1. Szerezd be a Dota 2-t a Steamen
Látogasd meg a Steam Dota 2 oldalát és kattints a „Dota 2 beszerzése” gombra. Egyelőre még csak a megjelenési sorba állhatsz be, és majd e-mailt küldünk, ha készen állunk rá, hogy játszani kezdj. A beengedett játékosok mennyiségét fokozatosan növeljük, hogy egyenlően oszthassuk el a terhelést.

2. Pallérozd képességeid az új felhasználói élményben
Miután bekerültél, az oktatással megízlelheted miről is szól a Dota 2. A játék alapjainak elsajátítása után játszhatsz az MI irányította botok ellen, melyek különböző jártassági szintre állíthatóak be. Még egy csapat barátoddal is játszhatsz a botok ellen. Ez remek módja annak, hogy elkezdj a Dota 2-vel játszani, és kitaláld, ki lesz az első kedvenc hősöd.

3. Kezdődjék a játék!
Miután készen állsz a teljes értékű meccskereséses játékokra, figyeljük majd hogyan teljesítesz, és biztosítjuk, hogy hasonló jártasságú játékosok ellen játssz majd. A játék lehetőséget ad társaságok létrehozására is, így te és legfeljebb négy barátod egy csapatban játszhat.
Mint már korábban is említettük, a Dota 2 megjelenése más lesz, mint a korábbi termékeinké. Az az elképzelésünk, hogy a meglévő közönség hozzáférését nem szeretnénk megszakítani az indulás során, és úgy szeretnénk új játékosokat behozni a Dota 2-be, hogy az ne legyen frusztráló. Egyszerűen fogalmazva szeretnénk kisimítani a megszokott indulási rohamot, de ugyanakkor szeretnénk, hogy mindenki kipróbálhassa a Dota 2-t.

A Dota 2 felhasználói bázisa máris nagyobb, mint bármely korábbi játékunké, és egyre csak nő. Mivel tudtuk, hogy közeleg az indulás, az elmúlt évet azzal töltöttük, hogy mind a háttér-infrastruktúrát, mind az új felhasználói élményt olyan állapotra hozzuk, hogy megfelelően fogadjon mindenkit, aki kipróbálná a játékot. Mivel ezt a munkát befejeztük, elérkezett az idő, hogy meginvitáljunk mindenkit, aki csak játszani szeretne.

Ha kipróbálnád a Dotát, vagy van egy barátod, akit a közösségbe hoznál, kattints a fenti gombra, és beállhatsz az megjelenési sorba. Látni fogod a helyed a sorban, és amikor te következel, küldünk majd egy e-mailt, melyben szólunk, hogy bekerültél. Ezeket az e-maileket a héten kezdjük küldeni.

Továbbá világutazó szervertelepítő csapatunk tagjai is hírekkel szolgálnak - akik amellett, hogy már háromszoros gyémánt platina/urán/aegis szintű gyakori repülői státuszra tettek szert - jelentős mértékben megnövelték a játékszerverek kapacitását. Ezen utak nagy része Stockholm és Luxemburg kapacitását növelte, de nemrég növeltük a nyugat-USA-beli szervereink számát, és egy csoport szervert telepítettünk Koreában is. Ne aggódj, ha a te szervercsoportod még nem szerepel a felsorolásban, készen állunk további szervereket hozzáadni, ahogy a felhasználó bázis növekszik. Itt van néhány kép a Luxembourgi adatközpontunkról:



Ezen szerverek további 450 000 játékos párhuzamos kiszolgálását teszik lehetővé. A megjelenés egyik fontos aspektusa kitalálni hol, és mennyivel növeljük a kapacitást. A statisztika kedvelőinek: a párhuzamosan játszók száma hasznos egy adott régió szükséges kapacitásának megbecslésénél, mert egy régió Dota-játékosai általában hasonló időpontokban játszanak. A világméretű aktív felhasználói bázisunk durván a párhuzamosan játszók számának maximuma szorozva tizenkettővel.

Reméljük a Dota 2 bétát ti is annyira élveztétek, mint mi. Bár már véget ért, még hosszú ideig építjük majd a játékot, és figyelünk arra, szerintetek milyen irányba haladjunk.
Ha a játék megjelent, miért nem játszhatok azonnal?
Szeretnénk elkerülni, hogy a játékosok rohama túlterhelje szerver-infrastruktúránkat. Ahogy növeljük a szerverkapacitást, egyre több embert engedünk majd be a megjelenési sorból.

Milyen gyakran engedtek majd be új játékosokat?
Az új játékosok csoportokban kerülnek be. Elkezdjük beengedni az embereket, figyeljük, hogyan reagál a rendszer, és gondoskodunk róla, hogy nem okozunk zavart a közösség egészében. A célunk olyan gyorsan beengedni az embereket, ahogyan csak lehet.

Mi a különbség ez és a korai hozzáférésre jelentkezés között?
A játék hivatalosan megjelent. Olyan sebességgel engedünk be új játékosokat, ahogy a szerver-infrastruktúránk engedi.

Csatlakozhatok, ha rendelkezek egy felhasználatlan Dota 2 Early Access Pass-szal?
Nos, nem. Az indulás során tudnunk kell szabályozni a rendszerbe érkező felhasználók számát, és a közösség számára elérhető belépőkkel együtt a felhasználók száma már olyan igényeket támaszthatna, ami szerver-infrastruktúránk kezdetben nem tudna kezelni.

Még mindig vásárolhatok Dota 2 Early Access Pass-t vagy Starter Packet?
A Starter Packkeket és az Access Pass-szokat nem árusítjuk tovább. Új játékosok úgy kerülhetnek be a játékba, ha meglátogatják a Dota 2 Steames oldalát, és rákattintanak a Dota 2 beszerzése gombra.

Mi történik a felhasználatlan Dota 2 Early Access Pass-szaimmal?
Mindenki, aki részt vett a korai hozzáférés fázisban egy különleges belépőt kap, mely megmutatja, hány új játékost hoztak a Dota 2-nek az Early Access Pass-ok cseréjével. A meglévő Early Access Pass-ok eltűnnek.

Vannak olyan régiók, amelyek még nem játszhatnak a Dota 2-vel?
Jelenleg csak két régió marad ki a megjelenésből: Kína és Korea, azonban a közeljövőben itt is indul a játék. További információért látogasd meg partnereinket: Kínában a Perfect Worldöt, Koreában pedig a Nexont.

Elérhető a Dota 2 Mac és Linux rendszereken?
Igen, a Dota 2 mostantól Mac és Linux rendszereken egyaránt elérhető.

Most, hogy a játék bétája véget ért, nem dolgoztok tovább rajta?
A Dota 2 továbbra is halad előre, ahogy mindig is tette. Még mindig van néhány régi (és előbb-utóbb új) kiadandó hősünk, és számtalan funkciót kell kiépítenünk. Azért adjuk ki most a játékot, mert készen áll, azonban a játék fejlesztésének természetesen nincs vége. Ahogy az elmúlt néhány évben is tettük, míg a Dota 2 növekedett, úgy most is szeretnénk hallani szerintetek milyen munkát végeztünk, és mit kellene elkészítenünk legközelebb.

Angol  |  Español  |  Deutsch  |  Français  |  Русский  |  简体中文  |  Português (BR)