lejárt az időtartamuk. (Leginkább az olyan képességekre van hatással, mint az Untouchable és a Fire Spirits.)
  • Az Illúzió rúna által létrehozott közelharci illúziók sebződése 300%-ról 200%-ra csökkentve.

  • A Random Draft választható hőskészlete 22-ről 24-re növelve.
  • A Captains Draft választható hőskészlete 24-ről 27-re növelve (típusonként 8-ról 9-re).
  • A Captains Draft hőstiltásainak száma 4-ről 6-ra növelve.
  • Meepo mostantól nem érhető el az Ability Draftban.

HŐSÖK


Abaddon
  • Az Aghanim's Scepteres Borrowed Time mostantól a közeli szövetséges hősök által elszenvedett összes sebzés 35%-át átirányítja Abaddonra, amikor aktív. [?]
    Az Abaddontól 900 egységen belül lévő hősök sebződése irányítódik át.


Ancient Apparition
  • A Chilling Touch támadási sebességlassítása 15-ről 20-ra növelve.


Anti-Mage
  • A Mana Void hatóterülete 450-ről 500-ra növelve.


Axe
  • A Counter Helix mostantól álvéletlen esélyeket használ. [?]
    Ez csökkenti a nagyon peches vagy szerencsés aktiválódási sorozatok bekövetkeztének esélyét.


Batrider
  • A Flaming Lasso manaköltsége 150-ről 225-re növelve.


Beastmaster
  • Alapsebzés 4-gyel növelve.


Bloodseeker
  • A Bloodrage varázsláspontja 0,6-ról 0,4-re javítva.
  • A Bloodrage mostantól nem szüntethető meg. [?]
    A Manta Style vagy a Black King Bar használata nem távolítja el az elhallgattatást.


Bounty Hunter
  • A Track varázslási távolsága 900/1050/1200-ról 1200-ra növelve.


Brewmaster
  • Ha nem támadtál 10 másodpercig, a következő támadásod mindig aktiválni fogja a Drunken Brawler kritikus támadását.
  • Ha nem támadtak meg 10 másodpercig, a Drunken Brawler hatására mindig kitérsz a következő támadás elől. [?]
    Ezt a mechanizmust megkapja a Fire lélek is, amikor az Aghanim's Scepteren keresztül megkapja a passzív képességet.


Bristleback
  • A Warpath mostantól nem ad egyedi értékeket a mozgási sebesség összeadódási bónuszának első példányánál. [?]
    Az első példány bónusza 5/7/10% mozgási sebességbónuszt adott, de mostantól annyit ad, mint a többi példány.
  • A Warpath összeadódásonkénti mozgási sebességbónusza 1/2/3%-ról 3/4/5%-ra növelve. [?]
    Régi 1. szint: 5->9%, Régi 3. szint: 10->28%, Új 1. szint: 3->15%, Új 3. szint: 5->35%


Broodmother
  • A Spiderlingek Poison Sting képességének másodpercenkénti sebzése 4-ről 8-ra növelve.
  • A Spin Web szabad mozgása mostantól nem kapcsol ki, amikor az ellenség látja Broodmothert.
  • A Spin Web szabad mozgása mostantól 3 másodpercre kikapcsol, amikor Broodmother sebzést szenved. [?]
    Ugyanazok a sebzésforrási szabályai, mint a Blink Daggernek.
  • Az Insatiable Hunger életlopása 40/60/80%-ról 60/80/100%-ra növelve.


Centaur Warrunner
  • A Hoof Stomp manaköltsége 85/100/115/130-ról 130-ra növelve.


Chaos Knight
  • A Phantasmának mostantól 50%-os esélye van varázsláskor egy plusz illúziót létrehozni.


Chen
  • A Penitence újratöltődési ideje 14-ről 14/13/12/11-re csökkentve.


Clinkz
  • A Death Pact újratöltődési ideje 45-ről 45/40/35-re csökkentve.


Dazzle
  • A Poison Touch mostantól nem okoz minibénítást. [?]
    Ez csak a kezdeti, azonnali minibénítást távolítja el. A gyengítés továbbra is bénítani fogja a célpontot, amikor a méreg hatni kezd a 4. szinten.


Disruptor
  • A Kinetic Field újratöltődési ideje 14-ről 14/13/12/11-re csökkentve.


Doom
  • A Doom sebzése mostantól nem hagyja figyelmen kívül a mágiapajzsokat. [?]
    Olyan pajzsokra vonatkozik mint például a Pipe of Insight Barrier képessége.


Drow Ranger
  • A Gust hátralökésének időtartama 0,2-ről 0,5-re növelve.


Earth Spirit
  • A Stone Remnant töltődési ideje 35-ről 30-ra csökkentve.


Earthshaker
  • A creepek mostantól nem próbálják megkerülni a Fissure-t, hanem megvárják, amíg eltűnik.
  • Az Echo Slam mostantól nem hagyja figyelmen kívül a láthatatlan, vagy a háború ködében lévő egységeket.


Elder Titan
  • Az Echo Stomp manaköltsége 100/115/130/145-ről 100-ra csökkentve.
  • Az Echo Stomp fizikai és mágikus sebzése is 80-ról 80/85/90/95-re növelve.


Ember Spirit
  • A Searing Chains időtartama 2/2/3/3-ról 1/2/2/3-ra csökkentve. [?]
    Az összes sebzés továbbra is 80/120/240/300.
  • A Sleight of Fist többletsebzése 30/60/90/120-ról 20/40/60/80-ra csökkentve.


Enchantress
  • Az Untouchable lassításának időtartama 3-ról 4-re növelve.


Enigma
  • A Midnight Pulse hatóterülete 400-ról 600-ra növelve.


Faceless Void
  • Alap ügyesség 21-ről 23-ra növelve.
  • Fordulási sebesség 0,5-ről 1-re javítva.


Gyrocopter
  • A Homing Missile mostantól eltalálja a láthatatlan egységeket.
  • A Homing Missile elpusztításához szükséges találatok száma 3-ról 3/3/4/5-re növelve.


Huskar
  • A Burning Spears mostantól nem egyedi támadásmódosító.


Invoker
  • A Ghost Walk lassítása mostantól nem hat a varázsimmunis ellenségekre.
  • Az E.M.P. késleltetése 2,6-ról 2,9-re növelve.


Jakiro
  • A Dual Breath hatótávja 50-nel növelve.
  • A 4. szintű Liquid Fire újratöltődési ideje 5-ről 4-re csökkentve.
  • Az Aghanim's Scepteres Macropyre időtartama 7-ről 14-re növelve.
  • Az Aghanim's Scepteres Macropyre hatótávja 1350-ről 1800-ra növelve. [?]
    Fejlesztés nélkül továbbra is 900.


Juggernaut
  • Alap támadási időköz 1,6-ról 1,5-re javítva.


Keeper of the Light
  • Aghanim's Scepter-fejlesztés hozzáadva: Végleges Spirit Formot biztosít. Továbbá, a következő hatások aktívak nappal: Keeper of the Light akadálytalan látómezőt kap, Illuminate képessége pedig a sebzés értékének 75%-val gyógyítja a szövetségeseket.


Kunkka
  • A Torrent hatóterülete 215-ről 225-re növelve.
  • Az X Marks The Spot mostantól kétszer annyi ideig tarthat szövetséges hősökön.
  • A Ghostship szövetséges erősítésének időtartama 8-ról 10-re növelve.
  • Hatóterületi jelzést adtunk a Ghostshiphez a szövetségeseknek.


Legion Commander
  • Az Overwhelming Odds hősönkénti többletsebzése 14/16/18/20-ról 20/35/50/65-re növelve. [?]
    A creepenkénti többletsebzés továbbra is 14/16/18/20.
  • Az Overwhelming Odds hatóterülete 315-ről 330-ra növelve.
  • Az Overwhelming Odds alapsebzése 50/100/150/200-ról 60/100/140/180-ra alakítva.
  • A Moment of Courage mostantól álvéletlen esélyeket használ. [?]
    Ez csökkenti a nagyon peches vagy szerencsés aktiválódási sorozatok bekövetkeztének esélyét.


Leshrac
  • A Lightning Storm mostantól 75%-kal lassítja a célpontjait 0,5 másodpercig.


Lich
  • A Frost Armor mostantól varázsolható épületekre.
  • Az Aghanim's Scepteres Chain Frostnak mostantól nincs pattogási korlátja.


Lina
  • Harctáv 650-ről 670-re növelve.
  • Az Aghanim's Scepteres Laguna Blade sebzése mostantól áthatol a varázsimmunitáson. [?]
    A sebzést továbbra is csökkenti a normál varázsellenállás.


Lion
  • A Hex újratöltődési ideje 30/25/20/15-ről 30/24/18/12-re csökkentve.


Lone Druid
  • A Spirit Bear életerő-töltődése 2-ről 2/3/4/5-re növelve.


Luna
  • Alap ügyesség 22-ről 18-ra csökkentve.


Lycan
  • A Shapeshift mostantól nem biztosít 100/200/300 bónusz életerőt.


Magnus
  • Eltávolítottuk a Skewer maximális célpontkorlátját.
  • A Skewer hatótávja 600/800/1000/1200-ról 750/900/1050/1200-ra növelve.


Medusa
  • Split Shot átdolgozva: az „50/60/70/80% sebzés legfeljebb 5 célponttal” mostantól „80% sebzés legfeljebb 2/3/4/5 célponttal”.
  • A Mystic Snake pattogásához mostantól nem szükséges látni a célpontot.
  • A Mana Shield manapontonkénti sebzéselnyelése 1/1,5/2/2,5-ről 1,6/1,9/2,2/2,5-re növelve.


Meepo
  • Alap mozgási sebesség 305-ről 315-re növelve.


Mirana
  • A Sacred Arrow látómezeje 800-ról 650-re csökkentve.


Naga Siren
  • A Mirror Image illúzióinak sebzése 30/35/40/45%-ról 20/25/30/35%-ra csökkentve.
  • A Rip Tide hatóterülete 350-ről 320-ra csökkentve.
  • A Rip Tide páncélcsökkentése mostantól nem hatol át a varázsimmunitáson.


Necrophos
  • A Heartstopper Aura hatóterülete 1000-ről 1200-ra növelve.
  • A Reaper's Scythe mostantól 30%-kal növeli az újraéledési időt.


Night Stalker
  • A Darkness mostantól az épületek látómezejére is hat.


Nyx Assassin
  • Az Impale újratöltődési ideje 11-ről 13-ra növelve.
  • Az Impale-t mostantól nem blokkolja a Linken's Sphere.


Ogre Magi
  • Alappáncél 1-gyel növelve.
  • Varázsláspont 0,56-ról 0,45-re javítva.


Omniknight
  • A Purification hatóterülete 225-ről 240-re növelve.
  • A Repel mostantól nem távolítja el az erősítéseket a szövetségesekről. [?]
    Ez azt jelenti, hogy a Repel mostantól nem távolítja el a Guardian Angelt.
  • A Guardian Angel időtartama 5/6/7-ről 6/7/8-ra növelve.
  • Az Aghanim's Scepteres Guardian Angel időtartama 5/6/7-ről 8/9/10-re növelve.


Phantom Assassin
  • A Stifling Dagger újratöltődési ideje 8-ról 6-ra csökkentve.
  • A Blur kitérési esélye 20/25/30/40-ről 20/30/40/50-re növelve.


Phoenix
  • Az Icarus Dive varázsláspontja 0,01-ről 0,2-re növelve.
  • A Fire Spirits sebzése 15/35/55/75-ről 10/30/50/70-re csökkentve.
  • A Fire Spirits ÉP-költsége 15%-ról 20%-ra növelve.


Pugna
  • A Decrepify manaköltsége 100-ról 60-ra csökkentve.
  • A Nether Ward időtartama 25-ről 30-ra növelve.


Queen of Pain
  • A Shadow Strike újratöltődési ideje 20/16/12/8-ról 16/12/8/4-re csökkentve.
  • A Shadow Strike varázslási távolsága 400-ról 435-re növelve.


Razor
  • Erőnövekedés 1,7-ről 2,3-ra növelve.
  • Az Unstable Current lassításának időtartama 0,4/0,8/1,2/1,6-ról 0,5/1/1,5/2-re növelve.


Riki
  • A Backstab mostantól szövetséges egységek támadásakor is működik.


Shadow Demon
  • Aghanim's Scepter-fejlesztés hozzáadva: a Demonic Purge újratöltődési ideje lecserélődik 2 töltetre, amik 40 másodperces töltődési idővel rendelkeznek.


Shadow Fiend
  • A Requiem of Souls másodlagos gyengítése mostantól hat a varázsimmunis egységekre.


Silencer
  • Ügyességnövekedés 2,1-ről 3,0-ra növelve.
  • A Curse of the Silent újratöltődési ideje 20/18/16/14-ről 20/16/12/8-ra csökkentve.


Skywrath Mage
  • Alap mozgási sebesség 315-ről 325-re növelve.
  • A Concussive Shot sebzése 50/100/150/200-ról 60/120/180/240-re növelve.


Sniper
  • Javítottuk, hogy Sniper támadásindítási távolsága nem egyezett meg maximális harctávjával. [?]
    Így már képes automatikusan támadni a maximális harctávján lévő egységeket.


Spirit Breaker
  • A Nether Strike varázslási távolsága 400/550/700-ról 700-ra növelve. [?]
    A Scepteres varázslási távolság 550/700/850-ről 850-re növelve.
  • A Nether Strike újratöltődési ideje 75-ről 80/70/60-ra alakítva.


Sven
  • Alapsebzés 6-tal növelve.


Templar Assassin
  • A Psionic Trap alképességének mostantól ugyanannyi a varázsláspontja, mint magának a csapda képességének. [?]
    Korábban az alképesség és a csapda képessége másképp működött varázslás szempontjából. Ha a hősöddel varázsoltad, tovább tartott, de mostantól mindkettő nulla.


Terrorblade
  • Erőnövekedés 1,9-ről 1,4-re csökkentve.
  • A Reflection lassítása mostantól nem hatol át a varázsimmunitáson.
  • A Reflection illúzió időtartama 5-ről 2,5/3,5/4,5/5,5-re alakítva.


Tidehunter
  • Az Anchor Smash sebzéscsökkentése 40%-ról 60%-ra növelve.
  • Az Anchor Smash mostantól működik ősi creepeken is. [?]
    Roshanra továbbra sem hat.


Tinker
  • A Heat-Seeking Missile-t mostantól nem blokkolja az éteri alak.


Tiny
  • A Craggy Exterior bénításának időtartama 1,2/1,3/1,4/1,5-ről 1/1,25/1,5/1,75-re alakítva.


Troll Warlord
  • A közelharci Whirling Axes varázsláspontja 0,2-ről 0-ra javítva.


Tusk
  • A Snowball átdolgozva egy kétrészes képességgé: az egyik létrehozza a hógolyót, az alképesség pedig elindítja azt. Legfeljebb 4 másodperced van az alképesség használatára. A terület mérete, ami automatikusan behúzza a szövetségeseket, csökkentve lett. [?]
    Régi:
    ====
    Tusk és bármely közeli szövetséges hős egy gyorsan növő hógolyóba kerül és az ellenséges célegység felé gurul. Bármely áldozat, ami a hógolyó útjába kerül, sebződik és rövid ideig bénul. A hógolyó Tusk aktuális mozgási sebességének bizonyos százalékával halad.
    Hatósugár: 200
    Sugárnövekedés: 40
    Sebzés: 80/120/160/200
    Bénítás időtartama: 0,5/0,75/1/1,25


    Új:
    ====
    Snowball
    Tusk hógolyóvá gyúrja magát, automatikusan begyűjtve a 100 egységen belüli szövetséges hősöket. A 400 egységen belül található szövetségesek szintén a hógolyóhoz adhatóak jobb egérgombbal rájuk kattintva. Miután a hógolyó elindult, minden, az útjába eső ellenség megbénul és sebződik. A hógolyóban lévő minden szövetséges hőstől nő annak sebessége és sebzése.
    Alapsebzés: 80/120/160/200
    Többletsebzés szövetségesenként: 20/30/40/50
    Sebességbónusz szövetségesenként: 75
    Bénítás időtartama: 0,5/0,75/1/1,25
    Összegyűjtési hatósugár: 100
    Kilövési idő: 4
  • Mostantól a hógolyóhoz adhatod a 400 egységen belüli szövetségeseket jobb egérgombbal rájuk kattintva.
  • A Snowball 75-tel gyorsabban mozog minden benne lévő szövetséges hős után.
  • A Snowball 20/30/40/50 többletsebzést okoz minden benne lévő szövetséges hős után.


Undying
  • A Soul Rip hatóterülete 975-ről 1300-ra növelve.
  • A Tombstone zombik Deathlust képességének százalékos életerőküszöbe 5/10/15/20%-ról 20/25/30/35%-ra növelve.
  • A Tombstone zombik mostantól nem adnak tapasztalatot vagy aranyat. [?]
    25 TP-ről és 5-7 aranyról 0-ra csökkentve.
  • A Tombstone aranyjutalma 70/90/110/130-ról 75/100/125/150-re növelve.
  • A Flesh Golem Plague Aura képessége mostantól hat a varázsimmunis egységekre.


Ursa
  • A Fury Swipes mostantól nem egyedi támadásmódosító.


Vengeful Spirit
  • Amikor Vengeful Spiritet megölik, gyilkosára negatív Vengeance Aura kerül, ami csökkenti a gyilkos és a közeli szövetségesei sebzését, amíg Vengeful Spirit újra nem éled. [?]
    A sebzéscsökkentés Vengeful Spirit Vengeance Aura képességének szintjétől függ, és 900-as hatóterülete van Vengeful Spirit gyilkosa körül.


Visage
  • A Grave Chill újratöltődési ideje 10-ről 16/14/12/10-re növelve.


Warlock
  • A Shadow Word időtartama 9-ről 11-re növelve.
  • Az Upheaval újratöltődési ideje 50-ről 50/46/42/38-ra csökkentve.


Windranger
  • A Windrun aktiválása mostantól lerázza a beérkező támadási lövedékeket.
  • Az Aghanim's Scepteres Focus Fire sebzéscsökkentése 50/40/30%-ról 30/15/0%-ra csökkentve, és mostantól nincs speciális szabálya az aktiválódásra.


Witch Doctor
  • A Maledict újratöltődési ideje 35-ről 20-ra csökkentve.
  • A Death Ward alap támadási időköze 0,25-ről 0,22-re javítva.


Wraith King
  • A Mortal Strike kritikus sebzésszorzója 1,25/1,75/2,25/2,75-ről 1,5/2/2,5/3-ra növelve.
  • Alappáncél 1-gyel csökkentve.


Zeus
  • Az Arc Lightning varázsláspontja 0,4-ről 0,2-re javítva.
  • A Lightning Bolt igazlátásának hatóterülete 900-ról 750-re csökkentve.
  • A Lightning Bolt repülési látómezejének hatóterülete 1000-ről 750-re csökkentve.
  • A Lightning Bolt mostantól varázsolható a földre, és így a 250 egységen belüli legközelebbi ellenséges hősre fog hatni.


TÁRGYAK


Animal Courier
  • A földi futár újraéledési ideje 180 másodpercről 140 másodpercre csökkentve.


Bloodstone
  • A Bloodpact gyógyítása „400 ÉP + 30 ÉP/töltet”-ről „500 ÉP + 30 ÉP/töltet”-re növelve.


Clarity Potion
  • Manatöltődés „30 másodperc alatt 100”-ról „40 másodperc alatt 135”-re alakítva.


Eul's Scepter of Divinity
  • A Cyclone mostantól 50 sebzést okoz az ellenséges egységeknek, amikor földet érnek.
  • Mostantól varázsolhatsz magadra Cyclone-t, miközben varázsimmunis vagy.


Manta Style
  • A Mirror Image mostantól visszaállítja az aktuális támadás- és varázsláscélzási sorrendet. [?]
    Más illúziómegkeverés alapú varázslatokat is érint, mint például Chaos Knight Phantasm és Naga Siren Mirror Image képessége.


Mjollnir
  • A Chain Lightning sebzése 160-ról 150-re csökkentve.
  • A Static Shock hatóterülete mostantól a Static Charge-dzsal rendelkező egység köré koncentrálódik, és nem a támadó köré.
  • Javítottuk, hogy a Chain Lightning nem működött megfelelően, amikor úgy aktiválódott, hogy egy előző aktiválódás még pattogott. [?]
    Ez a Maelstromre és a Mjollnirre is érvényes, és megbízhatóbbá teszi őket, amikor sorozatosan aktiválódnak.


Necronomicon
  • A Necronomicon Warrior mozgási sebessége 330/360/390-ről 350-re alakítva.
  • A Necronomicon egységek TP-jutalma 59-ről 100/150/200-ra növelve.


Observer és Sentry Wardok
  • A wardok szövetségesekkel való megosztása mostantól Control billetyűs felülbírálást igényel. [?]
    Ha lenyomva tartod a Controlt, a wardhasználat csak hősöket céloz. Ha nem nyomod le, csak a föld célozható.
  • A kutak területeire mostantól nem lehet wardokat helyezni.


Pipe of Insight
  • Életerő-töltődés 11-ről 8-ra csökkentve.
  • Mostantól Insight Aurát biztosít, ami 4 életerő-töltődést ad a közeli szövetségeseknek.
  • Az aktív erősítés mostantól nem szüntethető meg.


Rod of Atos
  • A Cripple újratöltődési ideje 12-ről 10-re csökkentve.


Scythe of Vyse
  • A hexelt egységek alap mozgási sebessége 100-ról 140-re növelve. [?]
    Ez csak a Scythe of Vyse-ra vonatkozik.


Shadow Amulet
  • Az eltűnés mostantól nem igényli, hogy a célpont mozdulatlan maradjon. [?]
    A láthatatlansághoz azonban továbbra is szükséges a célpont mozdulatlansága.


Shadow Blade
  • A Shadow Walk időtartama 12-ről 14-re növelve.


Town Portal Scroll
  • Hozzáadtunk egy beállítást, hogy a Town Portal Scroll megszakítása megállás parancsot igényeljen.