Szunnyadó erők mozgolódnak
A tél szorítása enyhül,
és a pirkadó élet legelső színei kezdik elárasztani a csatamezőt. A sem jóval, sem gonosszal nem szövetkezett kóborló erők kezdenek mozgolódni, ahogy a hideg napok kezdenek hosszabbodni. Közeleg az Új Virágzás Fesztivál, a nagy káosz és még nagyobb jutalmak ideje, melynek sorsa előkészíteni a színteret az eljövendő küzdelmekhez.
Az Évi Bestia eljövetele
A fenevad felbukkan
Minden gyermek ismeri a mesét. Minden évben, mikor a sötét és hideg tél alábbhagy, hosszú hónapokon át szunnyadó vad energiák kezdenek mozgolódni és gyülekezni. A mágikus erők e tócsáiból, az első virágok kinyílásakor, testet ölt az Évi Bestia, hogy a világba üvöltse vadságát és éhségét. Ám ugyanaz a forrás, mely rettentő erővel itatja át e teremtményt, megölti lényét sziporkázó jádéval is, mely arra vár, hogy különleges fegyverekre költsék, ha sikerül kibányászni a testéből.
A terror ciklusai
Az Évi Bestia jövése-menése ismétlődő természetű. Rejtelmes teremtmény, fürge, és hajlamos hosszan járőrözni különös, kiismerhetetlen birodalmában, mely térben és időben is szétszórva létezik. Napokra eltűnhet, talán elődjének nyomát követve az idő fátylán át, csak hogy felfrissülve és megújulva bukkanjon fel ismét, mintha egyáltalán nem is telt volna el idő. Azoknak, kik védekezni remélnek az Évi Bestia ellen ébernek és türelmesnek is kell lenniük, azon ritka alkalmakkor lecsapva, mikor a teremtmény úgy dönt, felfedi magát.
Harcra élezve
A szembenézés az Évi Bestiával gondos felkészülést igényel. Megbűvölt irhájának megsebzéséhez mind hagyományos eszközökre, mind sokkal célirányosabban készített fegyverzetre szükség van. Az Új Virágzás alatt, miközben a hősök ősrégi konfliktusaikkal és viszályaikkal törődnek, Lángsó Rudakat találhatnak. Egy vállalkozó kézműves kezében ezek a rudak számos csecsebecsévé formálódhatnak, köztük különféle erős robbanóanyagokká, melyek képesek megbénítani, megzavarni, vagy sebezni az Évi Bestiát.
Szerencse Kegye
Elszántad magad, hogy szembe nézz az Évi Bestiával? Vedd fontolóra Szerencse Kegye vásárlását, olyan szerencsehozó talizmánét, mely átmenetileg megnöveli Rúd-zsámányod, és lehetővé teszi, hogy Jáde Zsetonokat találj, melyeket zártalan Virágzás Zsákmányra válthatsz be.
Karmazsin Csomagok
A hősök alkalmanként Karmazsin Csomagokra bukkannak, melyek kis Lángsó Rúd ajándékot tartalmazhatnak az Évi Bestia elleni védelemül, vagy akár Jáde Zsetonokat is!
Jutalmazd magad jádéval
Néhány tárgy, amit kaphatsz
Készíts egyedi felszerelést Új Virágzás receptek használatával
Tartsd szemmel ellenfeleidet a Halőrszemmel
A Cinóber Vadon Bestiája harcra kész
És az Évi Bestia legádázabb ellenségeinek:
az exkluzív VÖRÖSPATA FUTÁR
A Szerencse Nyolc Árnyalata
A Fegyvertár Felajánlása
Épp ahogy az enyhülő fagy megidézi az Évi Bestia vadságát, ugyanúgy ébreszti fel a bőséges szerencse esszenciáját is. Eljött az idő, hogy összeállítsd adományaidat a Szerencse Nyolc Árnyalatának! Söpörd félre balszerencsét hozó tárgyaidat, rossz sorsú fegyvereidet vagy tragikus csatákban szerzett futárjaidat, áthelyezve őket Fegyvertáradból Felajánlásodba. Vigyázz: miután úgy döntöttél, eltávolítasz egy tárgyat a Fegyvertáradból, hogy a Felajánlásodba helyezd azt, nem lehet visszaszerezni.
A Szeszélyes Szerencse Mosolya
A Szerencse Nyolc Árnyalata kényük-kedvük szerint gyülekezik és szóródik szét. Azon ritka napokon, melyeken impulzív természetük épp összegyűjti őket, örömmel elfogadnak minden eléjük tett rossz szerencsét. Ha elegendőnek és bőségesnek ítélik felajánlásod, rád mosolyoghatnak, és talán ritka páncélokkal és anyagokkal jutalmaznak meg, vagy Lángsó Rudakkal az Évi Bestia elleni harchoz. Bár lehet, hogy te egy múltbéli felfordulástól válsz meg, az effajta felajánlás sosem marad megjutalmazatlan.
Az Újjászületett Aréna
Az Új Virágzás érkeztével a viszályok földje felébred hosszú szunyókálásából. Átalakult a világ. Korai virágok borítják a fákat, ahogy azok az enyhülő hidegben vacognak. E halvány napokban papírlámpások világítják meg az ösvényeket, ahol nemes vadállatok szobrai tekintenek a jövendő év felé. Bátor hősök rontanak át e felfrissült földön, hogy felajánlják erejüket a csatához.